Jókai Mór négyszer járt Székelyföldön

A jeles író kétszáz évvel ezelőtt, 1825. február 18-án született, aminek tiszteletére 2025-öt még tavaly a nevével (is) fémjelzett emlékévnek nyilvánította a Magyar Országgyűlés. Mi ez alkalommal Jókai Mór székelyföldi kiruccanásait vesszük számba.

1849 augusztusában ugyan megfordult Aradon és Nagyszalontán, ám ez akkoriban nem számított Erdélynek: a Király-hágón 1853-ban kelt át első ízben, holott első, témájukban ide kapcsolódó regényei, az Erdély aranykora és a Török világ Magyarországon már azelőtt megjelentek, 1852-ben, illetve 1853 elején. Jókai már első, ide vezető útja során eljutott Székelyföldre, egészen a parajdi sóbányáig, a homoródalmási barlanghoz, a Szent Anna-tó környékére, Bálványosvárhoz, jelentősen hozzájárulva ezek népszerűsítéséhez. Bár utána még tizenegy alkalommal járt a ma Romániához tartozó országrészben, mihozzánk csak háromszor, 1881-ben és 1884-ben (ez utóbbi esztendőben kétszer) ért el, immáron országgyűlésiképviselő-jelöltként, illetve képviselőként, főleg Sepsiszentgyörgyre és környékére. 1858-ban Arad–Hegyalját és a Mócvidéket, 1876-ban Torda környékét, Torockót és a Szamos völgyét járta be; 1871-ben, 1885-ben és 1902-ben Kolozsvárra, 1885-ben Temesvárra, 1890-ben Aradra, 1902-ben pedig Nagyváradra látogatott.

Itteni utazásai során megannyi közismert regényéhez (Báványosvár, A Damokosok), elbeszéléséhez (Háromszéki leányok, Nagyenyedi két fűzfa) szerzett forrást, ihletet, sőt 1857-ben a Nemzeti Színház közönségénél tapsvihart kiváltó drámát is írt Dózsa Györgyről, szerethető székely hősként ábrázolva a parasztvezért; ennek szövegéhez Erkel Ferenc írt operát. Első erdélyi utazása eredménye az utazás közben írott és közölt levelekkel kiegészített Erdélyi képek is, amelyekből alább mi is „puskázunk”.

Először Erdélyben

Első erdélyi útjához felesége, a háromszéki kötődésű Laborfalvi Róza kolozsvári szereplése szolgáltatott okot, amikor „magyar drámánk egyik szép csillaga rövid időre elfut, hogy másutt ragyogjon.” Nem csoda, hogy nehezen vette rá magát a hosszú kalandra, hiszen közel egy hétbe tellett Pestről Kolozsvárra eljutni, előbb vonaton, majd Szolnoktól váltott lovakon. 1853. május 10-én érkezett meg Erdély fővárosába, három nap múlva, május 14-én már indult is tovább a Hunyad vármegyei Bencencre, ahol Lázár Kálmán ornitológus, újságíró, 1848-as honvéd őrnagy és annak felesége vendégszeretetét élvezte kastélyukban; az itteni gloriettet le is rajzolta. Innen – többek között házigazdái, valamint Kővári László kiváló történész és statisztikus társaságában – május 18-án folytatta útját Gyulafehérváron és Nagyenyeden át Székelyföldre: előbb Marosvásárhelyre, ahol szakadó zápor fogadta (de azért a várat és a templomot le tudta rajzolni), majd Kelementelkére.

„Még a levegő is könnyebb, amint a székely földre lépünk. Az egész táj képe átváltozik, a girbe-gurba Mezőség helyett erdős-ligetes hegyek következnek, a faluk sűrűn egymáshoz közel, a házak rendesen építve, csinos fa és cserépzsindelyekre, mik hegyesen végződve olyformán tűnnek elé, mint az armadilla pikkelyei; a házak elején deszkakerítés, az ajtók felett nagy csőtartó ereszek, néhol oszlopos kioszkszerű melvények, szépen cifrára kifaragva, az ablakok szellősek, farácsozattal ellátva, mik mögül nyíló virágok tűnnek elé, az utak olyanok még falun keresztül is, mint a palló és mindenütt: úton, útfélen, kapuk alatt és ablakokon vidám mosolygó arcok tekintgetnek az utazó elé, ki nem győzi viszonozni a minden oldalról jövő szíves üdvözlést; ha megáll, körülfogják, kérdezik, utasítják, ha az utat nem tudja, elkísérik, s ha meg akar szállni, erővel húzzák házaikba.

Jókai Mór: Úti emlékek (Délibáb, 1853)

Kelementelkén a Simén család udvarházában tartott pihenőt, ahol négy évvel korábban, 1849. július 30-án a Székelykeresztúr felé tartó Petőfi is megreggelizett, Szombatfalván pedig (ma Székelyudvarhely városrésze), ahová május 21-én este érkezett meg, az Ugron-kúriában. Szúrjuk közbe gyorsan, Jókai nem mindig ilyen előkelő környezetben töltötte az éjszakákat, néhol egyszerűbb házak szolgáltak szálláshelyéül. Útközben elidőztek a parajdi sóbányában és Makfalván, felkeresték Dózsa Dániel kúriai bíró és költő lakását, ám legnagyobb sajnálatára nem találta otthon „Erdély egyik legszebb tehetségű s költői lelkületű regényíróját”.

Budvártól Homoródalmásig

Szombatfalvától Ugron Lázár is útitársául szegődött feleségével egyetemben – az úri hölgyek szerettek az akkor 28 éves és kifejezetten jó megjelenésű író társaságában tartózkodni; Kővári ekkor már nem tartott velük. Másnap – többek között – Budvárt, a bágyi várat, Réka királyné sírját, Székelybánját tekintették meg, és Homoródalmáson éjszakáztak. A következő napi úti célt a homoródalmási barlang képezte – de adjuk át a szót Jókainak:

„Korán reggel megindulánk Almásról, két öreg székelyt előre bocsátva, hogy a barlang feljárását, ha netán elromlott volna, megigazítsák. Velünk jöttek e barlangot megszemlélni Lázár Kálmán és U. L. (Ugron Lázár – szerk.) nejei, két testvér hölgy, a székely nők azon mintaképei, kiket maga előtt lát a költő, ha nőket akar rajzolni gyöngéd arccal, erős szívvel, mert valóban erős szív kell ahhoz, hogy hölgyek e barlangba jutásra elszánják magukat…”

Május 23-án, Homoródalmás felől érkeztek Háromszékre, a Vargyas-patak folyását követve. Vargyas, Olasztelek, Barót, Bibarcfalva, Nagybacon, Kisbacon községeken áthaladva, illetve a Hargitán (minden bizonnyal az 1849. augusztusi nyergestetői csata után Tuzson János csapatának is egérútul szolgáló Mitácson https://szekelyhon.ro/aktualis/amerre-gal-sandorek-is-menekultek) átkelve másnap Tusnád felől kapaszkodtak fel a vadregényes Szent Anna-tóhoz, ahonnan még aznap továbbkocsikáztak a torjai Büdös-barlanghoz és Bálványosvárhoz, majd Bükszádon keresztül vissza az Olt völgyében. Az éjszakát Sepsiszentgyörgyön töltötte, de elalvás előtt még lerajzolta a vártemplomot. Május 25-én Uzonban rövid pihenőt tartott, Brassón, Fogarason, Nagyszebenen keresztül, május 28-én ért vissza Kolozsvárra.

Másodjára Háromszéken

Az 1867-es kiegyezés után új választókerületet hoztak létre az akkor 1300-1500 lakossal rendelkező, önálló törvényhatóságú városi ranggal büszkélkedő SepsiiIlyefalva központtal, ahol Deák Ferenc pártja 1881-ben – Csiszér Gábor egerpataki református esperes ajánlatára – Jókait indította országgyűlési képviselőnek. A Háromszéken is népszerű író elfogadta a jelölést, de ez megkövetelte, hogy személyesen is tiszteletét tegye választói körében.

1881. június 4-én délután ékezett meg vonattal a barcaföldvári állomásra, innen lovas kocsival, Hídvégen és Árapatakon át Előpatakra. „Előpatak fürdőn tengernép hullámzott. Díszes fogatok egész raja várta Jókait. A csinos fekvésű fürdő sétányai előkelő közönséggel zsúfolásig tömve voltak; az úgynevezett Főkút fellobogózva állott, hol előpataki oláh leányok pénzsoros nyakékkel, czifrán kivarrott ingvállal nemzeti öltözetben töltögették a frissen kimert borvizet… Előpataktól pár száz lépésnyire az érkező vendégeket és kíséretet kellemes meglepetés érte. Egy díszes bandérium, szemenszedett, csinos ifjak gyönyörű díszben, szépen szerszámzott ügyes paripákon robogtak eléje jól begyakorolt zárt sorban, s harsány éljenzéssel üdvözölték Jókait” – olvashatjuk a korabeli Nemere újságban.

Sepsiszentgyörgyön az építkezési vállalkozó és takarékpénztári igazgatósági tag, Bogdán Flórián házában szállásolták el, de pihenés előtt még részt vett a városi nagyvendéglőben tiszteletére adott díszvacsorán. Itt pohárköszöntőjében nem mulasztotta el emlékeztetni, milyen „szent kapocs” fűzi őt Háromszék vármegyéhez: „ez adta családi boldogságomnak legdrágább kincsét: nőmet!”

Másnap a város nevezetességeivel ismerkedett. Kísérői között találjuk Császár Bálint polgármestert is, aki 1862–1874 és 1878–1891 között állt a város élén, és akiről jó két évtizeddel később Mikszáth Kálmán egyik elbeszélésének szereplője alakját mintázta meg. A Pótsa Lajos főispánnál rendezett ünnepi ebéd után Illyefalván mondta el programbeszédét, a tömeget teljesen levéve a lábáról. Igaz, őt is lovas bandériummal és taracklövésekkel fogadták a település határában…

Június 6-án Uzonban korteskedett, onnan Laborfalva érintésével Nagyborosnyóra kocsikázott át; itt díszkapuval, illetve ebéddel várták, estére ért vissza Sepsiszentgyörgyre. A következő nap 500 fős ebédet adtak tiszteletére a városháza nagytermében (ma színházterem), egyben közölvén vele, hogy a város díszpolgárává választották, az esti banketten babérkoszorút vehetett át.

Jókai június 10-ig maradt a vármegye székhelyén, de elutazása előtt még meglátogatta a csernátoni Damokos családot, sőt a hagyomány szerint egy hársfát is elültetett a ma a Haszmann Pál Múzeumnak helyet adó kertben. Ottani tartózkodása emlékére 1910-ben márványtáblát helyezetek el a kúria ebédlőjében. Uzoni látogatására Vetró András plakettje emlékeztet a községháza falán, Illyefalván Jókai-mellszobrot (Kutas László alkotását) lepleztek le 1998-ban, a Bogdán Flórián-házat 2000 óta bronz dombormű (Vargha Mihály alkotása) ékesíti. Torján minden bizonnyal sosem járt, de ettől még ott iskola viseli nevét, akárcsak Tusnádfürdőn. Torján Jókai-plakettet is avattak 1994-ben a következő felirattal: A NAGY MAGYAR ÍRÓ EMLÉKÉRE KÉSZÍTTETTE ALTORJA NÉPE (úgyszintén Vetró-mű). Visszatérve az 1881. június 24–25-én lezajlott választáshoz: azt Jókai 2000 szavazattal nyerte meg.

Egy évben kétszer

1884-ben már képviselőként, újrázni tért vissza Háromszékre, de jóval rövidebb időre. A vonatja április 19-én futott be Földvárra, onnan a szokásos útvonalon érkezett Sepsiszentgyörgyre. A további forgatókönyv a szokásos: üdvözlőbeszédek, díszvacsorák, fáklyás zenélés; kortesbeszéd Illyefalván, ahová 30 fős bandérium, 78 kocsi és szekér kísérte; látogatás Egerpatakra, Nagyborosnyóra („villás frustuk Koncz Györgynél”), Szotyorba (ebéd Nagy Károlynál), Uzonba – április 22-én már vissza is utazott Pestre. Ez alkalommal 1643 szavazattal nyert, de mivel ugyanakkor Kassán is megválasztották képviselőnek, pártja úgy döntött, inkább azt a mandátumot tartsa meg. Ezért október 15–19. között ismét Sepsiszentgyörgyön és Illyefalván találjuk, de ezúttal búcsúzni jött, megköszönni a beléje fektetett bizalmat – no meg hogy Tanárky Gedeon államtitkárt istápolgassa megüresedett helye elfoglalásában (akit aztán Mikszáth Kálmán követett 1887 és 1892 között).

[Az 1884. évi] volt Jókai hatodik és hetedik erdélyi útja. Bár e három utóbbi út nagyjában a pártpolitikáé volt, mégis irodalmi hatást is gyakorolt a székelyföldi kapcsolat. 1882-ben jelenik meg a Bálványosvár, 1883-ban A Damokosok, a legtipikusabb két székely regény. Kivált az előbbi már annyira elmerül a székely hagyományok, regék stb. napfényre hozásában, hogy az esztétikai érdek rovására esik. Ugyancsak ekkor jelenik meg a Mátyás király és Bente úr (1882) és a Puskás Kalári (1883). A két székely regény anyagának jó része még az 1853. évi utazásból gyűlt össze, de a kidolgozást, a megírást a mostani politikai érintkezés kétségtelenül siettette. Így hát e három út se egészen meddő az irodalom szempontjából se.

Dr. Kristóf György: Jókai napjai Erdélyben (Kolozsvár, 1925)

Az ellenzéki sajtó ezt a húzást nem vette jó néven, de Jókai népszerűsége ettől még egy fikarcnyit sem csorbult Háromszéken, ahol akkoriban ő számított a legolvasottabb írónak. Olyannyira nem, hogy az egyébként ellenzéki vezetés alatt álló Kézdivásárhely „egyenlő számú kormánypárti és ellenzéki férfiúból álló népes küldöttséget menesztett” a megyeszékhelyre, a neves író tekintené meg a céhes várost is, de – az esős időre hivatkozva – nem tett eleget a meghívásnak. Majd a jövő évben – ígérte.

A tiszteletére adott sepsiszentgyörgyi műsoros estély után a már szinte 60 éves Jókai „lassú csárdást járt… a közönség viharos tapsai között, délcegen, mint ezelőtt negyven évvel.” Többé sosem tért vissza Székelyföldre. 1894-ben sem, amikor ötvenéves írói jubileuma alkalmából – Temesvár, Nagyvárad és Máramarossziget mellett– Kézdivásárhely díszpolgárává avatta.

Címlapfotó: Solymosi Incze Enikő