Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki Zakariás Attila Istvánt

Október 12-én, Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban vehette át Zakariás Attila István, Ybl Miklós- és Kós Károly-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a Novák Katalin köztársasági elnök asszony által adományozott Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést. Az elismerést Tóth László főkonzul adta át. Az eseményen jelen volt Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint Antal Árpád polgármester is.

Tóth László főkonzul köszöntőjében kiemelte: Emberi mivoltunk velejárója a kiemelkedő teljesítmények elismerése, legyen szó akár kis közöségekről, akár államokról, nemzetekről. A mai átadónak utóbbi kölcsönöz különös hangsúlyt: hogy Magyarország, a magyar nemzet ismer el egy kimagasló teljesítményt, és teszi ezt itt, a jelenlegi országhatárokon túl, a Székelyföldön. Az elmúlt 13 évben ez magától értedődővé, természetessé vált, mert a mai magyar nemzetpolitika egységes nemzetben gondolkodik, ahol annak minden tagja – éljen bár Magyarországon, a Kárpát-medencei külhoni területeken vagy akár a diaszpórában – egyaránt és ugyanolyan mértékben fontos.

Tamás Sándor elnök, a kitüntetés indítványozója Zakariás Attila István méltatásával kapcsolatban kiemelte: Zakariás Attila nemcsak egy építész, hanem erős székelyföldi gyökerekkel rendelkező szárnyaló, akit a hely szelleme késztet álmodásra, tervezésre és kivitelezésre egyaránt. Nemcsak egy építész, hanem az építmény és a környezete szerves egységét megvalósító személyiség.

Az átadó ünnepség keretében Jánó Mihály művészettörténész, akit több mint 40 éves barátság köt Zakariás Attilához méltatásában felhívta a figyelmet arra, hogy a név kötelez, mely napjaink egyik elmélete szerint az adott személy sorsának alakulásában is döntő szerepet játszhat. Az Ótestamentum szerint élt egy Zakariás nevű levita, aki ügyessége, rátermettsége és az építkezésben való elhivatottsága révén az Úr házának, a templomnak építését felügyelte. Zakariás Attila az az ember, aki nemcsak felügyelte, hanem megtervezte és felépítette ama háznak az emberre szabott számos ragyogó változatát.

Zakariás Attila Istán 1954. október 21. Zágonban látta meg a napvilágot, majd az erdővidéki Baróton nőtt fel. 1974-ben a baróti elméleti Líceumban érettségizett, majd felvételt nyert a kolozsvári Műszaki Egyetem Műépítészeti szakára, ahol 1977-ben oklevelet szerez, majd ugyanebben az évben sikeresen felvételizett a bukaresti „Ion Mincu” Műépítészeti Egyetemre, ahol 1980-ban műépítészként mestervizsgázott. 1980–1990 között a Kovászna Megyei Tervezőintézet műépítész tervezője, majd megalapítja a Prod-Ax Kft. tervezőirodaját, melyen keresztül napjainkig is tevékenykedik és fejti ki Székelyföld „épüléséért” vállalt áldozatos munkáját. Számos kulturális egyesület és műemlékvédő alapítvány (Malom Kulturális Egyesület, Országépítő Kós Károly Egyesülés) alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az Erdélyi Református Egyházkerület tiszteletbeli főépítésze.

Zakariás Attila életművében különleges helyet foglal el a borospataki „falumúzeum”. A borospataki kolónia létrehozásával „Zakariás Attila, mint népi építészet kutató átlépett s dokumentáris konzerválás területéről a tényleges konzerváláséra”, mégpedig megkísérelve a lehetetlent: úgy megőrizni a népi építészet remekeit, hogy egyúttal a velejáró szaktudást, évszázados tapasztalatokat, életbölcsességet is – az immateriális örökséget – tovább élteti. 2017-ben a magyar kormány meghírdette a bölcsőde-, óvoda- és iskolaépületek építését a határon túli magyar közösségeknek. Ezek közül 10 megvalósult épületet Zakariás Attila és munkatársai terveztek. Minden újabb tervezési feladattal és házzá épült tervvel egyre világosabban rajzolódik ki egy új, Zakariás Attila által megálmodott és megépített emberi világ: számtalan tervezett épülete, műemlék helyreállításai jelzik pályája állomásait, hozzájárulva a mai Székelyföld markánsan sajátos architekturális arculatához.

Zakariás Attila köszöntője

Egy barátot a szemébe dícsérni kényes feladat! De mégis boldogan keresem a szavakat. Most eszembe jut egy réges régi kifejezés, amelyet Titus Plautus római köztársaságbeli színműíró alkalmazott a Persa című színművében, és amely eredetileg igy hangzott: „Nomen atque omen”. Ezt a kifejezést ma, Nomen est omen szállóigeként hasznájuk, vagyis értelemszerűen azt mondjuk, hogy a név kötelez.

Olvasom, hogy a jelenség tudományos értelmezése szerint, a nomen est omen kifejezés eredetileg jelképes irodalmi, drámai eszközként indult. Használata, jelentése évszázadok alatt változott, a név és az adott ember sorsa közti kapcsolat sokak fantáziáját izgatta. Napjaink egyik elmélete szerint egy adott személy neve szerepet játszhat a sorsa alakulásában, a munka, hivatás vagy épp a személyes karakter vonatkozásában. Közkeletű  elképzelés volt az ókori világban, s ma újra számos szociálpszichológus hangoztatja, hogy a név bizonyos esetekben képes lehet szignifikánsan befolyásolni az egyén sorsának alakulását.

Ezek után, megnéztem és láttam, hogy a Zakariás név például az Ótestamentumban, többször előfordul, elsősorban a próféta esetében, de olyan is akad, amely számunkra most fontosabb, nevezetesen: élt valamikor egy Zakariás nevű lévita, aki ügyessége, rátermettsége és az építkezésben való elhivatottsága révén az Úr házának, a templonak építését felügyelte.

Persze, mindenféle analógiát, párhuzamot előkotorhat az emlékezetéből az ember, de mégis jellemzőnek tartom, hogy a kedves barátomat nem az Attila keresztneve becézésével emlegetem – bár annak is lenne releváns értelmezése -, hanem a Zakariást hozoma a gondolataim közelébe Zakira rövidítve, akire úgy tekintek végtelen elismeréssel, mint aki nem csak felügyelte, hanem megtervezte és feépíttette ama háznak az emberre szabott számos ragyogó változatát. 

Miközben odafigyel,és figyeljünk mi is a fentről jövő üzenetre:” A hűséget és a békességet szeressétek”

Jánó Mihály művészettörténész