Milyenek a székelyek?

Erdélyi bemutatókörúton, többek között Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön népszerűsítette Székelyek – Történelemről és hagyományról című, a Scolar Kiadó gondozásában megjelent regényes művelődéstörténeti munkáját Száraz Miklós György József Attila-díjas író.

Száraz Miklós György affinitása a székely nép iránt nem új keletű, hanem gyerekkorából ered, előbb szüleivel, később már barátaival barangolta be Erdélyt. „A székelyeket kistálcán nyújtották át a szüleim, apámnak (Száraz György Kossuth-díjas író, drámaíró – szerk. megj.) kiterjedt székely baráti köre volt, elég csak Lászlóffy Aladár vagy nagygalambfalvi Kányádi Sándor nevét említenem. A kádári Magyarországról jövő gyereknek Székelyföld hihetetlenül színes, festői és markáns volt, például harisnyás férfiak kijönnek egy csoportban a templomból, egy másik csoportban az asszonyok, ilyet én még nem láttam” – mesélte a bemutatókörút kézdivásárhelyi állomásán.

Az író hangsúlyozta, kamaszként nem Nyugatra vágyott, hanem Erdélybe, Felvidékre, stoppal, szekérrel, tutajjal, tehervagonnal járta be a vidéket, szénakazalban, templomban, kápolna padlásán aludva életre szóló élményeket szerzett, ezek hatására fogalmazódott meg benne, hogy Erdélyről szóló regényt kell írnia. A regény még várat magára, helyette sajátos hangvételű ismeretterjesztő mű készült, amelyben elsősorban a székelység természetét, szokásait, milyenségét igyekszik megragadni. „Azt tudom szeretni a székelyekben, hogy pont olyanok, mint mi, csak, ha jobbak, jobbak, ha rosszabbak, rosszabbak” – jelentette ki.

A kötetet bemutató Sántha Attila költő szerint a mű jelentősége abban áll, hogy noha történész, régész és levéltáros múlttal rendelkezik, de mégis íróként nyúl a témához, és ezért előbányászhat olyan témákat, amelyeket a szakember konkrét bizonyítékok hiányában nem tehet meg. (Az íróval készült interjúnkat későbbi lapszámunkban olvashatják.)