Ma nem szerencsés kimenni a mezőre

Kocsis Károly 2023.07.20 • 09:02 1

Illés napján régen nem dolgoztak a mezőn, aminek részben prózai oka volt. Ez idő tájt ugyanis gyakran keletkeztek (és keletkeznek mai is) villámlással kísért zivatarok, és félő volt, hogy a ménkő belecsap a szénát forgató vagy jószágait terelgető gazdába. Utóbbi csak abban bízhatott, hogy a próféta nem tudja, mikor van a neve napja, azaz nem mindig találja el a tűzokádás pontos időpontját, és ebben a többi szent nem is igyekezett a segítségére sietni.

Hirdetés

Az egyik Gyimes-völgyi adatközlő mindezt a következőképpen mesélte el Bosnyák Sándor néprajzi gyűjtőnek: „Örökké érdeklődött a többi szentektől Illés, hogy mondják meg, mikor lesz az ő nevenapja, hogy ő lőjön. De a többi szentek eltagadták, de azért méges ő tájékozódik, vaj előbb, vaj utóbb, de tennap eltalálta, mert jókat lőtt.” Nos, amikor „lőtt”, Csíkdelnén azt mondták, zörög az Illés szekere, máshol úgy vélték, Illés próféta megy egy tüzes szekérrel. A moldvai Pusztinán azt is tudták, hogy ilyenkor lövi az ördögöt, és ahová az ördög száll, oda lő. Igaz – tették hozzá –, Illés prófétának csak az egyik keze jó; ha mindkét keze jó lenne, talán még a világot is elpusztítaná.

Illés vagy Éliás ószövetségi próféta volt a Kr. e. 9. században Izraelben, ahol az isteni akarat közvetítőjeként lépett fel. Miután a királyi háznak sötét jövendőt merészelt jósolni, többször is menekülni kényszerült. Amikor hatalmát – és csodatevő palástját – átadta Elizeus prófétának, tüzes lovak ragadták el tüzes szekéren – ez utóbbi azonosul a dörgéssel és a villámlással a nép tudatában.

A Gyimesekben erre is megvan a magyarázat: „Mi azt tudjuk, Illés próféta, ő csinálja ezeket, ő dörget és hajt a kocsijával, s akkor van menndörgés. S villámlás akkor van, amikor csap le a lovára az ostorral, s szikrát vet az ostor csapása. Így hallottam, hogy tüzes ostora van, s ő amikor a lovára csap le, akkor csap le a villám” – mesélte egy bánpataki férfi Magyar Zoltánnak. A tüzes szekérről még annyit, hogy Héliosz görög napisten is ilyen járművel utazott, ezért sokan a mi prófétánkkal hozzák rokonságba.

KAPCSOLÓDÓ ANYAG

https://szekelyhon.ro/aktualis/ha-illes-napjan-nagy-az-egzenges

Sóvidéken Ilyés napjaként tarják számon, főleg a reformátusok és az unitáriusok, akik napján régen nem mentek ki a mezőre. „Úgy tartották, hogy az e napi gyakori vihar, villámlás kárt tehet az emberben, állatban. Hiedelemmondákká szerveződő eseteket mesélnek arról, hogy a mezőn dolgozókat a villám odaütötte” – írja Barabás László.

Hasonló szerencsétlenségre természetesen a Gyimesekben is tudnak példákat sorolni. „Történt olyan, hogy azon a napon rakott egy nagy szénakazlat egy ember. No jó idő vót, megcsinálta, s amikor vége lett a szénacsinálásnak, akkor egy kicsi felhő eléjött, s porig égett a széna. Tüzes villám belécsapott” – jegyezte le Magyar Zoltán Sántateleken.

E jeles nap időjárásából messzemenő következetéseket is levontak. Csíkszéken például azt tartották, ha Szent Illés napján megdurran, akkor lehull a mogyoró, Székelykevén úgy vélték, az Illés-napi eső miatt lyukas mogyoró és dió terem. A moldvai Forrófalván inkább attól tartottak: ha durrog, elveri a jég a mezőt. Parajdon az aratást féltették, mondván, „ha Ilyéskor esik, hat hétig reá tart.” Erre utalnak az alábbi sóvidéki rigmusok is: Ilyés ha derült, a nyár sikerült! Ilyés ha álmos, csöndes aratást hoz. Ilyés napi fergeteg könnyen bajt is szerezhet! Persze, az aratás sem mindig okozott gondot ilyenkor: van olyan hely a Kárpát-medencében– és ezt elsősorban a globális felmelegedés miatt aggódók megnyugtatására jegyezzük meg –, ahol 1328 januárjában virágoztak a fák, áprilisban a szőlőtőkék, május 22-én arattak, és július 25-én szüreteltek!

Az Illés-kultusz főleg a balkáni népek körében virágzik, különösen a délszlávoknál örvend különös tiszteletnek, Boszniában például a patrónusukként tisztelik. Így az sem véletlen, hogy napja az erdélyi román pásztorközösségek legnagyobb nyári ünnepe. „A románok ezt a nyári jeles napot templomi istentisztelettel nyitották, majd utána három napig tartó zenés, táncos mulatsággal folytatták az ünnepséget. A juhtartó gazdák és pásztoraik már kora tavasszal megegyeztek abban, hogy a nagyobb juhászlegények Illés napján leereszkedhetnek havasi legelőikről a völgységi falvakba. Az eladósorban lévő lányok a háromnapos táncmulatság idején mindennap újabb és újabb ruhában jelentek meg. A nagyobb juhászlegények e háromnapos ünnepség végére általában párt választottak, s a kiszemelt lányt rendszerint el is jegyezték, s azután újra visszamentek a havasi pásztorszállásra” – olvashatjuk Pozsony Ferencnél.

Szent Ilie napján

Zajzon vize partján,

Oláh lányok, magyar lányok

– Piros rózsák, tulipánok –

Vidám táncra keltek;

Karcsú ifjak örömére,

Pántlikát viseltek.

Szent Ilie napján,

Zajzon vize partján

Sírnak immár a szép lányok,

Rajtok csaptak a tatárok;

Jaj, kínságos élet!

Korbáccsal űzik rabságba

Azt a sok szépséget.

Bodzánál a határ,

Ott megáll a tatár;

Sima réten, zöld lapályon,

A sok szép lány táncot járjon.

Jaj, azt sírva járták,

Tánc után a vad tatárok

Őket meggyalázták. (…)

(A „népkölteményt” Orbán Balázs közli A Székelyföld leírása című művében, a bodzavidéki Leánymező ismertetésénél)

A Kovászna városához tartozó Vajnafalva románjai 1974-ig egyszerűen csak „szentilléseztek” ezen a napon, azóta viszont Nedeia Mocănească néven fut a csinnadrattájuk. Ezt juhászlakodalomként szokás a magyar sajtóban emlegetni, bár a „nedelye” 1533-ban még „évi vásár” értelemben fordul elő egy erdélyi oklevélben. Idén a fürdővendégek körében is közkedvelt ünnepséget már június 16-án, vasárnap megtartották a Tündérvölgyben, nehogy kifussanak a bűvköréből.

De magyarok is több helyen ünnepelnek: a Kovászna megyei Sepsiillyefalván például az Illéshez legközelebb eső hétvégén tartják az Illés-napokat. Ő volt ugyanis a település fölött emelkedő magaslaton álló – ma református – templomának középkori védőszentje.