Megemlékezés Barcaföldváron

Szomorúság, bánat és fájdalom lengte be vasárnap az egykori földvári fogolytábor utolsó tömegsírja fölött kialakított kegyeleti helyet, ahová a Barcaságról és Háromszékről érkeztek zarándokok. Egyesek közülük a felmenőik, mások a falusfelük vagy egyszerűen az itt embertelen körülmények között elhunyt, mintegy 1000 magyar fogoly emléke előtt hajtottak fejet.

„Hisszük és reméljük, hogy azok az emberek, akik életükkel fizettek azért, mert székelyek és magyarok voltak, ajándékképpen az Istentől megkapták azt az örök életet, ami kijárt nekik az ő szenvedésük által” – adott hangot meggyőződésének Fülöp Gál László Hidvégre beszolgáló, árapataki református lelkipásztor. Ungvári Barna András egykor hidvégi, jelenleg uzoni református lelkész, az emlékhely kialakításának kezdeményezője és az elképzelés megvalósításának élenjárója is szólt a szép számban egybegyűltekhez. A helyszínen immár 19. alkalommal elmondott beszédében arra is figyelmeztetett, hogy november 4-e nemzeti gyásznap, amikor nemcsak a Földváron elhunytak, hanem az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc áldozatai előtt is tisztelgünk.
A hagyományoknak megfelelően felolvasott Benkő Levente történész, újságíró a földvári haláltábor túlélőivel készített interjúkötetéből. Választása ezúttal a zabolai születésű, de Orbaiteleken nyugvó Kónya Ferenc református lelkipásztor, illetve a kézdialbisi Bod András kálváriajárására vonatkozó részekre esett. Az elhangzottakból ismételten alátámasztották, hogy a fizikai megsemmisítés szándékával összefogdosott magyarok Barcaföldváron csak hitükbe kapaszkodva maradhattak életben.
„Mennyei atyánk, azért gyűltünk össze, hogy emlékezzünk mártírjainkra. Azokra az emberekre, akiket a korábbi istentelen hatalmak, annak kiszolgálói megaláztak, bezártak, kínoztak és végül megöltek. Az akkori és mostani világ is veszteseknek hitte és hiszi őket, de a hívő ember, aki féli az Istent, tudja, hogy ők valójában győztesek. Győztesek, mert nem a gonosz, hanem az Isten oldalán álltak” – fohászkodott Csibi József Brassó-belvárosi római katolikus plébános. Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész szerint azért zarándokolunk évről évre ide, hogy megmártózzunk ennek a helynek áhítatában és szomorúságában, de a benne rejlő erőben és reménységben is. Ugyanakkor az elhangzó imák összekötnek az itt elhunytakkal, és összekötnek velük az álmaink, a sérelmeink, hogy mi is szeretnénk hangoztatni és kivívni az igazunkat.
Az alkalomhoz illő gondolatait utolsóként megfogalmazó Varga Nándor, a Brassó megyei RMDSZ ügyvezető elnöke arra figyelmeztetett, hogy elődeink a nemzet szabadsága érdekében szálltak szembe az elnyomókkal, és kockáztatták vagy áldozták az életüket. Éppen ezért nekünk is kötelességünk megvívni a jelen sajátos szabadságharcait. A megemlékezés kegyeletteljes hangulatának megteremtéséhez az Urák János által vezetett ürmösi dalárda fellépése, Ungvári Rebeka, 12. osztályos mikós diák szavalata, valamint a vitézi rendek jelenléte is hozzájárult.