Két kultúra között félúton

Az ősz folyamán alakult CuccMucc Ifjúsági Művészeti Központ mögött középiskolás fiatalok állnak, akik valamit tennének magukért és a közösségért. Most éppen a kultúrára, pontosabban a színházra, színjátszásra akarták felhívni a városbeli fiatalok figyelmét, ezért szerveztek a román és magyar kultúra napja között találkozót olyan neves meghívottakkal, mint Székely Csaba drámaíró, Sebestyén Aba szentgyörgyi származású, marosvásárhelyi színész-rendező, illetve Anna Maria Popa, a szentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház igazgatónője.

A kezdeményezés Sebestyén Aba szerint is jó, „így kell ezt csinálni”. Bár a nemes cél az lehetett, hogy közelítsék a városbeli két közösség tagjait – az, hogy a szervezők szándéka szerint minden két nyelven hangzott el, legalábbis erre vall –, de a teremben igencsak kevesen képviselték a románságot.

Ment-e a színház által elébb a világ? – tette fel Váry-Sylvester Péter szervező az első kérdést a meghívottaknak, akik mindnyájan kétoldalú kötődéseikről is ismertek. Székely Csaba szerint azokban a történelmi korokban, amikor haladt a világ, mindig virágzott a színház, például az ókori görögöknél vagy a reneszánszban, tehát a végső következtetés, hogy igen, és ezzel egyetértett Sebestyén Aba is. Anna Maria Popa nagyon komolyan veszi a közösségek közti „ragasztó”, összetartó szerepét. Mindig megbékélésre és együttgondolkodásra ösztökél, úgy, hogy nem az olcsó szórakoztatásban gondolkozik – értékelte Székely Csaba. Az igazgatónő a színház nevelő és oktató szerepét emelte ki, amely a tükörbe nézésre ad lehetőséget az embereknek, ugyanakkor a hibák felismerésére és a javítására is.

Elvileg Anna Maria Popa románra fordította volna az elhangzottakat, Sebestyén Aba magyarra, ám hamar összekeveredtek a szerepek, mindenki megszólalt a másik nyelven is. Ilyen rugalmasan gyakorolják a kultúraközi párbeszédet is, Sebestyén Aba a Yorick Stúdió alapítójaként és vezetőjeként a jelenkor problémáit feldolgozó drámákat is következetesen műsorra tűzi, mint a marosvásárhelyi fekete márciust kibeszélő 20/20-as című drámát (Gianina Cărbunariu rendezésében), amit egyszer majd talán az úzvölgyi temető körüli történésekről írott mű is követni fog, mert „hinni kell abban, hogy amit teszünk, az fontos, az igazságról beszélni fontos”.

Színház és fiatalság viszonyáról is kérdeztek a diákok. Marosvásárhelyen nincs ezzel baj, hiszen sok a színházi önkéntes, a diákszínjátszó, vélte Székely Csaba, de az Andrei Mureșanu Színház igazgatónője is büszke arra a tényre, hogy közönsége 60%-át a 25 év alattiak alkotják, mindkét nemzetiségből. Ebben talán szerepe van annak is, hogy az intézményvezető a modern technika híve, és azt a színpadon is érvényesülni hagyja. Mindamellett fontos, hogy a színházcsinálók közelebb menjenek a diákokhoz, jutottak közös nevezőre a beszélgetők, így a tantermi dráma is kezd elterjedni (egyelőre Marosvásárhelyen, Bukarestben).

Sok érdekes téma felmerült még, például hogy milyen egy drámaírónak magyarul vagy románul írni – a Nu chiar 1918 című darabot Székely Csaba románul írta meg Anna Maria Popa felkérésére –, szó esett a színpadi művek írása, játszása, rendezése adta lehetőségekről az önmegismerésre, újabb színházi formákról, illetve a további közös tervekről. Ilyen beszélgetéseknek szívesen lennénk bármikor újra tanúi.