Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Péter Albert az 50. évfordulóra készül

Péter Albert az 50. évfordulóra készül Kultúra

„A pénzre soha nem mentem, azt csináltam, amit szerettem, amit akartam. Ma is gyerekek között érzem magam a legjobban. Megtaláltam velük a hangot akkor is, amikor oroszt tanítottam, és sokan követtek a pályán” – Péter Albert nyugdíjas tanárnak sok elégtételt sugárzó szavai ezek, 85 évesen is vállán hordja a Székely Mikó Kollégium kilencéletű, mindig megifjodó Népi Együttesének gondját. Jókedvűen zajlanak a próbák ma is, a véndiákok erővel is időt szakítanak rá, és készülnek a néptánccsoport fennállásának 50. évfordulójára, amelyet őszre terveztek. Ez alkalomból beszélgettünk az alapító és örökös mentor–menedzser–koreográfussal, mindenki Berci bácsijával.

 

 

– Honnan hozza a táncszeretetét, -tudását?

– Már szülőfalumból, Bögözből úgy kerültem el, hogy a bálokban, lagzikban nagyon sok népdalt tanultam, lestem el táncot az öregebbektől. De a tudományom a székelykeresztúri tanítóképzőben izmosodott meg, mert ott is a néphagyományokon és a népdalokon volt a hangsúly, bár zongorázni és hegedülni is tanultunk. Haáz Sándor, a marosvásárhelyi Székely Népi Együttes egyik alapítójának a keze alatt rengeteget szerepeltünk és táncoltunk, kiszállásokra is jártunk Székre, ahol minden „szegnek”, azaz falurésznek saját „táncháza” volt. Mindig ragadt ránk valami, akkor még nem hívtuk ezt gyűjtésnek. 1951-ben, mikor elvégeztem a tanítóképzőt, a kolozsvári Bolyai Egyetem tánccsoportjában folytattam Domokos István instrukcióit követve, ott is különösen a mezőségi táncrenddel ismerkedtünk. Egyetem után Szamosújvárra kerültem tanítani – orosz szakot végeztem –, onnan is sokszor kiszálltunk Kalotaszegre, Magyarszovátra.

– A Székely Mikóba kerülvén tehát percig se volt kérdéses, hogy táncolni márpedig kell?

– A Mikó előtt két évig a leánylíceumban, a mai Mikesben tanítottam, persze ott is volt néptánccsoportom. De egyre többet kötötték a kereket pártvonalon, először a fellépéseink 25%-a kellett román tánc és ének legyen, majd a fele, bár ha az ember nagyon akarta, a lényeget így is át lehetett adni. Főleg a falusi kiszállásokon, ahol nem voltunk annyira szem előtt, mellőztük ezt a képletet. Majd a rajoni kultúrosztálynak voltam a vezetője nyolc évig, a megyésítéskor tértem vissza a katedrára.

– A Mikónak addig is volt tánccsoportja, nemde?

– Volt, de elég rendszertelenül próbáltak és léptek fel. Mikor odakerültem, Dancs Árpáddal, aki az ének- és zenekart nagy lelkesedéssel irányította, elkereszteltük Népi Együttesnek (addig csak „az 1-es számú líceumé” volt). Én a hagyományokkal és a táncokkal foglalkoztam, az előadásokat főleg a népszokásokra, legénybúcsúra, a húsvéti ünnepkörre alapoztuk. Eleinte kevesebben voltunk, de már a második évben kétszer annyian. Harmincan táncoltak, húszan voltak a zenekarban, a többiek énekeltek, összesen olyan 100–120 fő. Először csak középiskolásokkal foglalkoztunk, de aztán az utánpótlás-nevelést is elkezdtük, így már az elemisták tanítónőivel is jó kapcsolatokat alakítottunk ki, hiszen elsősök is táncoltak. Volt olyan, aki a teljes 12 évét végigtáncolta, és ebből csinált karriert, ez lett a pénzkereső foglalkozása. Kolozsváron is tanítanak néhányan a mai napig, a Háromszék Táncegyüttesnél is vannak ketten–hárman közülük. Brassóban a most is működő Bokréta együttest is az én tanítványaim alapították.

– Mikor táncolt utoljára? Mikor énekelt?

– Bár ’94-ben nyugdíjba vonultam, 2013-ig vezettem az együttest, amely fennállásának közeledő 50. évfordulójára nagy ünnepséget csapunk. Erre készülve a véndiák táncosokkal a minap próbáltunk, tehát akkor táncoltam. Énekelni otthon is szoktam, de még összejárunk a kortársakkal is, és akkor is sort kerítünk rá.

– Hány kiszállásuk volt? Nehéz lenne közülük egy emlékezeteset említeni?

– Pár száz biztosan, sok emlékezetes is akad köztük, hol azért, mert kényelmetlen volt a szállás (például Bukarestben egy alkalommal matracokon aludtunk, amelyek egyre-másra nagy sípolással leereszkedtek), hol a közönség volt kiábrándítóan kevés szervezési hiba miatt, hol a busz robbant le. Egyik ilyen alkalommal Székelyderzsre menet, Szeretfalva határában mintegy ötvened magammal vesztegeltünk órákat egy nagy mező mellett, sőt, muszáj volt az éjszakát is ott töltenünk. Egyesek a mezőn levő boglyákba installálták magukat, mindenki nem fért ugyanis a buszon, de előtte még lett ott helyben nagy mulatság, éneklés, el is nevezték a bulit szénafesztiválnak a gyerekek.

– A táncon és a Népi Együttes kísérésén kívül még mivel tölti ki az életét?

– A forradalom után vettünk egy romos állapotban levő házat, amelyhez elég jó áron jutottam hozzá, azt saját kezűleg újítottam fel, mert barkácsolni mindig szerettem. A parkettát egy üvegdarabbal magam csiszoltam fel két szobában. Ehhez anyámtól örököltem a türelmemet (és a visszereket), apámtól a rendet s a fegyelmet: amit megígértem, azt be kellett tartanom. A kertemet is rendben tartom még, kár, hogy az unokáim messze Kolozsváron, pedig milyen jól éreznék magukat itt…

– Napirenden van a politikával?

– A tévéről nem esem le! De a magyar adókat nézem csak, a román tévében idegesítően gyorsan és egymást túlkiabálva beszélnek.

– Mire számíthatunk a közelgő ünnep alkalmával?

– Annak időpontjára időzítve – amely már nagyon közel van – szeretnénk kiadni az együttes fennállásának 50 éves történetét egy kötetben. Részben már megjelent ugyan az alapítástól, 1968-tól 2001-ig terjedő évek krónikája, ez a kézírással megírt, 5 kötetre rúgó élménybeszámolókat tartalmazza. Úgy lenne szép és kerek egész, ha ezt kiegészítenénk a 2001–2017 között történtekkel, és így jelenne meg, méltó kiadásban, hiszen kevés iskola büszkélkedhetett olyan címekkel, mint a Megéneklünk, Románia fesztivál II. díja, tévészereplés és magyarországi kiszállások, illetve az 50 éves életkor. Aki 60 lejjel beszáll a finanszírozásba, azaz egy megjelenő kötet árával, amelyet meg is kap, már sokat segít. Sok véndiákunk adott 100 lejt, és még pályázunk támogatásért, de örvendünk bármilyen kis hozzájárulásnak, hiszen sok van még a végösszegig, amelyet 20 ezer lejre becsült a kiadó.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás