Péter Albert születésnapjára

Lehet, akadnak, akik furcsállni fogják, hogy ilyen nyilvános térben köszöntöm a testvérbátyámat. Ezt azért teszem, mert ma, január 26-án van a születésnapja, és nem is akármilyen esemény ez, hisz Péter Albert ma a 91. életévébe lép.

Munkásságát kedves iskolájában, a Székely Mikó Kollégiumban, Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, sőt egész Erdélyben, s nem tartom túlzásnak, ha azt mondom, azon túl is magas mércével értékelik. Tanárként Szamosújváron és Sepsiszentgyörgyön azt érte el, amire minden pedagógus vágyakozik: tanulói, kis- és nagydiákjai ma is rajonganak érte, mindenki Berci bácsija Ő: nincs az a méltató írás, amely számára felérne a volt diákjai részéről sokszor megnyilvánuló rokonszenvvel és szeretettel.

Ez az a nem mindennapi értékmérő, amely valamikori pedagógusokat előtérbe állít! Magam is büszke vagyok, amikor az utcán volt tanítványok arról kérdeznek, hogy van Berci bácsi, hogy áll az egészségével. Díjakból, elismerésekből sincs hiány, habár még mindig adósaknak érezhetik magukat Vele szemben azok, akik ezeket a díjakat, elismeréseket odaítélik. Hadd említsem meg, hogy ő az egyik leghozzáértőbb, ha nem éppen a legjobb színpadra állítója a népballadáknak, a balladák dramatizálásának, színpadi játékká alakításának. Ő tudta a legmélyebben, következetesen véghezvinni a drámai szerkezetet úgy, hogy elejétől végig fenntartsa azt a feszültséget, ami a népballada lényegét adja. Ritka érzékkel nyúlt a népszokásokhoz, gyerekjátékokhoz, olyan beleérzéssel dolgozta ki ezek koreográfiáját, hogy nem csupán a játszó, táncoló, éneklő és zenélő fiatalok élték bele magukat úgy, hogy azt a színpadon túlra is elvitték, megélték, otthon is átélték.

És mindezeket kiegészítem a családi háttérrel, a gyerekkori élményekkel. A nyolc testvér közül, amennyin mi voltunk – hárman maradtunk –, Ő kiemelkedett. Nem csupán azért, mert az első volt a családunkban, lehet, még a faluban is, aki egyetemet végzett, s mindez olyan segítő szándékú szerénységgel, irigylésre méltó magatartással társult, ami a falu előtt kiemelkedő személyiséggé emelte.

Különösebb anyagi háttér nélkül járta végig a magas szintű felkészülés útjait, és akkor érkezett be, amikor diákjaival a legragyogóbb csúcsra is feljutott. Még egyszer hangsúlyozom, nem a díjakról van szó, hanem azokról a csillogó szemekről, amelyek az Ő útját még most is vigyázzák. Hogyne néznének fel rá tisztelettel, amikor elvitte őket távoli országokba is táncolni, énekelni, meghódítani az ottaniakat a magyar ének-, zene- és tánckultúra számára.

Könnyen túltették magukat hivatalos folklórbarátok is azon, hogy 1972-ben a Székely Mikó Kollégium Népi Együttese az országból elsőnek kapott hivatalos beleegyezést abba, hogy Magyarországon több előadást tartson. A pécsi sportcsarnokban több ezren tapsoltak, újráztak a székely daloknak és táncoknak! A román televízió nagyon megszűrt magyar adásának egyik leglátványosabb műsorát ez a csoport vitte képernyőre.

Miért ne zárnám ezt a kis írást azzal, hogy igen-igen büszke vagyok testvérbátyám kilencven esztendejére, ezt az életpályát kikövező állomáshelyekre.