Koszta Ervin és tanítványai közös tárlata
A Vigadó Művelődési Központ dísztermében december 6-án 18 órától Mester és tanítvány...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Duna és a Duna World csatornán élőben sugárzott döntőbe jutott a The Middletonz a Roses című dallal, Oláh Gergő a Hozzád bújnék című számmal, Nagy Bogi a Holnappal, a Fatal Error és a Kulcs, Pápai Joci Az én apám című dallal, Szekér Gergő és a Madár, repülj!, az Acoustic Planet a Nyári záporral, valamint Vavra Bence a Szótlanság című szerzeménnyel.
A finalisták produkciói után a szakmai zsűri tagjai egyenként 4, 6, 8 és 10 pontot adtak az általuk legjobbnak tartott négy dalnak. Az így négyre szűkített mezőnyből Pápai Joci, az Acoustic Planet, Vavra Bence és Nagy Bogi száma közül a tévénézők választották ki a nyertest. A legtöbb szavazatot Pápai Joci kapta, Az én apám lett Magyarország legjobb dala és ő képviselheti az országot az Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között Tel-Avivban. Az én apám lett a 2019-es Petőfi Zenei Díj Az év dala kategória nyertese is, a díjat az adásban Lobenwein Norbert adta át.
Pápai Joci A Dal történetében az első előadó, akinek kétszer sikerült megnyernie a válogatót, hiszen két évvel ezelőtt Origo című dalával már győzött és képviselte az országot az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol 8. lett.
A 37 éves előadó tizenöt éve szerepel zeneszerzőként és szövegíróként is a hazai könnyűzenei színtéren. Mostani győztes dalát, Az én apámat Molnár Ferenc Caramellel közösen írta. Mint a döntőben elmondta, a dal a szeretetről szól.
„A műsor bebizonyította számomra, hogy nem rétegzene, amit csinálok. Köszönöm az országnak, Caramelnek, az apámnak, aki a legnagyobb ember, akit ismerek” – fogalmazott közvetlenül azután, hogy a műsorvezetők bejelentették a győzelmét. A showműsor után A Dal – Kulissza című műsorban elmondta: maximalista ember, de a közönsége és hite nélkül ez semmit se érne.
„Remélem, hogy amikor ezt a dalt ma énekeltem, mindenki érezte, amit én. A dal üzenete, hogy szeressük a jelenben azt, akit később elveszíthetünk, mert akkor már nem tud visszajönni. Fél életemen át kerestem, ki is vagyok valójában. Sok kudarc ért, és bár a családom mindent megadott nekem, jó ideig boldogtalan voltam, mert a szakmaiság, amit el akartam mondani az embereknek, nagyon sokáig nem jött át. Mégis hittem abban, hogy ez az egyetlen utam, egy évig nem hallgattam zenét és amikor az Origót megírtam, megtaláltam önmagam” – tette hozzá Pápai Joci.
A Dal 2019 döntőjében extra fellépőként színpadra lépett az AWS, valamint Dallos Bogi és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie is. A szombati showműsorban jelentették be, hogy a USNK Posztolj című dalával nyerte A Dal 2019 Akusztik verseny fődíját. A USNK a Petőfi Akusztik keretében önálló koncertlehetőséget kap, amelyet rögzít és műsorára tűz a Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV.
A közmédia nyolcadik dalválasztó showjának zsűrijében Both Miklós Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, népzenegyűjtő; Vincze Lilla előadó, dalszerző, zenepedagógus, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa és Nagy Feró, énekes, szövegíró, a Beatrice frontembere szerepelt.
A Dal 2019 két műsorvezetője Dallos Bogi és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie volt.
A májusi Eurovíziós Dalfesztiválon 42 ország képviselője indul, a magyar versenyző a május 14-i első elődöntőben lép színpadra.
(MTI)