Lesznek még szép napjaink…

– Jó napot, Sajókám!

– Mondja, Hacsek úr, tényleg maga az?

– Hát persze, hogy én! Meg sem ismer maszkosan?

– Nehezen, mert így egészen szép ember.

– Na látja, ennek a divatnak is van hozadéka! Két vénasszony is férjhez ment az utcánkból április óta. Minél többet takart a maszk, annál szebbek lettek.

– Én nem cifrázom magam ilyesmivel. Férfinak elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél. Láthatja, még a valamirevaló miniszterek sem viselik. Mindenik szép példány…

– Na jó-jó, de nekik mentelmi joguk van.

– Tudom én azt, hogy miért!

– Ugyan miért?  

– Azok nem fertőznek, mert ami a szájukon ma kijön, holnap az orrukon visszaszívják.

– Azt csak a tévében látta. Ott nem kötelező se maszk, se kesztyű, se igazmondás.

– Hát persze, mert mind tisztakezű. Hiszen egyfolytában kéz kezet mos…

– Ne kötekedjen, Sajó, mert elmúlik a járvány, és jönnek a szép idők!

– Tudom, tudom. Láttam is már szivárványt a budapesti városháza felett.

– Na-na! Az maga szerint akkor mit jelent?

– Hát… hogy aki alatta bemegy fiúként a polgármesterhez, leányként jön ki.

– Ne mondja! És ha leányként megy be, akkor tán fiúként?

– Az is lehet. De eddig úgy volt, hogy asszonyként. Régi szép idők! Én is voltam polgármester!

– Mondja, maga nem akar haladni a korral?

– De igen! Próbáltam a múltkor kacsintani a kalauznak a berecki gyorson, mert nem volt jegyem, de pofán vágott a maradi, és leszállított.

– Sajókám, Sajókám, hát mondja, mikor érjük mi utol a fejlett Nyugatot?

Török Samu