Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Március 15-i szavaló- és szónokverseny Kézdivásárhelyen

Március 15-i szavaló- és szónokverseny Kézdivásárhelyen Kultúra

Kézdivásárhely önkormányzata partnereivel közösen idén is meghirdeti a hagyományossá vált Gábor Áron-szavalóversenyt, illetve a Zúg március-szónokversenyt. A két megméretés győztesei a március 15-i ünnepségen adhatják elő produkciójukat.

Hirdetés
Hirdetés

A Vigadó Művelődési Központtal közösen megszervezendő Gábor Áron-szavalóversenyre V–VIII. osztályos diákok jelentkezését várják, akik egy segédeszköz nélkül elmondott, szabadon választott, de az alkalomhoz illő verssel nevezhetnek be.

A vetélkedőt március 11-én, hétfőn 15 órától tartják a Vigadó dísztermében. A három első helyezett versmondót díjazzák, a legjobb szavaló a március 15-i központi rendezvényen is elmondhatja a verset.

Az RMDSZ Kézdivásárhelyi Szervezete által kiírt Zúg március-szónokversenyre középiskolás diákok jelentkezhetnek, akik egy előkészített és segédeszköz nélkül elmondott, alkalomhoz illő, legtöbb négy perc terjedelmű beszéddel nevezhetnek be. A megméretésre március 12-én, kedden 15 órától kerül sor az Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében. A legjobb szónoklatokat díjazzák, a nyertes szónoklat a március 15-i ünnepségen is elhangzik.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a két versenyre csak kézdivásárhelyi oktatási intézményekben tanuló diákok jelentkezését tudják elfogadni. A résztvevő diákok névsorát az iskolák március 8-ig küldhetik el a presskezdi@gmail.com e-mail-címre.

Fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. február 13., 14:19
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Az a fiú a képen hány éves? Egy focilabda, egy gitár nem jobban illene a kezében, mint a puska? Ejsze ideje lenne átugrani a 21. századba, békés, közös jövőt építeni, nem mind uszítani, már az 5. (!) osztálytól.

  • User
    Dátum: 2024. február 14., 6:25
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Remélhetőleg a Kézdivásárhelyi március 15i ünnepségre nem megint egy bukaresti politikus lesz a díszvendég? Aki majd bele foglalja beszédebe a közelgő választások fontosságát és az Ukrán cirkuszt ,és hogy mennyire fontos az hogy az RMDSZ ott legyen a törvény hozasba,és hogy ne hagyjuk mások döntsenek helyettünk! Bízzuk az RMDSZre ők majd el döntik mi jó nekünk és mi nem,hiszen ők jobban tudják azért beszélnek a mi nevünkben!