Tíz éve keresik a kincset
Többek között táncház, koncert és látványos gálaműsor várja az érdeklődőket december...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
– Elég sok mindent tud rólatok most már Kézdivásárhely, de azt még mindig nem, hogy hol és mikor találkoztatok?
Ádám: Kollégiumi szobában találkoztunk először Tomival 2010-ben, a Csillag Születik tehetségkutató műsora előtt, ami 2011-ben volt. „Féltem” is egy keveset Tomitól, mert a többiekkel a szobában már összebarátkoztunk. Hárman voltunk, és akkor belépett Tomi, mi meg megijedtünk, hogy jött egy idegen srác. Erdélyből érkezett, furán beszél, nem tudtuk, hogy lesz, mi lesz, de aztán már az első nap szoros barátságba kerültünk, és feloldódtunk egymást előtt, onnan meg igazából rabul ejtettük egymás szívét.
Tomi: Ha egyszer zenekari nevet kellene változtatnunk valamiért, akkor biztosan 1105 lesz a következő név.
– Miért?
Ádám: Ez volt a kollégiumi szobánk száma.
– És hogyan alakult ebből zenekar?
Ádám: Voltunk a Dalban Tomival, a Give me love című számot adtuk elő, és ott gondolkodtunk el ezen, hogy csináljunk egy zenekart. Nagyon jól együttműködtünk, és barátokként mentünk a színpadra. Nem csak úgy hívtam el Tomit, hogy zenélgessen, hanem a barátomat hívtam, hogy játsszon velem. És ott akkor megbeszéltük, hogy csinálnunk kell egy zenekart, majd rá egy évre meg is történt.
Tomi: De már a kollégiumban is szó volt erről, hogy jó lenne, ha együtt zenélnénk, csak annyi, hogy pont a Dal után hozta úgy az élet, hogy elhatároztuk, hogy akkor most már meg is csináljuk. Addig csak beszéltünk róla, de nem hoztuk össze.
– Dalaitok közül melyik a kedvenc és miért?
Gábor: Kezdhetem én? Te meg én.
Tomi: Te meg én?
Gábor: Az a kedvencem. Két sort tudok belőle, de azt nagyon.
Tomi: Ádám melyik a kedvenced?
Ádám: Fight. Egyértelműen.
Tomi: Nekem is a Fight.
Gábor: A Fight olyan, mintha valami külföldi énekelné. De nem innen külföldi, hanem a másik külföldi, óceánon túli.
Tomi: Az olyan zene, hogy azt meg lehet küldeni izomból. Mindenki meghülyül a színpadon. Na, meg szerintem a The Beast is ilyen, amikor látom, hogy Ádi, mint egy helikopter megy körbe a színpadon. Az nagyon jó.
– A hangulat miatt a kedvencetek?
Tomi: Na meg az energiája miatt, nekem legalábbis.
Ádám: Nekem is. A hangulat és az energia kettőse.
– Ha visszagondoltok az elmúlt évekre, melyik a legkedvesebb emléketek, élményetek együtt?
Ádám: Mindegyik. Amióta a yesyes működik, én nem tudok olyan évet mondani, amelyikben ne lett volna valami fantasztikus élmény, de igazából minden találkozás és minden koncert nekem egy nagy élmény.
Tomi: Imádunk együtt lenni, nincs is veszekedés a zenekarban, kisebb vita talán előfordul, de veszekedés nem. Mindig egy külön rituálé, amikor együtt vagyunk és elmegyünk valahova.
Ádám: Remélem, most Kézdivásárhelyen is egy óriási bulit csapunk. Már voltunk egyszer az Őszi Sokadalmon, úgy négy–öt évvel ezelőtt, de akkor délutáni műsoridőt kaptunk, nem voltak olyan sokan. Ott csak feldolgozásokat játszottunk, talán nem is volt saját dalunk.
Tomi: Egy, vagy kettő volt.
Ádám: És ez most nekünk nagyon nagy fejlődés, hogy most itt lehetünk 2019-ben, és csak saját dalokat játszunk, illetve mi zárjuk az estét.
– Most nagyon jó időpontban van a koncert.
Tomi: Ezért külön köszönet, jó érzés, hogy a kézdivásárhelyi tanács és a kézdivásárhelyi emberek ennyire tartanak hozzánk, és próbálnak segíteni. Most mi írtuk az Őszi Sokadalom himnuszát, amihez készült egy klip is, ami itt lett felvéve a Perkőn és Nyujtódon. Csak ismerősök szerepelnek benne, köztük a nagyszüleim is. Itthon segítenek népszerűsíteni a yesyes-t, Magyarországon pedig mi képviseljük Kézdivásárhelyt, hogy minél több emberhez eljusson, hogy van ez a csücsök Erdély szívében.
– Ki kért fel titeket arra, hogy megírjátok az Őszi sokadalom himnuszát?
Tomi: Ménessy Kinga Kitty kért fel rá.
– Ha nem zene, akkor mit csináltok szabadidőtőkben?
Ádám: Most Fantom barátunknak megszületett a kislánya, nagyon sokat nézzük a fotóit.
Gábor: Apáskodok. Ilyenek vannak benne, hogy böfi, séta, cumiztatás. Ha arra kérem, hogy aludjon, kiröhög.
– És ti bébiszitterkedtek?
Ádám: Nem.
Tomi: Még nem.
Ádám: Somának is van még két zenekara rajtunk kívül.
Soma: Még pár. Nem csinálok semmit a szabadidőmben, mert nincs.
Tomi: Ilyen szomorú ez az élet.
Soma: Többi zeneprojekttel foglalkozom, és még elég sok kiadatlan dal van, amin dolgozunk együtt a srácokkal, úgyhogy van mit csinálni a színpadon kívül is.
Ádám: De az biztos, hogy zene nélkül egyikünk sem tud lenni.
– Mi a legnagyobb álmotok?
Ádám: Azt szeretném, hogy nagy helyekre eljuthassunk. Legyen egy olyan közönségünk, akik bárhova eljönnének velünk a koncertekre, és szeretik, amit csinálunk. Tényleg szeretnénk nagyobb fesztiválszínpadokon fellépni. Ebből akarunk megélni, így akarunk megöregedni.
Soma: Nekem régi nagy álmom, hogy a Müpában felléphessek egy könnyűzenei projekttel, és egy yesyes akusztik-koncert simán lehetne.
Gábor: Elintézzük. Srácok, ezt elintézzük.
Ádám: Tomikának mi az álma?
Tomi: Én igazából már a fejembe vettem, hogy nem akarok más zenekarban játszani, és végig akarom küzdeni magamat ezen, hogy eljussunk odáig, hogy több ezer ember hallgassa a zenénket, és átérezze azt az energiát, amit mi is átélünk.
– Ha most felülhetnétek egy repülőgépre, akkor hova utaznátok el?
Tomi: Ó, én nem szeretnék repülni…
Gábor: Nekem több hely is van. Grönland. Felépítenék egy házat, kicsit meleg van. Várnék. Majd kijönnék, és hupsz egy pálmafa…
Ádám: Spanyolországba mennék. Nagyon tetszett Barcelona, és Madrid is nagyon szép volt, de Kézdivásárhely is nagyon jó, csak ide nem hoz repülő.
Tomi: Én a repüléssel úgy vagyok, hogy csak akkor szeretnék repülni, ha muszáj, vagy ha a zenekar miatt kellene repülni. De ha utazni kell, akkor én valahogy mindig úgy vagyok, hogy én haza szeretek ide, Kézdire jönni.
– Ha lenne lehetőségeket kipróbálni valamit, amit eddig még nem volt, mi lenne az?
Ádám: Ejtőernyőzni nagyon szeretnék.
Gábor: Én egyszer eltűnnék a dzsungelban, lássuk, mit rejteget.
Soma: Csináljuk azt, ami most van.
Tomi: Én is így vagyok, mint Soma. Nem tudom, hogy mi lenne az, egyet tudok, hogy milyen dobverőt vegyek a dobomhoz.
– Végezetül pedig mit üzentek a rajongóitoknak?
Ádám: Kis közösség, nagy szív. Nagyon sokat köszönhetünk Kézdivásárhelynek, mert amikor a Dalban voltunk, nagyon sokat segítettek, meg óriási köszönettel tartozunk a Jazz Cafénak is, most meg az Őszi Sokadalom szervezőinek, hogy itt lehetünk.
Tomi: Az, hogy ők is részesei ennek a yesyes-családnak. Ezért nagyon hálásak vagyunk.
Tamás Réka