Költő és hadvezér

Május elsején ünnepeljük Zrínyi Miklós törökverő hadvezér, horvát bán, nagybirtokos, politikus, diplomata, államférfi, hadtudós, költő és prózaíró, a magyar eposz megteremtője születésének 400. évfordulóját. Ritkán fordul elő, hogy valakit már éltében a legnagyobbak közé emeljenek, de neki megadatott. Különleges képességeit és erényeit még az ellenségei is elismerték, ugyanakkor két nemzet, a magyar és horvát egyaránt hősének tekintette és tekinti. Az életpályáját és munkásságát könyvben összefoglaló Sík Sándor (1889–1963) így fogalmaz róla: „Tanítása és tanúsága a szó legigazibb értelmében nekünk való, magyar értelemben örökkévaló.”

Gróf Zrínyi Miklós a Balatontól az Adriai-tengerig terjedő országnyi Zrínyi-birtokok tengerparti felének középpontjában, Ozaly várában látta meg a napvilágot 1620-ban, horvát gyökerű nemesi család sarjaként. Érdemeik elismeréseként Nagy Lajos király 1347-ben a Zágráb megyei Zrin várával adományozta meg őket. Az Árpádok korában Brebiri nevet viselő horvátországi ősök ekkor vették fel a Zrínyi nevet, amelyet tetteikkel örökre beírtak a magyar történelembe. Hírnevüket Szigetvár hőse, Zrínyi Miklós (1508–1566) is öregbítette, aki a költő dédapja volt.

A gráci, nagyszombati és bécsi jezsuita gimnáziumokban pallérozódott, magyarul, horvátul, olaszul, latinul anyanyelvi szinten beszélő, németül és törökül is értő ifjú, nyolc hónapos olaszországi tartózkodása során egészítette ki műveltségét. Innen tért haza nemzetségének székhelyére, Csáktornyára, ahol átvette családi örökségét, berendezkedett és neki fogott rendbe szedni hatalmas uradalmait. Ugyanakkor a családi hagyomány folytatójaként fegyveresen védte birtokait a török ellenében és kiverte őket a Muraközből.

Kivételes képességeinek és vitéz tetteinek köszönhetően hamar emelkedett a ranglétrán. IV. Ferdinánd osztrák császár és magyar király ugyanis alig 26 évesen Horvátország kapitányává, és 29 esztendős korában főkapitányává és horvát–szlavón bánná nevezte ki, miközben császári kamarássá és titkos tanácsossá tette.

A korabeli Európában egyedüli hadvezérként aratott a törökök fölött fölényes győzelmeket, és ért el látványos hadisikereket Légrádnál (1647), Kiskomáromnál és Kosztajnicánál (1651). Az 1663–64-es Habsburg–török háború téli hadjárata során pedig a magyar–horvát királyság katonai főparancsnokaként több dél-dunántúli várból verte ki őket. Ennek köszönhetően 240 km mélységben hatolt be az ellenséges területre, elfoglalta és felégette az eszéki Dráva-hidat, ily módon elvágván a török utánpótlást. Ekkor már I Lipót ült a császári és királyi trónon, aki 1664 tavaszán visszarendelte győztes hadvezérét a csatatérről, leváltotta a főparancsnokságról, és augusztusban Magyarországra nézve hátrányos békét kötött a törökökkel.

Zrínyi Miklós azonban nem adta fel régi álmát, és új terveket szőtt a magyar államiság újrateremtése érdekében. A késő őszi vadkanvadászaton bekövetkezett tragikus halála azonban megakadályozta ezek megvalósítását. Szellemi hagyatéka szépirodalmi és hadtudományi műveiben maradt az utókórra.