Összetartozásunk bizonyítékai

A sors furcsa fintora következtében ebben az esztendőben a virtuális térbe szorult, a 30. születésnapját ünneplő kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület által évi rendszerességgel megszervezett tudományos értekezlet. Mi magunk is az egyesület honlapjára írott formában feltöltött előadásokat anyagát tanulmányozva tájékoztathatunk csupán ezek tartalmáról. A magyar őstörténet-kutatás legújabb eredményeiről számot adó, illetve azt számba vevő eseményt a szervezők idén Sorskérdéseink gyűjtőnévre keresztelték.

Elsőként dr. Bárdi László, a magyarok nyomát évtizedek óta keleten fürkésző történész, egyetemi tanár Kőrösi Csoma Sándor tervezett, majd a követői által elért úti céljai című értekezéséből szemezgettünk. A tanulmány bevezető részében a szerző nagyon helyesen megállapítja, hogy Háromszék nagy szülötte az eredeti célját, vagyis a magyarok bölcsőjének felkeresését nem érte el. A korabeli viszontagságos és nehéz utazási körülmények, valamint a térség szövevényes politikai viszonyai ugyanis ezt megakadályozták.

Utólag azonban beigazolódott, hogy a térséget csodálatos érzékkel földrajzilag helyesen határolta be, amikor az északkelet-ázsiai mongol pusztákon vélte az őshazát megtalálni. És akkor sem tévedett, amikor legközelebbi rokonainkra az itt lakó ujgurokban reménykedett ráakadni. Hiszen a tibeti kolostori könyvtárak akkor még ismeretlen anyaga megsejtéseit egyértelműen bizonyítja. És ezt Bárdi saját, 1989 és 2018 között végzett helyszíni kutatásai is alátámasztják.

Mongólia területén, pontosabban Nalajh vidékén például a székely-magyar rovásírással nagymértékben találó, esetenként azonos jegyekkel síroszlopokra írt türk/ótörök feliratokra bukkant. A jurtákban lakó mongol pásztorok ugyanúgy kumiszt (erjesztett lótej) isznak, mint őseink, és annak valóban frissítő hatása van.

Belső-Mongóliában (Kína része), a hunok egykori fontos legeltető és szállásterületén, a székvárostól (Huhehaote) északra a lányok, asszonyok az egykor Kárpát-medence szerte használt pártákkal azonos fejdíszeket viselnek. De gyakoriak az Erdélyben még mindig viszonylag sűrűn fellelhető, és ezekkel külsőbeli azonosságot mutató turulszobrok is. Ordos környékén ugyanolyan lakodalmi szokások élnek, mint nálunk a menyasszony énekes kikérésétől a vőlegény szintén dalos méltatásáig.

Ujgúriában olyan bölcsődalokat dúdolnak, amelyeknek nem csak a dallama, hanem a felvezető alapszava (beli-beli) is megegyezik a miénkkel, hiszen csak Erdélyben 12-14 ilyenre akadt a kutató, aki Qarkilik oázisában, de Kashgarban is személyesen megbizonyosodhatott, hogy a kollektív emlékezet most is számon tartja az ujgur-magyar rokonságot. A továbbiakban még számos példát említ a magyar és térségbeli kultúrák közötti nagymértékű hasonlóság érzékeltetése végett, hozzátéve. Ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a régészeti genetika és a külső antropológia eddigi eredményei is az ottani népekkel, főleg az ujgurokkal való egykori összetartozásra utalnak. „Adja Isten, hogy utódaink, tehetséges tanítványaink sikeresen tudják majd folytatni a nagy előd szellemében megkezdett vizsgálódásokat!” – fejezi be dolgozatát dr. Bárdi László.