Mandics György is cáfolja a finnugor elméletet

A sepsiszentgyörgyi unitárius templom tanácskozóterme nyújtott otthont hétvégén Mandics György (1943) történelmünk egy eddig ismeretlen fejezetére rávilágító, és éppen ezért figyelemre méltó előadásának. A házigazda, Péterfi Ágnes unitárius lelkész által polihisztornak nevezett tudós neve leginkább költőként, újságíróként és tudományos fantasztikus regények szerzőjeként vésődött be az erdélyi magyar köztudatba, és viszonylag kevesen tudnak a rovásíráshoz fűződő őstörténeti kutatatásairól.

Annak ellenére van ez így, hogy fő művének a Róvott Múltunk címmel (Irodalmi Jelen Kiadó 2010–2012) megjelent, 2002 oldalas három kötet tekinthető, amelyet a székely-magyar rovásírás enciklopédiájaként tartanak számon. Hiszen ezekben megtalálható mindaz, amit több évtizedes állhatatos munkával e téma kapcsán kiderített, beleértve az eddig ismert, megfejtett vagy még megfejtésre váró anyagot is. Életművének agyonhallgatása és Mandics háttérbe szorítása a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) történészeinek a már bizonyítottan valótlan finnugor elmélethez való ragaszkodásában keresendő. A székely-magyar rovásírás puszta léte is cáfolja ugyanis az említett társaság és elődei által bizonyítékok nélkül ténynek tekintett finnugor származást, mert ebben a nyelvcsaládban nem használták, a türk népek körében viszont igen.

Amint arról Mandics beszámolt, őstörténetünkre vonatkozó tudását a Somogyi Antal hagyatékként ismert rovásírásos krónikákból merítette. Somogyi, aki Kossuth Lajos titkára és Tápé parlamenti képviselője volt, 1873-ban egy bécsi antikváriumban ráakadt a Cicero-kódexre, és mivel rovásjelekkel írták, meg is vásárolta. Ezek után szólította fel a Magyar Parlament felsőházának urait, hogy amennyiben magánkönyvtáraikban hasonló művek találhatók, bocsássák rendelkezésére, hogy lemásoltathassa és kiadathassa. Így jött létre a róla elnevezett, 11 kódexet magába foglaló gyűjtemény, amelyet többi szellemi kincsével együtt az immár róla elnevezett szegedi könyvtárnak ajándékozott, és ma is ott őrzik.

Az MTA történészei által a múltban és jelenben hamisítványoknak kikiáltott kódexek valódiságát Mandics többek között nyelvezetükkel is bizonyította, a benne előforduló szavak egyharmada ugyanis olyan régi, hogy a csalással megvádolt Somogyi korában a magyar nyelv etimológiai szótárát összeállító szakemberek sem ismerték. Továbbá még fényképmásolatok alapján is könnyedén meg lehet állapítani, hogy nem egy ember tollából születtek.

A rovásírásos krónikákban található hatalmas adathalmaznak Mandics ezúttal csak azt a részét ismertette, amelyben az olvasható, hogy néhány magyar törzs 500 körül átkelt a Kaukázuson, mintegy 50 éven át a térségben tartózkodott, majd elhagyta azt. Múltunk feltárása szempontjából óriási jelentősége van ennek a feljegyzésnek, mert tartalma szögesen ellentmond a finnugor elmélet tényként kezelt, őseink egykori vándorlási útvonalára vonatkozó feltételezéseinek. Márpedig a kutató által felsorolt nyelvészeti és földrajztudományi érvek, valamint az örmény és bizánci krónikák azonos állításai egyöntetűen azt igazolják, hogy a leírtak megfelelnek a történelmi valóságnak.