Mesélő asszony a táncoló csillag alatt

A kisbaconi református tiszteletes asszonyt, Farkas Erzsébetet a következő sorokkal ajánlotta riportalanyunknak Cseresznyés Emília baróti pszichológus: közösségfejlesztő személyiség, az Erdővidéki Református Egyházmegye nőszövetségi elnöke, a Bodvaj Egyesület megálmodója, a kisbaconi Mese-tábor vezetője, megalapítója, mindenese, az erdővidéki Kájoni Consort énekese, a kisbaconi Anyák Klubjának vezetője. Mindenhol ott van, ahol szükség van rá, példaértékű ember.

– „Egy kép villan fel bennem egy táncoló csillagról, amin az Úristen elmosolyodik, és azt gondolom, én ez alatt a csillag és mosoly alatt érkeztem a Földre egy derűs órában” – fogalmazott beszélgetésünk elején. Miért gondolja így?

– Mert azon áldottak egyike vagyok, akiknek hobbijuk a munkájuk, ha lehet ezt így nevezni. Amikor ide kerültem, fiatalon, lelkesen, nagy lendülettel szolgálni akartam, tenni a gyülekezetért, bizonyítani, mert szolgáló közösségre vágytam. Bár most megmosolygom, de bevallom, elismerésre, elfogadásra vágytam. Nagyon hamar belevetettem magam a gyerek- és ifjúsági munkába, első két évben tanítottam az iskolában is. Aztán rájöttem, meg kell éreznem a falu szívdobogását, együtt kell lélegeznem a közösséggel, mert hiábavaló a lendület, minden befektetett munka, rájuk szánt idő, a szolgálat nem lehet eszköz, az életem kell szolgálat legyen. Ugyanakkor hiszem, hogy a hely szelleme meghatározza életünket. Benedek Elek életművének része volt – a népmesék megőrzése mellett – a közösségek megtartása is. Elek apó falujában szinte életfeladattá minősül ez.

– Nagyon szeret gyerekekkel foglalkozni. Milyen érzés mesélni nekik?

– A gyerekek a példaképeim, mert csodálni való a gyermeki hit és a bizalom; könnyen felejtenek és megbocsátók; örökös kíváncsiság vezérli őket, önfeledten belemerülnek a játékba, nem lankadnak az alkotásban. Sokszor belőlük merítek erőt. A gyerekeimnek való mesélés során egyre jobban felerősödött az érzés, hogy ma is élő, valóságos a mese. Az örökké őrlő vízimalom, ahol a molnárlegény megőrli a lisztet, és abból hamuba sült pogácsa készül, az itt van teljes valóságában a patakparton. Szomszédunk a kovács, aki megpatkolja a táltos paripát, hogy aztán szerencsepróbáló útra induljon a mesehős. Így történt, hogy átölelt a mese, és rajta keresztül átölelem a világot.

– Mutassa be, kérem, a kisbaconi Mesekör tevékenységét!

– 1999-ben a szükségszerűség hívta életre az első meseprogramot, azóta benne élünk a mesében. Meseolvasással, dramatizálással, meseillusztrációs kiállításokkal, bábelőadások segítségével ismertünk meg sok-sok mesét. Lassan-lassan kialakult egy kis munkatársi közösség is. Aztán a programok lassan kinőttek a templom falai közül, egyre nagyobb rendezvényeket álmodtunk és szerveztünk. Ezért született meg a Bodvaj Ifjúsági Egyesület az akkori fiatal bibliaórásokból. Első években csak a helyieknek szerveztünk. Fontos volt megismertetni a helyi értékeket, az épített és kulturális örökséget, hogy büszkék legyenek a falura, az itt élő falustársakra. Így született a Mesebarangolás is, egy mesére épített több órás barangolás, több helyszín felkeresése, próbatételek kiállása, hogy a végén elnyerhessék a méltó jutalmat, ami lassan kigyűrűzött Erdővidékről, Háromszékről az egész Kárpát-medencébe. Ezt az utat járta be a Mesemécses. Tizenhatodik éve szervezem a Paprika Jancsi szín- és bábjátszó mesetábort. Itt nem tanítunk, hanem tapasztalunk. Beleéljük magunkat egy-egy mesehős szerepébe, így a végére meggyőződünk arról, hogy mindenki mesehősnek születik.

– Az Anyák Klubjában kifejtett tevékenysége is különleges. Beszélne erről?

– Amíg kicsik voltak a gyermekeim, Barótra jártam baba-mamaklubba. Kedves, befogadó közösség volt. Az ott megélt élményeket, ismereteket szerettem volna megosztani a kisbaconi anyákkal is. Összegyűjtöttem a hozzá való útravalót, elvégeztem a Szülők Iskoláját, és 2002-ben kezdtem el szervezni. Kéthetente ülünk össze, novembertől május végéig. Minden évnek van egy mottója, egy kulcsszava, ami köré épülnek a meghívottak (orvos, pedagógus, pszichológus, gyógyszerész, kozmetikus, fodrász) előadásai.

– A Kájoni Consort régizene-együttesről többször is olvashattunk a sajtóban…

– Karvezetője vagyok a 16 tagú felnőtt vegyeskórusnak és egy ifjúsági kórusnak. Szükségem volt egy helyre, ami nem munka, ahol nem kell különösebben készülni, kottát keresgélni, válogatni, ahol megpihenhetek, ahol feltöltődöm, ahol kicsit magamra is figyelek, ha énekelek. A baróti Kájoni Consort régizene-együttes tagjai közt találtam rá erre a helyre, nyolc évvel ezelőtt szólított meg az együttes vezetője. Örömmel mentem, örömmel fogadtak.

– Tevékenysége Kisbacon határain is túlnyúlik…

– 2013-ban választottak meg az Erdővidéki Református Egyházmegye nőszövetségi elnökének. A nőszövetségi munka olyan, mint a háziasszonyé: észrevétlen és pótolhatatlan. Nincs kicsi és nagy asszonyi feladat, csak szívvel-lélekkel végzett szolgálat. Minden év elején alkalmat kerítünk egy csapatépítő és tervezgetős napra. Itt elkészül az éves egyházmegyei tevékenységi eseménynaptár, az év folyamán ezeket a rendezvényeket meg is szervezem, lebonyolítom: Kárpát-medencei imanap, ökumenikus világimanap, konferenciák, egyházkerületi rendezvényeken való részvétel, valamint adománygyűjtő akciók.

– Vannak álmai, tervei erre az évre?

– Tervem, hogy hiteles tudjak maradni mindabban, amit cselekszem, amiben hiszek. Szeretek álmodni. Az álmok mindig bekopognak, egy belső tapasztalás, ami nem mindig mesélhető, nem írható le.

Farkas Erzsébet Marosvásárhelyen született, két édes gyermek és egy lelki gyermek édesanyja. Lassan 23 éve él Kisbaconban, a református gyülekezet okleveles kántora. Annak idején ide láncolta a szerelem, a gyermekáldás és -nevelgetés erős köteléke, meg a gyülekezeti munka kihívásai. Elvégzett egy közösségfejlesztő-képzést, valamint közművelődés-szervezői oklevelet is szerzett a Humán Reform Alapítványnál és a Magyar Művelődési Intézetben.

Bede Erika