Nemzeti alapokon állva

Éltes Barna szobrász az a fajta művész, aki eltéphetetlen szálakkal kötődik Istenhez és a természethez, aki elegáns könnyedséggel, nemes egyszerűséggel ötvözi a hagyományosat az újjal, a múltat a jelennel és a nemzetit az egyetemessel, miközben aggodalommal telített kíváncsisággal fürkészi a lehetséges jövőt.

A megyeszékhelyen született (1981), de édesanyja révén kézdimartonosi gyökerekkel is rendelkező alkotóval a munkahelyéül szolgáló sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kertjében beszélgettünk. Úgy tartja, hogy a falusi környezetben (Kézdimartonos) eltöltött élménydús gyermekkori hónapok tapasztalata, illetve neveltetése magatartása és világszemlélete kialakulásában, de még a pályaválasztásban is meghatározó szerepet játszott. Az utóbbit ugyanakkor zsenge fejjel megmutatkozó rajztehetsége is befolyásolta.
Mégis szobrász vált belőle, amit szerinte akár természetesnek is lehet tekinteni, hiszen sajátos törvényszerűségeik ellenére a grafika, festészet és szobrászat alapját egyaránt a kép szolgáltatja. A szobor is a térben meghajlított és így formát nyert képek sorozatából, valamint a beleálmodott és általa sugárzott gondolatok, érzelmek összességéből áll össze, válik egésszé. Szakmai hitvallásának a budapesti Képzőművészeti Egyetemen őt oktató Körösényi Tamás megállapítását tekinti: „az a jó szobor, amelyben a szobrászat több ezer éves története és hagyománya fellelhető.”

A Sepsiszentgyörgyön dolgozó, és családjával egy kis székely faluban, Feldobolyban élő Éltes Barna felfogásában a nemzeti kötődés a művészeti ágakban sem zárja ki az egyetemességet. Sőt, amint azt számtalan példa igazolja, csak azok tudtak igazán maradandót alkotni, akik nemzeti alapokon állva váltak egyetemessé. Akik azért válhattak egyetemessé, mert az alkotó tevékenységük alapját és gerincét a hovatartozásuk jelentette. Egyetemes gondolatokat hitelesen megfogalmazni ugyanis csak sajátos nemzeti tudatunkra támaszkodva, lelkivilágunkból merítve lehet. A kiemelkedő művészeknél ez adta azt a különleges formát, amelyet megtöltöttek egyedi tartalommal. A forma és a tartalom pedig szervesen összetartozik.

Szobrászként azt vallja, ahány alkotó, annyi stílus, ezért egyetlen irányzatba sem sorolja be magát. Kedvenc anyagának a követ és a fát tekinti, viszont ezeken belül hogy éppen melyikhez nyúl, azt az ihlet határozza meg. És ezek kölcsönösen kiegészítik egymást, hiszen amennyire kemény az egyik, annyira puha a másik, de ugyanakkor hasonlatosak is, mert a természet szülte őket, és mindkettő erős. Alkotásain keresztül, a beléjük mintázott és általuk sugallt gondolatokon, érzelmeken keresztül az embereket vissza szeretné vezetni a szakralitáshoz, valamint a maga egyszerűségében nagyszerű, ugyanakkor sokszínű és végtelenül gazdag teremtett világba. Az emberi mivoltunkat meghatározó belső fényhez.

Eddigi élete során kudarcban és sikerben egyaránt volt része, és nem választja ezeket szét egymástól, mert mindkettő viszonylagos, megerősít, ösztönöz. Mély meggyőződése, hogy csak egymás vigyázó szeretete tarthat meg minket itt és most magyarnak.