Őstörténeti adalékok

A tőle immár megszokott módon, ezúttal is érdekes és újdonságokkal fűszerezett előadást tartott dr. Mandics György az idei Kőrösi Csoma Sándor Napok alkalmából Csomakőrösön megrendezett konferencián.

Tudományos alapokon nyugvó eszmefuttatása bevezetőjében hangsúlyozta, a ránk maradt rovásírás-hagyatékban leírt események történelmileg elhelyezhetők, ami igazolja, hogy nem egy hamisítvány termékei. Így például megtudjuk belőlük, hogy 515 és 545 között a Kaukázusban magyarok jártak, amit az örmény és bizánci krónikák is pontosan rögzítenek. E tények ismeretében figyelt fel a II. Lajos magyar király 1515-ben készült énekeskönyvében található rovásírásos részre, amelynek tartalma további kutatásra ösztönözte. Benne ugyanis egy Kám nevezetű folyó is szerepel, amelynek a földrajzi elhelyezkedése alapján be lehet határolni a szövegben szintén előforduló Csik népet.

Az énekeskönyvben rögzítettekre több, más-más szerzőtől származó és különböző nyelvű fordításban is rátalált, köztük Thomsen könyvében, a Bilge kagán (uralkodott 716–734) emlékoszlopán szereplő rovásírásos felirat megfejtéseként. Ezeket összevetve megállapítható, hogy a Kám, amelynek mentén a csikek laktak, a Jeniszej forrásvidékén található, annak egyik mellékfolyójaként, vagyis a rovásírásos szövegekben szereplő Csik nemzetség a középkori Mongólia területén élt.

A Mandics után szóra emelkedő Tisza András rovásírás-kutató ugyanakkor rámutatott, hogy a csikek szintén a köztudatban székelyként élő hun-magyar rovásírást használták, amely legalább 200 évvel megelőzte a törököt. A kínai krónikák szerint ezt az írásmódot a hunok már i.e. 175-ben alkalmazták, így feltételezhető, hogy i.e. 150 körül kezdett terjedni. Éppen ezért joggal remélhető, hogy a jelenleg Kínában és Mongóliában végzett, i.e. 100 és i.e.50 között keletkezett hun királysírokat feltáró ásatások során is fel fog bukkanni.

Az elhangzottak összefoglalva Mandics György néhány merész, de a székely szájhagyománnyal összecsengő következtetést fogalmazott meg. Szerinte az Ázsiából Kárpát-medencébe beözönlő hun csapatok között ott voltak a csikok, akik a csíki medencében telepedtek le, és a hunok vissza menetele után is ott maradtak. Ők fogadták a hunok nyomán visszatérő Árpádot Csigle mezején, amelyet azóta sem lelnek, mert rossz az olvasata. Helyesen Csík le ként kell ejteni, és a csíki alföldet, vagyis medencét kell alatta érteni. Így az sem véletlen, hogy Kájoni János (1629 körül – 1687) a róla elnevezett ábécét a közelében lévő Gyergyószárhegyen állította össze, az ő korában ott még élő botra rovás ismerete alapján. De az sem, hogy a Székelyföldön ugyanúgy kőszálakra, sziklafalakra rótták a feliratokat, mint ahogy a csikok a Kám mentén tették.

Az egyesek által honfoglalásnak nevezett történelmi esemény tehát nem úgy zajlott le, ahogy még mindig tanítják. Sok törzs, népcsoport indult el Ázsiából és jött be a Kárpát-medencébe lépésről lépésre egy hosszabb folyamat eredményeként. Közülük voltak olyanok, akik nem értek idáig, mert valahol ideiglenesen, vagy végleg letelepedtek, mások tovább mentek, például délre a mai Észak-Macedónia területére, amit a feltárt leletek genetikai vizsgálata is igazolja. Egyesek megőrizték az önazonosságukat, mások pedig beolvadtak, vagy kipusztultak. A csíkiak és a székelyek többi része a szerencsés túlélők közé tartozik.