Kézdiszentlélek párhuzamos képi megjelenítése

Mint falvaink általában, úgy Kézdiszentlélek múltbeli képi megjelenítése is szegényes. Rajz, grafika, festmény alig született a 20. századot megelőző időkben, katonai térképek is legkorábban a 18. század második felében készültek.

Orbán Balázsnak köszönhetőek az első fényképfelvételek a Tarnóczy–Mikes-várkastélyról és a templomvárról (1868-69), később viszont, 1892 és 1903 között már több fotó is megörökítette a kastélyt (Török Andor, Gere István felvételei), Roediger Lajos pedig mindkettőt lefotózta.

A templomvárról az első világháborút közvetlen megelőző évekből ismerünk egy olyan felvételt is, amelyet egy – bizonyára a faluról készült első – képes levelezőlap őriz. Nem ismerjük ennek a levelezőlapnak a kiadási évét, korát a postai bélyegző alapján állapíthatjuk meg: az 1913. november 26-i dátum szerepel rajta. Feladója Laub Ede (1889–1942) kézdiszentkereszti neves kőfaragó és restaurátor, címzettje pedig a kézdiszentléleki születésű Borcsa Gergely (1883–1978) csíkszeredai főgimnáziumi tanár. Kapcsolatuk kialakulásában szerepe lehetett annak, hogy a címzett a Laub családtól rendelte meg az 1904-ben elhunyt édesapja, Borcsa István síremlékét, amit 1906-ban fel is állítottak.

Ez esetben már a képeslap hátoldala biztosít teret az üzenetnek („Tisztelt Gergely Úr! Küldöm a templom és belsejéről készült képet. Üdvözöljük mindnyájan, Edi”), a címzett nevének és postai címének szintén („Nagys. Borcsa Gergely főgimn. tanár úrnak, Csíkszereda, Csík megye”). Az álló alakú képeslap felső felében a templom 1685-ből, Szebelébi Bertalan esperes idejéből származó főoltára – a Szentlélek eljövetelét ábrázoló oltárképpel – és az egyik mellékoltár – a Jézus Szent Szíve-szoborral – látható.

A lap alsó felében található a várfal és a bástyák övezte templom nyugatra néző képe. A kép előterében balról látható a temetőkert rakott kőkerítése, középen egy életképszerű jelenet és a millennium alkalmából ültetett fák, jobbról pedig az 1879–80-ban, Bálint Károly plébános szolgálata idején épített, s később, 1909-ben Markaly Antal idején államinak minősített, négy osztályteremmel rendelkező iskola épülete. Erről az iskolaépületről tudni lehet, hogy 1942-ben égett le, s helyén jelenleg a Hősök emlékműve áll, amelyet eredeti helyéről, a Porond nevű falurészből 1999-ben helyeztek át. Ugyenezen a telken épült fel az 1930-as években az ugyancsak állami oktatásnak helyet adó két tantermes iskolaépület, amely jelenleg a falu közösségi házaként szolgál.

Egy mai, mintegy száztíz évvel későbbi pillanatfelvétel mutatja, hogy a millenniumi szádokfák/hársfák – és egy-két később telepített akác- és fenyőfa – alaposan kinőtték magukat – félig-meddig még a templomtornyot is eltakarják! –, a templom alatt haladó út is aszfaltszőnyeget kapott a tavalyi évben, s a járomba fogott, szarvasmarhák vontatta szekér helyett gépkocsik közlekednek ezen a Kiskászonba vezető úton, vagy éppen parkolnak.

Mondhatnám, a falvak is haladnak a korral. De ki tudná megmondani, hogy maga az ember fejlődik-e, vagy azt, hogy egymást kiegészítő közelségben marad-e holnapra – úgy általában! – a templom és az iskola?