Mikestől KAF-ig

Mikes Kelemen – aki 1690 augusztusában, tehát 330 évvel ezelőtt született – írói munkásságának legközismertebb fejezete a Leveleskönyv. Ennek olvasója természetes dolognak tartja, ugye, hogy a levelek címzettje kitalált, fiktív személy.

Az írói hitelesség kedvéért Mikes azt is „eljátssza”, hogy az őáltala írt leveleire válasz érkezik. „A kéd szép, de igen kurta leveleit kedvesen vettem – kezdi a Rodostóból keltezett 39. levelét. – Édes néném, mért kíván kéd olyan gyönyörűségtől megfosztani, amely egy pénziben sem telik kédnek? A meleg házban nem mesterség írni, a kéd leveleit pedig a hideg házban is gyönyörűség olvasni.”

Az irodalmi levél képzeletbeli címzettjétől viszont igen nagy lépés volt a fiktív költő, illetve a költői alakmások létrehozása. A magyar irodalomban legismertebb a Weöres Sándor által létrehívott Psyché, azaz Lónyay Erzsébet 19. század eleji költőnő alakja, akinek költői életművét a Psyché című kötetben (1972) „alkotta újra” a szerző.

A romániai magyar irodalomban a legszámottevőbb ilyen írói teljesítmény a Méliusz József (1909–1995) nevéhez fűződik, akinek Horace Cockery nevű alakmása az 1960-as években született meg, és ennek az észak-európai költőnek a verseiből készült „fordításokat” még neves szerkesztők sem tudták a helyén kezelni, azaz nem az írói alkotó képzelet szüleményének tekintették. Székely János, a marosvásárhelyi Igaz Szó című folyóirat versrovatának szerkesztője például a valóságos személyt kereste a Horace Cockery név mögött, amint kitűnik a Méliusznak írt 1973. szeptember 26-i leveléből. „Valamit azonban nem tudunk eldönteni, Jóska bácsi kedves, és a legegyszerűbb megoldásra szántuk el magunkat: úgy döntöttünk, hogy megkérdezzük tőled – írta. – Az a kérdésünk tehát, hogy ez a szöveg a Te szöveged-e, vagy pedig csakugyan fordítás egy Horace Cockery nevű költő elégiájából. Kerestük ezt a nevet a legújabb kiadású világirodalmi lexikonban: nincs benne. Azért érdekel minket a dolog, mert ettől függ, hogy az első lap tetején mint a szerző nevét tüntessük-e fel a nevedet, vagy a szöveg végén, mint a fordító nevét szoktuk.”

Azóta sok víz lefolyt a Maroson, a kitalált költő egész lírai életművét „lefordította” Méliusz, sőt életregényét is megírta, s egy kötetben kiadták 1983-ban (Horace Cockery darabokra tört elégiája – Horace Cockery-Múzeum). Ekkorra már eredeti irodalmi alkotásként fogadta a kritika is.

Azóta fiatalabb költők is természetes módon hoztak létre írói alakmásokat, egy-egy fiktív alkotó szerepében mutatkoztak meg (Király László, Csiki László, Ferenczes István, Bogdán László és mások).

Ezúttal Kovács András Ferenc (költői jelnevét használva: KAF) Jack Cole nevű alakmására hívnám fel a figyelmet, akit mint amerikai költőt és dalszerzőt ismerhettünk meg, s akinek verseiből már az 1980-as évek végén többet úgymond, átköltött és közreadott a szerző. Ekkor már kikezdhetetlen irodalmi ténynek számított a fiktív költői művek valósága a Maros partján is…

Maga a kötet Jack Cole daloskönyve címmel 1996-ban jelent meg, s ebben is olvasható egy rövid életrajz a fiktív költőről, akinek felmenői között az Újvilágba meghonosodott erdélyiek is vannak.

A szerep kötöttséggel jár, de szabadságot is ad annak, aki azt választ, illetve azt vesz fel. Kötöttséget jelent a hiteles „alakítás” tekintetében, ami egy adott szemléletmód, mondhatni, a lélek és a formák „elsajátítását” feltételezi, de a szabadság megélésének a lehetősége is a szerepjáték, minthogy általa az életvalóság és a létezés kérdéseinek eredeti és újszerű értelmezése jöhet létre. Ezúttal egy kortárs amerikai poéta nyugtalan, felfokozott életérzésén és -szemléletén átszűrve, így pedig térségünk egyént és közösséget illető létkérdései egy más perspektívából válnak láthatóvá.

Elmondhatom viszont, hogy sajátunknak tekinthetjük a költői „létleletet”, illetve a nyelvvesztésre vonatkozó kérdésfelvetést, ami így hangzik az Indián szerenád című vers szavaival: „Sápadtarcú már a szó / El se mondható soha / Nyelvre szárad megtapad / Csonka törzseken moha / Záporok tüzes vizek / Mossák mint wigwamunk / Mégis együtt él velünk / Déli Szél mondd – kik vagyunk?” (Indián szerenád)