Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ideiglenes igazgatót neveztek ki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház élére

Ideiglenes igazgatót neveztek ki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház élére Kultúra

Pál D. Attilát nevezte ki a kulturális minisztérium a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ideiglenes vezérigazgatójává – közölte kedden a teátrum.

A közlemény szerint a minisztériumi kinevezés négy hónapra szól. A tisztség azt követően ürült meg, hogy Gáspárik Attila lemondott.

Az új ideiglenes vezérigazgató elmondta: minden tőle telhetőt megtesz az intézményért, és annak a felelősségnek a tudatában mondott igent a felkérésre, hogy egy normálisan működő színházban az igazgató van a színházért és nem fordítva. Hozzátette: számára biztonságérzetet nyújt, hogy ismeri az egész csapatot, és úgy érzi, mindenki mellette áll.     

Pál D. Attila 2011-től dolgozik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál, 2013-tól produkciós igazgatói pozíciót tölt be. Korábban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház menedzsmentjében dolgozott, valamint számos nemzetközi fesztivált szervezett, egyebek mellett a szarajevói Winterfest, a sepsiszentgyörgyi Reflex vagy a kolozsvári Interferenciák fesztiválokat. 2019-től óraadó tanárként dolgozik a Marosvásárhely Művészeti Egyetemen.     

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Erdély egyik legnagyobb teátruma, amelyben a román Liviu Rebreanu Társulat és a magyar Tompa Miklós Társulat működik.

(forrás: MTI, fotó: Dombóvári Tamás)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás