Kinek is kell Erdély?

Felette fájdalmas, hogy szülőföldünk miatt ilyen zűrzavaros helyzet alakult ki. Az ember csak kapkodja a fejét, mérgelődik is, hogy ilyen veszélyes lett ez a húzd meg – ereszd meg játék, s bizony igen-igen meggondolkoztató, hogy a nagy román parlamentben nem akad egy román vagy a magyartól eltérő etnikumú képviselő, aki esetleg mérsékletességre intse a többieket.

Hej, ha minden kérdésben ilyen egyöntetűség lenne, mint a magyar ügyben, feje sem fájhatna a becsületes néptömegeknek, mert hiszen akkor egy akarattal születhetnének a jobbnál jobb előírások! Persze, az sem elhanyagolandó, hogy jó lenne tudni, s a másik felet is felvilágosítani, pontosan mit is jelentene ez az autonómia. Talán kiderülne, hogy a magukat itt kisebbségben érző román honfitársainknak, barátainknak is sok előnnyel járhatna. Én nem vagyok sem politikus, sem szociológus, sem autonómia-szakértő, de annyit értek hozzá, hogy kijelentsem, az önrendelkezés mindenkinek jó, jobb, mint minden más közigazgatási forma. És ez csak akkor működik, ha összhang alakul ki, honosodik meg az ott lakók között. 

És hogy miért nem kell félteni Erdélyt, arra bizonyságként egy román nemzetiségű orvos nyilatkozatát idézhetem. Mindjárt az úgynevezett (milyen jó szó ez, mások is használják!) rendszerváltás után egy Svájcból hazatérő kirándulócsoport egyik orvos tagját kérdezte a román közszolgálati rádió riportere az ott látottakról, tapasztaltakról. Talán az első kirándulók voltak, akik közvetlenül 1989 után engedélyt kaptak Svájc meglátogatására. Nos, a kérdező arra volt kíváncsi, mi lepte meg őket leginkább Svájcban? Hát a tisztaság, volt a felelet. Aztán a nyelvi sokszínűség, tudniillik elvitték őket a négy – a francia, a német, az olasz és az alig pár ezernyi lakost számláló rétoromán – kantonba, és csodálkozva állapították meg, hogy mindenki szabadon használja a nyelvét.

Megjegyzem: magam is láttam svájci útlevelet, amely négynyelvű, sőt a hivatalos pecséten is mind a négy nyelv szerepelt! És ezek után jött a bombakérdés (mondom, ez mindjárt a fordulat után volt): mi lenne Erdéllyel, ha…? Nem is fejezte be kérdést, jött a bombaválasz: vajon ki az a meggondolatlan magyar politikus, akinek Erdély kellene hatmillió románnal!

Nem tudtam, s ma sem tudom, hány román, egyáltalán hány lakója van Erdélynek. Az biztos, hogy sokkal több, mint magyar. Ám nézzünk néhány számadatot: Micu Klein püspök, az Erdélyi Iskola (Școala Ardeleană) egyik alapítója Românii din Transilvania la 1733 ( A románok Erdélyben 1733-ban) című könyvében úgy véli, 85.550 román család élt ebben az országrészben. Ezt, ha a vélhető családtagok számával, mondjuk öttel megszorozzuk, ez olyan félmilliónyi román népességet jelent. Az Erdélyi Fejedelemség megalakulásakor, 1542-ben a még jóval több magyar élt ezen a területen, mint román, de a kiegyezés idejére, 1867-re már megfordult ez az arány. Azt kideríteni, hogy mi áll e „fordulat” mögött, a történészek dolga kideríteni.

Ezek után a fentebb emlegetett orvos kijelentése igen-igen megfontolandó! Tehát innen kiszakadni akkor sem lehetne, ha a legszélesebb körű autonómiát kapná is meg Erdély. Mindennek megértéséhez nem kellene egyéb, csak nagyon mély empátia, rokonszenv, hogy akár büszkélkedni is tudjanak román barátaink, hogy mi ragyogóan érezzük magunkat azon a földön, amelyet magunkénak tudunk és tartunk!