Kerüljük a kontárokat!

Immár harmincegy éve, hogy a Himnusz születésnapjának tiszteletére január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. A megemlékezés apropóján dr. Borcsa János irodalomkritikust, közírót kérdeztük, hogyan vélekedik ő a nemzeti önazonosságunkat erősítő, hagyományainkat felelevenítő és szellemi értékeinket felmutató örökségünkről: kultúránkról.

– Ön szerint mi lenne kultúránk és identitásunk legmeghatározóbb eleme?

– A kultúra és a nyelv határozza meg az ember önazonosságát, s ezek tartják meg az egyént egy közösség, egy nemzet tagjának. Nyilván a kultúrát a legátfogóbb értelemben érdemes felfogni és tárgyalni, vagyis a történelem során létrehozott anyagi és szellemi értékek összességeként, mondjuk az eszközkészítéstől a hajléképítésen keresztül a táplálkozás- és egészségkultúráig, a csillagászatig, matematikáig és zenekultúráig minden benne foglaltatik. Ezek részbeni ismerete és tudása, felhasználása, a személyiségbe való beépülése határozza meg az ember helyét a kisebb-nagyobb közösségben, illetve megbecsültségét és értékét. S mindezzel, amit beépítünk személyiségünkbe, ugye, jól kellene gazdálkodnunk, ellenkező esetben nem hírnevet szerzünk magunknak, hanem gyorsan elmegy a hírünk. Nemcsak itthon, hanem a nagyvilágban is. Kis nép vagyunk, igényeseknek kell lennünk, elsősorban magunkkal szemben, különben mint jelentéktelent elsodor a történelem árja. Tanulékonynak is kell lennünk anélkül, hogy utánoznók, netán majmolnók a „nagyokat”. Azt tanuljuk el, amit a józan eszünk és tapasztalatunk sugall, amit be tudunk építeni meglévő kulturális „készletünkbe”. Tehénen nem mutat jól a gatya! Nyitottnak is kell lennünk, de nemcsak a másság és az új iránt, hanem a régi iránt is, éspedig a mi örökségünk iránt. Aki ugyanis elfelejti, hogy honnan indult, az az irányt is nehezen találja meg.

– Szóval legyünk nyitottak a múlt irányába is?

– Igen, mert tele van tanulságokkal. Erre is hivatkozhatunk a magyar kultúra napján. No meg arra, hogy nincs magyar kultúra magyar élet nélkül, de hogy milyen minőségű ez utóbbi, a kultúra szabja meg. Amelyet minél teljesebben magunkba kellene építenünk. A családban, az iskolában, a templomban, a mindennapokban. Van ahonnan tanulni, tájékozódni, csak a forrásokat kellene jól megválasztanunk. Mert van elég haszontalan vagy egyenesen mérgezett forrás is. Ébernek és erősnek, immúnisaknak kell legyünk ilyen téren. Fontos a szellemi és lelki-erkölcsi egészség egy ilyen megbolydult, csábításokkal, hamis értékekkel teli globális világban. Éljünk teljességgel szabad, de nem szabados, féktelen, természetes énünkből kivetkőzött emberekként. A felnőttnek vigyáznia kellene a gyermekre, mindenekelőtt a családban, a társadalom intézményei pedig ugyancsak nagy felelősséggel kellene tegyék a dolgukat.

– Mit ért azalatt, hogy ápoljuk kultúránkat?

– Én az ápol szó helyett inkább az éltetést, gyarapítást használnám. Sőt, éljük saját kultúránkat! Azt mondanám, ki-ki az előbb elmondottak szerint, istenadta tehetsége és képességei, szerzett tapasztalatai szerint járuljon hozzá a kultúra életben tartásához, gyarapításához, illetve vállaljon áldozatot a kultúra intézményeinek fenntartásában. Akár azzal is, hogy egy színvonalas koncerten megjelenik, egy hiteles szavú író vagy tudós munkáját elolvassa, de kerülje a kontárokat, s a „lejárt szavatosságú” termékeket hagyja a polcon… Kisebbségben é-lünk, nem engedhetjük meg magunknak a silány minőséget semmiben! Sem munkában, úgymond termelésben, sem a kultúrában. Vannak kiváló példaképeink a múltból, alkotó, a semmiből új világot teremtők, s kell legyenek nagyszerű terveink, elérhető céljaink a jövőt illetően. Ez utóbbiakért mindent el kell követnünk, mert az intés is úgy szól, hogy az erőtlen csügged, az erős megállja. Az erdélyi magyar irodalomban is – amelyet mintegy negyven éve irodalomkritikusként is szemmel tartok – azokat az alkotókat becsülöm nagyra, akik nagy célokért, a korszerűre és az örökségre egyformán nyitottan hoztak létre új, teremtett világokat versben, regényben, drámában. Olyanokat, amelyeket „belakhatunk” mi, magyarok, de bárki magáénak mondhatja, mert üzenetük tartalma az emberség. Azt pedig a régiek megmondták, hogy semmi sem lehet idegen tőlünk, mi emberi.

Tamás Réka