Megérteni a saját szereplődet

A koronavírus-járvány rányomta bélyegét a Jókai Mór születésnapján (1825. február 18.) 2018 óta megünneplésre kerülő magyar széppróza napjára, így csak a világhálón lehetett követni a neves évfordulóhoz kötődő rendezvényeket, amelyek szervezésében részt vett az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) is.

Az eseménysorozat részeként Sánta Miriám (1993) költő, szerkesztő Borcsa Imola (1990) kézdivásárhelyi író, gyógyszerésszel és a szintén Kézdivásárhelyen született, de Kolozsváron élő és tevékenykedő Serestély Zalán (1988) író, költő, tanárral beszélgetett.

A társalgásuk során feltett kérdések és elhangzott válaszok által egy villanás erejéig rácsodálkozhattunk gondolati és érzelmi világukra. Ugyanakkor némi fogalmat alkothattunk a műveik megszületésének mikéntjéről, amelyről kiderült, hogy az alkotók számára is egy titkokkal átszőtt, szavakba nehezen önthető folyamat.

Serestély Zalán bár a próza által robbant be az irodalmi köztudatba, nem tartja magát „tipikus” prózaírónak, amit alátámaszt, hogy az utóbbi időben nagyon ritkán nyúlt ehhez a műfajhoz. A munkamódszerével kapcsolatban elárulta, a prózaírást általában egy képzeletbeli vázlat elkészítésével kezdi, amire megpróbálja felépíteni a jeleneteket és párbeszédeket. Legnagyobb kihívásnak szereplői karakterének megértését tartja, mert a művei létrejöttének alapját képezi, hiszen ebből gyűrűznek ki a történetei. Akármilyen furcsán hangzik tehát, ahhoz, hogy alkothasson, előbb meg kell értenie saját képzeletének szüleményét, vagyis az általa megálmodott és tulajdonságokkal felruházott személyeket.

Borcsa Imolának a társaságban visszahúzódó és szemlélődő természete saját bevallása szerint általában a műveiben is visszaköszön. Szerencsés esetben „ráérez” a hőseire, és ha ez megtörténik, a fejében máris elindul az illetők monológja, amit „hihetetlen gyorsasággal” szokott papírra vetni. Előfordul azonban, hogy egy-egy történet csak folyamatos és huzamosabb ideig tartó jegyzetelés után kerekedik ki. A szereplőivel kapcsolatban ő is Zalánhoz hasonlóan fogalmazott azzal a különbséggel, hogy tudatosan vagy szándékosan, de bizonyos mértékig saját énjét is beléjük formálja, ezért esetében a megértésükre való törekvés önvizsgálatot is jelent. Abban viszont mindketten egyetértettek, hogy az írás révén a szerző bepillanthat tudata és lelke bugyraiba.

Ami az első olvasmányélményeket illeti, Zalán gyerekkorában Jules Verne és Rudyard Kipling, majd inkább a latin-amerikai írók, köztük Jorge Luis Borges, Julio Cortázar és Gabriel García Márquez felé fordult. Megítélése szerint Borges, Mészöly Miklós és Italo Calvino művei gyakoroltak a legnagyobb hatást rá. Imola kezdetben Fekete István könyveit és az indiánregényeket forgatta nagy előszeretettel. Érett fejjel a prózairodalomban Tompa Andreára néz fel, aki szerinte minden regényében más-más hangon tud megszólalni.