Mivel készül az EMŰK?

A Sepsiszentgyörgyön működő Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) földszinti és emeleti termeiben végre látogatható, és július 3-ig megtekinthető Soó Zöld Margit (1931), valamint Sipos László (1943) festőművész, grafikusok kiállítása – újságolta beszélgetésünk alkalmából Vécsi-Nagy Zoltán intézményvezető. Örvendetes hír ez a művészetkedvelők számára, hiszen a koronavírus-járvány miatt márciusban mindkét tárlatot közönség nélkül kellett megnyitni, és a műveket megcsodálni is csak a virtuális térben lehetett.

Amint arról a közszemlére helyezett műveit megtekintve megbizonyosodhatunk, a Napsugár gyermeklap grafikai szerkesztője és illusztrátoraként ismert, örök mosolyú Soó Zöld Margitnak meglepően komoly, mondhatni drámai alkotásai is vannak. Sipos László szintén kapcsolódik a gyermekek világához, hiszen hosszú időn át a híres bábszínházrendező, Kovács Ildikó báb- és díszlettervező munkatársa volt.

Ugyanakkor, akárcsak Soó Zöld Margit esetében, művei jórészének erőteljes drámai kisugárzása van. Az erre való törekvés pedig már a témaválasztásában is tetten érhető. Így nem véletlen, hogy a képzőművészek közül elsőként merített a csángómagyarok életéből, és ábrázolta nagy átütő erővel a sorsukat. Az a fajta művész, akinek a figyelme minden, számunkra lényeges dologra vagy mozzanatra kiterjedt. Mindkét alkotó a képzőművészethez a kultúra és műveltség felől közelítők köréhez tartozik – hívta fel a figyelmünket a művészettörténészként is megszólaló Vécsi-Nagy Zoltán.

Megtudhattuk továbbá, hogy jelenleg Nagy Albert (1902–1970) festőművész munkásságát bemutató, több múzeum és az unitárius egyház összefogásával megvalósuló kiállítást készítik elő. Július 17-én szeretnék megnyitni, ekképpen tisztelegve a szakma által az erdélyi képzőművészet egyik meghatározó és fontos alakjának tartott személyiség emléke előtt, aki annak ellenére, hogy a kommunizmus évtizedei alatt volt kénytelen alkotni és tevékenykedni, elveihez és a valódi művészethez végig hű maradt. Próbált azonosulni a szocreál irányzattal, vagyis az egyszerű emberek mindennapjait is vászonra vitte, ezt azonban nem a politikai elvárásoknak megfelelően, hanem saját unitárius lelkiismeretére hallgatva cselekedte.

Ugyanakkor életének és műveinek meghatározója a nemzeti jelleg volt és maradt. Nem véletlen tehát, hogy szálka lett a hatalom szemében, és feketelistára tették, ami miatt a nagyközönség éveken át nem láthatta az alkotásait.

Terveik közé tartozik a Sapientia Alapítvány által az EMŰK számára megvásárolt Kántor Lajos-hagyaték, valamint az 1975–1989 között, a szocreál irányzat ellenében született alkotások bemutatása is. Az 1945–1975 közötti korszak legjelentősebb műveiből ugyanis már szerveztek tárlatot. Ezek után pedig szándékaik szerint a rendszerváltás utáni korszak termésének a közszemlére helyezése következik. Köztük az Európában legismertebb erdélyi művész, Mattis–Teutsch János (1884–1960) unokája, a digitális technikát lenyűgöző módon gyümölcsöztető Mattis–Teutsch Waldemáré (1950).