Intett Petőfi Sándor

A gondolkodó ember, a homo sapiens már több ezer évvel ezelőtt igyekezett megérteni a létező világot. Az ókor jeles volt ebben. Megérteni, miért van a mozgás, miért az illat és az érzékszervek… Nyughatatlan volt annyi ezer esztendőn át. Az epheszoszi görög bölcselő szerint a világban nincs semmi állandó, szüntelen keletkeznek és elmúlnak konkrét dolgok. És az élet mibenlétét, értelmét és lezajlását vizsgálják ma is az okos kíváncsiak.

Egykori és örök nemzettársunk, Petőfi Sándor az emberi lét és a nemzeti közös építkezés alaptételét, a fejlődés és a fennmaradás tételét a szabadságban látta. Ókori tudósok, görögök és egyiptomiak, mások is a megcsodálható emberi lét és tudat építményének őrzői. Petőfi mindezt megillette szellemével, és a szabadság mindenhatóságára épített, esküdött. Eme tételét mondhatni könnyű volt védenie, hiszen körötte dúlt, uralkodott a rabság, szolgaság. És a legnagyobb vétek a világban: a nemzeti elnyomás. Petőfi Sándor teljes életvitelét a szabadság jegyében és értelmében képzelte és élte le.

Csodás érzelmi világot épített saját szerény anyagi valóságára, és mindenünnét a szabadság mindennapi igényrendszere volt az úr. És mégsem, mai nap sem mondhatjuk, hogy csodát művelt. Szent volt a szabadság tétele teljes életében, és ehhez a rendhez igazodnia könnyű volt minden körülmények között.

Házassága Szendrey Júliával – az is egy mesés beteljesedés, a valóság és a szerelem által sugárba vont szabadság léleképítménye. Jaj, egy szóval se tagadhatjuk, milyen szomorúan adta el a Bem tábornoktól kapott csatalovát, mert kis családjának kellett kenyér, tej…

A szabadság szerelme és gúzsa együtt járt hozzá. Az 1848-49-es forradalom gyilkos folyamában Petőfi nem bóbitás részt kért, hanem a segítés jogát; részt kért, vállalt és kapott a mindenséget jelentő szabadság harcmezein. Egyetlen szóval se mondhatom, hogy nem hitt a győzelemben, nem a halálban. És vallotta csodálatos költészetében mindvégig, hogy a szabadságnál többet nem adhatunk ebben a győzelemben.

A hite volt a mozdíthatatlan a jelen valóságban. Abszolútum, melyre alapozott bizalmat, csókot, családot. Petőfinek egész életéből hiányzott a fércmunka. A nemzeti szabadságot csakis ilyen hűséggel, ilyen hittel lehet miNdenek fölé emelni. Hitetlenül nem áll meg egy hóhalom se. Hittel igen. Költői hatalmas munkássága látható építmény mindmáig. Az olvasó az első percektől követni tudja gondolatait, mert bízik az életével, csodás műveivel és titokzatosan égi jelenségként ható halálával érvelő Petőfiben.

Kisgyerekeknek is elmondható, hogy nem hiába keresik ám a sírját Petőfinek, mert Magyarországon, Erdélyben sok-sok helyen mutatnak emlékhelyet, emlékművet, melyeket az örömös hit épített a szabadságharcos Petőfi boldogabb, könnyes, de nem elriasztó emlékére. Életére és elillanására. Keresik és találják itt is, ott is, amott is azt a simogatható petőfis fogódzót, amelyet örökkön éltet a szabadság szerelme, s az örök hit abban. Szobrainak lerontásával a galádság újra és újra égre lobbantja csodás mivoltát Petőfinek.