Kegyhellyé vált Nyergestető

A nemzeti lelkiismeret legmélyebb bugyrait kutatja és tárja fel dr. Balázs Lajos csíkszeredai néprajzkutató és egyetemi oktató legújabb, a Gutenberg kiadónál Nyergestető cím alatt megjelent könyvében. Sepsiszentgyörgyi bemutatóján, amelynek a Bod Péter Megyei Könyvtár adott otthont, az írótól azt is megtudtuk, hogy napjainkban mit jelent a nemzetnek ez a hely.

A szerző már a legelején leszögezte, hogy ebben a kötetben nem a nyergestetői csata történetét meséli el, és nem törekszik számonkérhető történelmi pontosságra, valamint hitelességre. Azt firtatja és vizsgálja ugyanis, hogyan él egy történelmi esemény az emberek tudatában. „Hogyan hat, milyen érzéseket, érzelmeket gerjeszt, milyen emlékeket tart ébren vagy takarékon, amelyeket időről időre felizzít.” Annak a folyamatnak a követésére szánta el magát, „hogy a csata a lelkekben, elmékben, közösségi emlékezetben, közösségi tettekben korról korra, időben és térben miként alakul.”
Történelmi tény, hogy 1849. augusztus 1-én Tuzson János bélafalvi születésű őrnagy által vezetett mintegy 1000 székely honvéd megállította és visszaverte a 12 ezer főnyi osztrák–orosz sereg rohamát, és több mint 7 órán át tartotta az állásait. Nagy árat fizettek ezért, hiszen túlságosan sok vitéz esett el a csata forgatagában, ezzel az újabb hőstettével azonban a székelység Egyed Ákos akadémikus szavaival élve „végképp kijelölte a helyét az egyetemes magyar történelemben.”
A hősi csatát megörökítő emlékmű elkészítése és a helyszínen 1897-ben történt felállítása Ábrahám István csíktusnádi születésű, Bukarestben dolgozó kovácsmesternek köszönhető. Azt viszont a kutató erőfeszítései ellenére sem sikerült kideríteni, hogy az út túloldalán, azon a helyen, ahol annak idején a székely ágyúk voltak beásva, ki tűzte le az első ágból kötözött keresztet. És ez érthető, hiszen a kommunista diktatúrában a nemzeti érzés leghalványabb megnyilvánulása is főbenjáró bűnnek számított, ezért titokban kellett megcselekedni. Annyi azonban bizonyos, hogy az első ágkeresztet újabbak követték, majd 1988-ban Lelkiismeret felirattal megjelent az első kopjafa, mely a fordulat után mellékerült több százzal együtt hirdeti a 30×30-as, összesen 900 négyzetméteres területen, hogy „a székely hősök halhatatlanok.” Az összest Balázs Lajosnak sem sikerült felleltározni, azonban kutatásai során így is beszédes adatok birtokába jutott, amelyeket a könyvben közzé is tesz. Eddig 342 kopjafát, 20 keresztet és 19 más sírjelt, valamint 245 sírjelt állító települést és 80 társadalmi, politikai, kulturális, szakmai, nemzeti, mozgalmi, vallási tömörülést, csoportot, illetve szervezett tudott beazonosítani, valamint jegyzékbe venni. Területi eloszlásuk pedig lefedi a teljes Kárpát-medencét, illetve azokat az országokat is, ahol jelentősebb számú magyar diaszpóra él.
Mindezen adatok birtokában pedig a szerző levonja a kétségbevonhatatlan következtetést, hogy a Nyergestető a nemzet akaratából kegyhellyé szentült. „A magyarság egyéni, kisközösségi, nagyközösségi, nemzeti emlékműve. Nemzeti találkozóhely, ahova a nemzeti együvé tartozás tüzét, tűzrevalóját emberi közösségek elképesztő szövevénye hozza és viszi.”