Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nemzetközi turnéra készül a Háromszék Táncszínház

Nemzetközi turnéra készül a Háromszék Táncszínház Kultúra

Többállomásos nemzetközi turnét szervez október 8-13. között a Háromszék Táncszínház. A Farkas Tamás – Tapasztó Ernő rendezésében készült Ecce Hommo című táncszínházi előadásukat egy romániai és három magyarországi városban – Aradon, Hajdúböszörményben, a budapesti Művészetek Palotájában (Müpa), valamint Békéscsabán – viszik színpadra.

Hirdetés
Hirdetés

Budapesten két, egymást követő estén mutatják be a Munkácsy Mihály nyomán készült produkciót, amely felhasználja festőgéniusz életútjának egy-egy karakteres elemét, másrészt 21. századi, kortárs gondolattal társítja a képzőművészeti alkotások jelentéstartalmát. A műsor egésze az „Íme az ember”, szinte filozófiai gondolat mentén halad, boncolgatva az emberi gyarlóságot, szeretetet, gúnyt, vágyat, az áteredő bűnnel terhelt emberi természet sajátosságait. Az előadások a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjaként, a Müpa szervezésében valósulnak meg.

A turné programja:

  • Október 8. (kedd), 19:00 – Arad (RO), Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme

Helyfoglalás: +40 742 598 955

  • Október 9. (szerda), 19:00 – Hajdúböszörmény (HU), Hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központ

Jegyek kaphatók a művelődési központ gazdasági irodájában.

  • Október 11. (péntek), 19:00 – Budapest (HU), Müpa, Fesztivál Színház

Jegyvásárlás: Háromszék Táncszínház: Ecce Homo – bemutató – Müpa (mupa.hu)

  • Október 12. (szombat), 19:00 – Budapest (HU), Müpa, Fesztivál Színház

Jegyvásárlás: Háromszék Táncszínház: Ecce Homo – Müpa (mupa.hu)

  • Október 13. (vasárnap), 19:00 – Békéscsaba (HU), Békéscsabai Jókai Színház

Jegyek a színház szervezőirodájában kaphatók.

Fotó: Kátai Jocó

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás