Papírmalmok és vízjelek

A középkorban a fabrianói papírkészítő mesterek 1283-tól elsőként alkalmaztak védjegyként vízjelt. A papír több évezredes találmány, a vízjel mindössze nyolcszáz éves. A 19. században Háromszéken is működött papírgyár – talán a Székely Hírmondó első öt lapszámát is annak termékére nyomták.

A legfontosabb íráshordozó manapság is a papír. Feltalálója a kínai Caj-lun – mai szóhasználattal élve – „fegyvertár-igazgató” volt. A papír készítésének alapja növényi rostok vizes oldata, melyből kétféle módon tudtak papírt előállítani. Mindkét eljárásnál szitára volt szükség, amelyen a papírlap kialakult: a szitát merítették a rostoldatba (merített), vagy az anyagot öntötték rá a szitára (felöntött).

A merítéses technika az egész világon elterjedt. Csak érdekesség kedvéért: a 2. századi Kínában már ismerték a papírzsebkendőt, a 4. században megjelent az újság, a 7. században papírpénzt használtak, majd a toalettpapír is teret hódított, végül, háromszáz év múlva már a papírkártya is meghonosodott! A papírgyártás technikájának a titka – bár nagyon vigyáztak rá – egy véletlen folytán került az arabokhoz, akik a gyártási műveleteket sok szempontból tökéletesítettek, majd a papír előállítása elterjedt az egész világon.

Mérföldkőnek tekinthető, hogy III. Béla királyunk – 1172 és 1196 között uralkodott – megszervezte az oklevélkiadó királyi hivatalt, s 1181-ben elrendelte az írásbeliséget. Ekkor persze még pergamenre vagy kisebb állatok ki érlelt bőrére írtak Tündérországunkban. A pápa követe, Gentilis bíboros írt először Magyarhonban egy oklevelet 1310. május 1-én, 172×235 mm nagyságú papírra (Kalmár Péter szerint Pozsonyban, mások véleményére alapozva: ismeretlen helyen).

A vízjel

A merítőszitán levő híg papírpép elfolyó víztartalmát rázással késztették gyors eltávozásra. A szitára erősített, vízjelet formáló fémhuzalból készült ábra a rajzolat helyén némileg gyengítette a papírlapot, mivel azon a helyen kevesebb volt a rost, következésképpen a vízjelnél vékonyabb lett a papír, de ezt szabad szemmel nem érzékelhetjük. A kézi merítésű papírok vízjelei művészettörténeti értékűek.

A történelmi Magyarországon 190 papírmalom működött, a legelső vízjeles papírt a felvidéki Lőcsén kezdték gyártani a 16. században. A Szászsebes mellett levő péterfalvi papírmalom 1845-ben a 3. legnagyobb Kárpát-medencei papírgyár. A hírneves magyar vízjelkutató, Pelbart Jenő 20 ezer vízjelt azonosított. A vízjelpaletta mondhatni kimeríthetetlen: betű, monogram, név, felirat, pajzs, címer, állat, növény, mértani ábra, cserelevél makkal stb. szerepelhet. Egyes időszakokban bélyegre, levelezőlapra, könyvek lapjaira, banki számlára, fényképre is rávitték a vízjelt. 1632 és 1932 közötti időszakból származó, háromszéki iratokat böngészve az alább felsorolt vízjeleket sikerült azonosítanom: párhuzamos vonalak, csillagok, monogramok, címerek, koronás kígyó, mértani alakzatok, mitológiai egyszarvú, korona, különféle virágok.

Papírmalmok Erdélyben…

Az 1546-ban (át)épített brassói volt Közép-Kelet-Európa első papírosmalma, amely főleg a Honterus-nyomdát látta el papírral (1600-ban leégett). Az erdélyi papírszükségletet a 16. században ez, továbbá a kolozsvári (1563–17. század eleje) és a nagyszeben–talmácsi (1574–1599) papírmalmok biztosították. A 17–18. században a Brassó környéki merített papírok voltak jobbára forgalomban megyénkben. A péterfalvi papírmalom már az 1700-as években ontotta termékeit, bár alapítása sokkal korábbra vezethető vissza (vízjele: koronás címer, a címermezőben nagy nyomtatott P betűvel, alatta az írás: PÉTERFALVAI PAPÍRMALOM). E gyár termékeit a 20. században még használta Csánki Gyula, Háromszék vármegye királyi tanfelügyelője.

A mai Maros megye területén, Görgényszentimrén 1656-ban, majd (miután az 1595-96-ban megsemmisült) 1754 után létesült újra papírmalom (papírkészítő műhely), a Görgény folyó mellett, a régi helyén. Korabeli leírások szerint az itt készült papír „durva, kézsértő, szőrszálos, torha volt.” A papírkészítés nem volt jövedelmező foglalkozás, ezért 1873-ban megszüntették a papírmalom tevékenységét.

… és Székelyföldön

Székelyföldön Csíkszentmártonban 1832-től, Csíkszentkirályon 1834-től mutatható ki a papírgyártás művészete, de működésük befejeztének ideje ismeretlen. A csíkszentmártoni építésére 1831 tavaszán két brassói vállalkozó, Georg Steckbauer és Johann Ulein kötött egyezséget ottani székely kisbirtokosokkal – olvashatjuk Jakó Zsigmond Az erdélyi papírmalmok feudalizmus kori történetének vázlata című dolgozatában (Levéltári Közlemények, 60/1989). A termelés a következő esztendőben indult meg előbb csak Székely Márton segéddel, majd rövidesen 10-12 munkással. Az Olt partjára telepített csikszentkirályi üzemet Steckbauer 1835-36-ban alakította ki Simon Antal nyugalmazott kapitány 35 évre bérbe vett lisztelőmalmából. Írópapírjaikat a csíki mesterek a készítési hely és év CSÍK SZENT MÁRTON és SZT KIRÁLY formában való megnevezésével jelölték. Ilyen vízjegyek egyelőre az 1847-ig terjedő időszakból ismeretesek. A két csíki üzem ugyan még 1868-ban is működött, de ekkor már csak csomagoló és itatóspapírt készített, írópapírt már régen nem gyártott.

Magyarországi kútfők szerint Gelencén 1840-től vagy 1841-től, a helyi iratok elemzésének értelmében 1842-től működött papírmanufaktúra, viszonylag rövid ideig, 1868-ig. 1842 é 1847 között bizonyosan az ismert brassói nagykereskedő, Radu Orghidan számára készített papirost. Könnyen elképzelhető, hogy ennek papírjára nyomtatták a megye első (hadi)lapja, a Székely Hírmondó első öt számát 1849-ben, hiszen ez a gyár fedezte a megye összes népiskolájának a papírszükségletét is. A malom vízjelén a „GELENCZ 1842” szerepelt. A mester és a kisegítők (4-5 emberről lehetett szó) nevei mindmáig ismeretlen. A papírgyártás egyik elengedhetetlen alapanyaga a kristálytiszta víz, mely Gelencén mindig is bőségben volt.

Salamon Ferenc