Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Magyar sors Dél-Erdélyben

Magyar sors Dél-Erdélyben Kultúra

Mélységes csalódással vette tudomásul, és második Trianonként élte meg 1940-ben Dél-Erdély magyarsága, hogy szülőföldjük továbbra is Románia része maradt – nyomatékosította sepsiszentgyörgyi előadásán L. Balogh Béni budapesti főlevéltáros. Az eseményre a Szacsvay Akadémia szervezésében került sor a Székely Nemzeti Múzeumban.
Nagy Endre, a csombordi mezőgazdasági iskola igazgatója így emlékezett a II. bécsi döntés következtében kialakult új magyar–román határ nyomvonalának bejelentésére: „Ott ülünk a nyári délutánon a rádió mellett, kezünkben a térkép, és egyre jobban kibontakoznak a nem várt körvonalak. A végén könnyhullatással borulunk egymás nyakába. Rólunk lemondtak, elhagytak, kiszolgáltattak bennünket. Nem szól egyikünk sem.”
A dél-erdélyi magyarok elkeseredése megalapozott volt, hiszen a trianoni békediktátum óta eltelt időszakban megtanulhatták, mit jelent román uralom alatt élni. A hatalom ugyanis Nichifor Crainic filozófus nézeteit magáévá téve, már az 1930-as évek közepétől az ország etnikai megtisztítására törekedett. Észak-Erdély Magyarországhoz történő visszacsatolása (1940. augusztus 30.) után pedig ez a szándék újabb lendületet kapott.
Így a Ion Antonescu tábornok vezetésével 1940 szeptembere és 1941 januárja között regnáló nemzeti-legionárius fasiszta kormány idején a dél-erdélyi magyarok állandó fenyegetettségben éltek. Napirenden voltak a verések, letartóztatások. Ezt a fasiszta elveket valló Ion Antonescu tábornok katonai diktatúrája (1941. január – 1944. augusztus 23.) követte, melyben a magyarokra leselkedő közvetlen életveszély megszűnt ugyan, az üldözésük azonban nem, csak más formát öltött. Ez viszont várható volt, hiszen a minisztertanács 1941. július 8-i ülésén Mihai Antonescu miniszterelnök-helyettes kijelentette, „nem csak a zsidókat, hanem az összes nemzetiséget illetően az idegen elemek teljes és erőszakos eltávolításának politikáját fogjuk követni.”
Az elhangzottakkal összhangban a román állampolgárságról való lemondásra és az ország elhagyására kényszerítették a magyarokat, a szülőföldjükön maradottak életét pedig megtorló intézkedésekkel igyekeztek ellehetetleníteni. Többek között az anyanyelv nyilvános használatának a betiltásával, az utazásuk engedélyhez kötésével, román menekültek jogtalan beszállásolásával, megalapozatlan hadbírósági eljárásokkal, túladóztatással és önkényes bírságokkal.
Ezek közé tartozott ugyanakkor a férfiak katonai és munkaszolgálatra hurcolása is, ahol embertelen bánásmódban részesítették őket. A legdurvább viszont az a kiéheztetési kísérlet volt, mely a román köz­ellátási államtitkár 1942. június 7-én kiadott, a magyarok összes élelmiszer- és gabonakészletének elkobzására vonatkozó körrendelete nyomán vette kezdetét. Ugyanakkor 1943. novembere és decembere között az állataikat is kezdték összeszedni. Mindezek következtében 4 év alatt a magyarok 40%-a menekült el Romániából, ami Dél-Erdély etnikai összetételében a mai napig tükröződik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás