Petőfi? Bălcescu? Nekik nyolc

Székelyföldön nincs olyan város, ahol 1990 óta ne okozott volna magyar–román feszültségeket, ne gerjesztett volna önkormányzati és lakossági viszályokat egy vagy több utca új vagy régi elnevezése, esetleg átkeresztelése. Sok esetben csupán szándék és kísérlet maradt az utcanév elfogad(tat)ása, máshol utólag borzolta a kedélyeket. Ma is lehetne függőben lévő vitás eseteket sorolni. Egy bizonyos, Székelyföldön még nem folyamodtak olyan békítő megoldáshoz, mint alábbi példáinkban olvasható.

Botos László

Erdélyben és Romániában két olyan várost találunk, ahol teljesen hiányoznak az utcanevek. A Máramaros megyei Miszmogyorós (Tăuții-Măgherăuș) hat–hétezer lakosú kisváros Nagybányától néhány kilométernyire. A magyarok részaránya jelenleg alig 12 százalék. Tizenöt–húsz évvel ezelőtt sem volt sokkal jobb az arány, de az tény, hogy a román többség tapintatosnak bizonyult az utcanevekkel.

A városban egész egyszerűen nincs román utcanév. Igaz, magyar sincs. A történet eredete valahol az ezredforduló időszakában keresendő. Miszmogyoróson létezett egy Fő utca (Str. Principală) több mint 1600 házszámmal, de a mellékutcáknak nem volt külön elnevezésük a szájról szájra terjedő, hagyományos neveken kívül. A polgármester megbízta az alkalmazottak egy csoportját, hogy javasoljanak összesen 161 elnevezést, főleg költők, írók, történelmi és közéleti személyiségek neveit. A 161 keresztelőből nem lett semmi, már az elsőnél elakadtak.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két tanácsosa és több magyar lakos is azt kérte, az egyik európai út nyomvonalát is követő Fő utca legyen ezután Misztótfalusi Kiss Miklós utca. A jeles magyar nyomdász és betűmetsző (1650–1702) a Miszmogyorós városrészeként ismeretes Alsó-Misztótfaluban született. A román tanácsosoknak nem föltétlen a magyar személyiség ellen volt kifogásuk, hanem azt mondták, egy utcanévtábla azért mégsem foglalhat el „másfél méternyit” a házak oldalán. Ez a vita ma már történelmi, avagy helytörténeti emlék, a városban ugyanis a 161 utcát számok jelzik, 1-től 161-ig. A volt Fő utca nyilván az 1-es. A helybeliek azt mondják, a városban nagyon könnyű tájékozódni, hiszen a számok bizonyos rend szerint csoportosítva követik egymást. Az átírások 2008-ban befejeződtek, a helyi lakosság négy évig ingyenesen cserélhetett személyi iratokat.

Az Arad megyei Pécska (Pecica) a másik „számváros” Erdélyben, és valójában első e téren. A 13 ezer lakosnak csaknem egyharmada magyar. Más az arány 1910-ben, amikor a 20 562 lakosból 56 százalék magyar, de még 1992-ben is, amikor 53–47 az arány – csakhogy most már a románok javára. Az ezredforduló után nem sokkal Pécskán is sor került egyfajta „utcanév-forradalomra”. A polgármesteri hivatal (akkor még községháza) elkezdte a többnyelvű feliratok, helység- és utcanévtáblák használatára, kitűzésére vonatkozó törvény alkalmazásának előkészítését. A hivatali eljárást azonban több tényező nehezítette, főleg az etnikai hagyományok. Az alig 14 éves város 1964-ben Ópécska és Magyarpécska egyesítéséből vált egy községgé, korábban két különálló közigazgatással működött. Korabeli dokumentumok Pécska-1 és Pécska-2 néven említik, egyik román, a másik magyar többségű volt.

A pécskai önkormányzaton belül és a lakossági fórumokon sem tudtak közös nevezőre jutni több utca kétnyelvű használatával kapcsolatosan, nem föltétlen politikai okokból, hanem elsősorban amiatt, hogy némelyik elnevezést képtelenség elfogadhatóan lefordítani egyik nyelvről a másikra és viceversa. A megoldáskereső viták hevében pattant ki az ötlet az amerikai módszer bevezetésére, vagyis az utcák számozására, az elnevezések helyett.

Az ötletből és javaslatból hamar határozat lett, a román–magyar kiegyezés is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Pécska 2004-ben megkapta a városi státust. A vendégeket, átutazókat ismertető tábla fogadja a város közúti bejáratainál, különösebb panaszt nem jegyeztek azzal kapcsolatosan, hogy a számozott utcák miatt nehezebb lenne a tájékozódás. Az önkormányzat azt is megelégedéssel nyugtázza, hogy a 120 utca mentén így sokkal kevesebb fémtáblát kellett kihelyezni.

Románia legkeletibb fekvésű városában, a három–négyezer lakosú Sulinán sincs sok utcanév. Az erdélyiektől eltérően azonban a Duna- és tengerparti városka utcáinak megjelölése sokáig vegyesen arab és római számokkal történt, emellett az utóbbi években jelentek meg olyan utcanevek, mint Cuza Vodă, Béke, Mircea Vodă, Duna, Gát, C. A. Rosetti, Tudor Vladimirescu, Ion Creangă… Régóta van I-es, II-es utca, aztán 3-as, 4-es, 5-ös, 6-os, sőt a változatosság kedvéért előfordul arab 2-es és római II-es is!