Mi tilt jobbakká válnotok?

A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termét csütörtök este megtöltő közönség döbbent csendben hallgatta végig dr. Reisinger János Irtózatos hazugság mindenütt! című előadását. Vörösmarty Mihály (1800–1855) költészetéről megfogalmazott, fájdalmasan őszinte gondolatai, valamint verseinek szenvedélyes megszólaltatása ugyanis mélyen megérintették a hallgatóságot.

Az irodalomtörténész megítélése szerint – Arany János és Petőfi Sándor mellett – Vörösmarty Mihály egyike a magyar költészet három legnagyobb egyéniségének, de világviszonylatban is az élvonalhoz tartozik. Kérdéseinek minősége, valamint mélysége teszi azzá és sorolja oda. Hiszen általuk az emberi lét értelmét, áldatlan viselkedésünk, erkölcsi romlásunk és hibáink ismétlésének okait, a követendő irányt keresi a jövőépítés szándékával. A nagy kérdések mestere, amihez „őszinteség és gondolkodni tudás kell”.

„Mi dolgunk a világon”? – veti fel például a kérdést a Gondolatok a könyvtárban címet viselő költeményében. És ezt már egyszer valóban tisztázni kéne, mert biztosan nem azért vagyunk itt, hogy egy rövid időszak elteltével meghaljunk, és már az unokáink elfelejtsék a nevünket. Mint ahogy azt is, hogy „ment-e a könyvek által a világ elébb?” Illetve „így kell-e lenni, vagy ha nem,/ mért oly idős e gyötrelem?/ Mi a kevés? Erő, vagy az erény?” (Az emberek). „Így kell élni? Ez nektek az élet? Meg vagytok elégedve azzal, ahogyan éltek? Miért nem lesz jobb? Miért ismétli meg a hibákat újra meg újra minden nemzedék? És az emberiség csak forog körben, semmi előrehaladás nincs, sőt erkölcsileg inkább lefelé megy” – értelmezte a költő által leírtakat az előadó. A kérdések kérdését pedig a Jóslat című versében fogalmazta meg: „mi tilt jobbakká válnotok?” – vagyis mi akadályoz meg abban, hogy jobbak legyünk? Mi az akadálya annak, hogy jobban éljünk?

Vörösmarty erényei közé tartozik továbbá a műfajok sokaságának – köztük az epigramma, ballada, óda, románc, mesedráma és rapszódia – pályára állítása a magyar költészetben. Előtte ugyanis ilyeneket nem tudtak írni, vagy ha mégis próbálkoztak, akkor gyatrára sikerült. Ugyanakkor nagy lélegzetű eposzaival a hexameter meghonosítója is. Mondhatni „Vörösmarty köpenyegéből bújt ki az egész magyar költészet”, ami ezért a mai napig adósa neki.

Reisinger az Emberek(1846), Előszó (1850-51) és Vén cigány (1854) című verseit tartja legnagyobb alkotásainak, amelyeket az est során elszavalt és elemzett. Az elsőben a világtörténelem 6000 évét tekinti át mindössze 7 versszakban, az egyes emberek hibáira, éspedig az ész és akarat egységének hiányára vezetvén vissza az emberiség tévelygéseit. A második költeményt Pilinszky János a legnagyobb magyar versnek tartotta, nyilván nem véletlenül. Szóvirágjainak köszönhetően filmkockákként pereg le előttünk létünk borzalmakkal tűzdelt története, amelyek elkövetéséért az általa félig istennek, félig állatnak nevezett ember tehető felelőssé. A harmadikban az Istentől való elfordulást és ezzel járó elfajulást kéri számon az emberiségen 70 sorban, de egyúttal a változásba vetett hitét is kifejezi mondván: „lesz még egyszer ünnep a világon”.