Lackfi János: vízen járni tilos

Lackfi Jánost nem kell bemutatni a sepsiszentgyörgyi olvasóközönségnek, a vasárnap esti „irodalmi családlátogatásán” is nagyon sokan részt vettek, megtelt a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-terme. A Vízen járni tilos címmel meghirdetett író-olvasó találkozóra ezúttal énekesi minőségében Dorottya lánya is elkísérte a költőt, a zenei kíséretet biztosító Sinha Róbert gitárművésszel viszont szintén volt már alkalmuk találkozni az érdeklődő irodalombarátoknak.

Az est plakátján címként szereplő Vízen járni tilos tulajdonképpen családtörténeti könyv, amely még mindig készül: az író 28 éves házasságának minden színe, mélysége, magassága, közeledése, távolodása megjelenik egy-egy kis történetben, de ezekből nem hagyható ki Isten sem, hiszen ismert és bevallott módon jelen van a hatgyermekes, háromunokás szerző családjában. Az est folyamán nemcsak prózai írásokból olvasott föl Lackfi, hanem az egybegyűjtött istenes verseket tartalmazó, Van tüzed? című kötetből is, illetve az elmúlt hat év termését feldolgozó Emberszabásból is hallhattunk szerelmes verseket.

Emellett a magyarság karakteréről szóló írásokból, illetve a magyarok kulturálissokk-élményeiből is kóstolót kaptunk, sőt, a Levágott fül című regényből is. A folytatásban megidézte a magyar klasszikusok versritmusait is – nagyon mai témákban – a Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta című kötetből. Gyakorlatilag az érettségi tételként is szereplő Lackfi „előadta magát”, azaz életműve néhány paragrafusát, mert az 55 könyvéből és 35 kötetnyi műfordításából ennyi fért egy órába.

Gyors egymásutánban záporoztak a legszentebb és legprofánabb utalások, szófordulatok, mikro- és makrovilágban keringetett meg ez az irodalmi szédület. Mély filozófiai tartalmak fordultak ritmusgyakorlatokba, száguldó tempóból fékezett le egy-egy jó poénnal, egyszerűen beszélni ugyanis Lackfi számára nem izgalmas, illetve asszociációinak tárháza végtelen, csak a találkozóra szabott idő volt véges – tömte belénk az írói világot, mint a csokit, ahogy regényének egyik szereplője, a vak lány fogalmaz.

Lackfi „vidám fickó”, így jellemezte magát, és az est hangütése is ennek megfelelően alakult. Lánya, Dorottya viszont az énekekkel más hangulatot, színt csempészett a műsorba. Kellemes énekhangja, a bossanova-, sanzon- vagy rockritmusok, amelyek a Sinha Róberttel közös munkában megszülettek, szépen kiegészítették Lackfi szó- és gondolatviharzását, így maga az est lélekbalzsamként hatott, és szépen lezárta a vasárnapot. Minden jó, ha a hétvége vége jó – mondhatnánk.