„Ó kapitány, kapitányom!”

Amikor felidézem legendás tanárunk, Kiss Lázár (képünkön) emlékét, mindig egy kultikus film főszereplője jut eszembe: A holt költők társasága, Robin Williams-szel a főszerepben.

Nagyszerű film, tudom ajánlani bárkinek, aki az életről, a világ gyarlóságáról és csodálatos voltáról többet akar megtudni. Rövid tanári pályafutásom alatt minden évkezdésen lejátszottam a tanítványaimnak.

Azok számára, akik nem látták, foglalom össze, hogy a film egy nonkonformista, de emberközpontú tanár konfliktusát meséli el egy rideg, tekintélyelvű, patinás középiskolában a 20. század második felének Amerikájában.

Megjelenik egy fiatal irodalomtanár, és nem a megszokott sémák mentén kezd tanítani, hanem felszabadítja a diákjaiban lappangó kreatív energiákat.

Emberszámba veszi őket, játszik velük, peripatetikus módszerekkel kizökkenti őket a mindennapi rutinból, az elgépiesedésből, és szabadsággal ruházza fel őket!

Keating tanár úr megtanítja őket érezni és az érzéseiket kifejezni. Megtanítja, hogy a szenvedéstől nem menekülni kell, hanem beleugrani, vállalni, mert jön a katarzis, a megtisztulás. Egyszóval megtanítja az emberpalántákat élni!
Kiss Lázár tanár úr Kézdivásárhelyen hasonló mentalitással oktatott a 20. század második felében, és sokadmagammal tanúi lehettünk az ő rendhagyó nevelői módszereinek. A pártállam abroncsai között, amikor a nagymúltú Nagy Mózes Gimnázium nem viselhette a nevét és nem volt szabad az iskola fennállásának 300. évfordulóját megünnepelni, Kiss Lázár egész lénye, mentalitása, tanári attitűdje komoly erőforrást jelentett számunkra.

Érzékletes, színészi kvalitásokban is bővelkedő előadói stílusa máig él emlékezetünkben. Élmény volt az óráin jelen lenni. Hajszálpontos, tárgyszerű magyarázatait egy előadóművész tehetségével fűszerezte. Vártuk a pillanatot, amikor belép a magyartanterem ajtaján, hogy egy olyan varázslatos világba vigyen, ahol a szellem szabadsága honolt.

Egy olyan korban alkotott ő, amikor egyre másra riasztó hírek érkeztek az emberi jogokért, a magyarságukért kiálló emberek eltűnéséről, megsemmisítéséről. (A közeli Brassó legendás Szikszai tanár úr példája az egyik, akit nemzete mellett elkötelezett tanári pályája miatt üldözött és semmisített meg az embertelen rendszer.)

Aggódtunk tanárunkért. Salamon Ernő Példa a hangszerfáról című versét szavalta nekünk, és benne volt a veszélyérzet, a kilátástalanság, de benne volt a dac is: „Biztos kivágnak, lebukom forogva, / de aki megöl, nagyon is vigyázzon, / rádőlök én és úgy hal tiporodva.”

Ezt a dacot sikerült elültetnie bennünk. Szerencsére nemcsak a dacot, hanem az irodalmi szép iránti szeretetet is, a népi kultúra iránti csodálatot is, egyszóval minden értéket, ezért legendás tanárunkat Walt Whitman versének első soraival köszöntöm: „Ó kapitány, kapitányom, / a bősz út véget ért. / A hajó minden bajt kiállt, / s mi elértük a célt!”

Vargha Mihály