Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Költészet 21. századi köntösben – Háromszékre is ellátogat az AndréVajna produkció

Költészet 21. századi köntösben – Háromszékre is ellátogat az AndréVajna produkció Kultúra

Nagyívű erdélyi körútra indul az AndréVajna produkció, amely két volt MasterCard Alkotótárs Ösztöndíjas költő, André Ferenc és Vajna Ádám zenés irodalmi & spoken word műsora. Március 8. és 13. között három háromszéki városba látogatnak el: Kovásznára, Kézdivásárhelyre és Sepsiszentgyörgyre.

Hirdetés
Hirdetés

A zenei produkciót minden állomáson rövid irodalmi beszélgetés előzi meg, mindig egy helyi moderátor kérdezi a fellépőket. Azt estek második felében aztán elindul a pszichedelikus gitár riffek és meditatív loopok sodrása. Popslágerek és versek, slam poetry és hip-hop ütemek ötvözetéből áll össze a koncert egy emlékezetes utazássá Erdélytől Új-Zélandig, ószövetségi motívumoktól a Mónika show-ig. A valóságunktól a valóságunkig.

“Egy posztrock-dal általában lassan bomlik ki, utazásra hív és érzelmi hullámvasútra ültet. Saját zenémben is hasonló hangulatokat próbálok meg reprodukálni, így nem meglepő, hogy ez a költészetemben is visszaköszön” – nyilatkozta André Ferenc egy interjúban.

A belépés a turné minden állomásán ingyenes, a koncert után pedig a szerzők szívesen dedikálnak.

A turné háromszéki állomásai:

Kovászna

Kovászna Városi Művelődési Ház

Ignácz Rózsa terem

március 8. péntek 18 óra

Moderátor: Czilli Aranka

Kézdivásárhely

Vigadó Művelődési Központ

március 12. kedd 18 óra

Moderátor: Szalló Tünde

Sepsiszentgyörgy

„Bod Péter” Megyei Könyvtár

Gábor Áron-terem

március 13. szerda 18 óra

Moderátor: Szabó Eszter

Az előadókról:

André Ferenc

Költő, slammer, műfordító, a marosvásárhelyi Látó folyóirat szerkesztője. Az elmúlt tíz évben több mint 200 irodalmi és slam poetry rendezvényen lépett fel itthon és külföldön, ragos hazai és nemzetközi irodalmi fesztiválokon. Rendszeresen foglalkozik tehetséggondozással, irodalmi műhelyeket vezet magyar és román nyelven. A korábban Bretter Györgyről, jelenleg Bréda Ferencről elnevezett kolozsvári irodalmi kör elnöke 2014 és 2018 között. 2016 és 2019 között a Helikon folyóirat szerkesztője volt. A Hervay Könyvek és a hmm füzetek sorozatszerkesztője. 2014-ben megnyerte az első erdélyi slam poetry bajnokságot, azóta számos irodalmi díjjal tüntették ki: Kinde Annamária-díj, Communitas Alkotói Ösztöndíj, Visegrádi Irodalmi Alap rezidens ösztöndíja, Székely János Alkotói Ösztöndíj, stb. 2021-ben elnyerte a MasterCard Alkotótárs ösztöndíjat, valamint a Pestext fesztivál szakmai díját. Legutóbbi kötete tavaly jelent meg a Jelenkor kiadónál, kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról címmel

Vajna Ádám

Költő, műfordító, a Hévíz folyóirat, az Észak és a Versumonline szerkesztője. Két verseskötete, két műfordításkötete jelent meg, de ír dalszöveget, és az ELTE doktoranduszaként disszertációt is a kortárs norvég és magyar politikai költészetről. Első verseskötetéért megkapta a legjobb debütnek járó Makói Medáliák-díjat, díjazták a Salvatore Quasimodo költőversenyen és Baumgarten-emlékjutalma is van. Verseit több európai nyelvre is fordították már, és Oslótól Prágáig számos városban megfordult ösztöndíjasként és fellépőként. Harmadik könyvét a Mastercard ösztöndíjasaként írja egy 19. századi új-zélandi ornitológusról és a saját életéről. Kötetei: Oda (2018), egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf (2022).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. március 9., 11:57
    ÉRTÉKELÉS: 2

    „Költészet XXI. századi köntösben”…

    Ha érthetetlen ez a század, költészete miért is lenne érthető?
    Nem tiszteled, Anyádat, Apádat, az Anyanyelved, már nem is
    tényező ! Ideje lett, a szó……-nak, csak azt díjazzák, aki félre-beszél…Hallgatnak Jó Költői a világnak. Háborús lett, a háborgó Idő… Üvölt a „slam poetry”, fertőz a semmit-mondás. Most, doktorok, és doktoranduszok védtelen emberek agyát mossák…