Puskás Győző elégedett ember

Augusztus 19-én ünnepelte 50. születésnapját Puskás Győző, a marosvásárhelyi Hahota Színtársulat megalapítója, vezető színésze. Tiszteletére Játszd újra, Győző! címmel ünnepi kabaréválogatást tűztek műsorra, amelyet tegnap 20 órától a kovásznai Városi Művelődési Házban láthatott a nagyérdemű, ma 19 órától és holnap 17, valamint 20 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban viszik színre. A közönségkedvenc művésszel a háromszéki előadásokat megelőzően beszélgettünk.

– A kerek évforduló kapcsán olvasóink nevében is boldog születésnapot kívánunk! Hogyan élte meg az 50. születésnapját?

– Nem keseredtem el, a 40. születésnapom jobban megviselt, mert mindig azt mondom, hogy az az élet fele, az azért nagyon elgondolkodtatott. Addig még mondják az emberre, hogy fiatalember, de negyven felett már nem hallottam ezt a kifejezést. Egy kicsit furcsának tűnik, persze, amikor ki kell mondanom, hogy ötven, de ez számomra most az előadás kapcsán is olyan mintha egy számadás volna saját magammal szemben. Ilyenkor az ember picit elgondolkodik, hogy mit is tett, mit is ért el abból, amit szeretett volna az életben, ilyen stációnak gondolom.

– Ön mire jutott ezzel a számadással?

– Az igazság az, hogy én nagyon elégedett vagyok, úgy érzem, csak hálával és köszönettel tartozom szinte mindenkinek és szinte mindenért, a jó Isten szinte mindent megadott, amit kértem. Nyilván elsősorban a jó Istennek vagyok hálás, hogy egészségben megérhettem ezt a kort, és ráadásul ilyen előadássorozattal ünnepelhetek. Ugyanakkor köszönettel tartozom a kollegáknak is, mert az, amit mi csinálunk, az egy csapatmunka, és mindig mellettem álltak, nélkülük nem jöhetett volna össze sem ez az előadás, sem az a több száz, amit korábban színre vittünk. Hálás vagyok Jakab Zsombornak, a társulat igazgatója, szervezője, akinek oroszlánrésze van abban, hogy megismertek és megszerettek minket Erdély-szerte. Köszönettel tartozom az összes rendezőnek, akikkel dolgoztam, és Kovács Leventének, aki már a hatodik elődadásunkat rendezi. És természetesen nem feledkezhetem meg a nézőkről, akiknek a határtalan szeretete juttatott el idáig. Nemcsak az előadótermekben, hanem a hétköznapi életben is, bármerre járok-kelek megállítanak, folyamatosan gratulálnak és érdeklődnek a következő előadásról. Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem bárhol Erdélyben.

– De ezt ki is kell érdemelni.

– Ez kölcsönös, én szívesen állok szóba bárkivel, bármiről. Szinte olyan nap nincs, amikor ne vinnék haza egy hatalmas adag szeretetcsomagot. Az igazság az, hogy mindenkinek vannak borúsabb napjai, de nekem bármikor bármilyen bajom van, ezt a szeretetcsomagot kinyitom, a nézők szeretete átölel, és valósággal meggyógyulok. Nem tudom ezt megköszönni, ennél többet nem is kívánhatnék. Nagyon jóleső érzés az is, hogy amikor belépek a színpadra, ha nem is mondják hangosan, hogy Isten hozott!, azt én már hallom.

– Alig 18 éves volt, amikor először felléptek a Maros-parton, azóta folyamatosan játszik, azaz 32 éve. Mennyi idő kellett ahhoz, amíg elismerték, és mondjuk felismerték az utcán?

– Ez már a kilencvenes években elkezdődött, csak még nem napi szinten. Akkor még egységes vígjátékokat vittünk színre, volt egy nagyon szép periódusa a Hahotának, 1995–1998 között, utána volt egy mély gödör, amikor sokan távoztak, újjá kellett építeni a társulatot, aztán 2000-től teljesen új útra indultunk, új tagokkal. Tíz–tizenkét éve pedig kialakult, hogy várva várják, hogy menjünk mindenhova.

– Ilyen karrierről álmodott gyerekként?

– Igen. Talán hatéves lehettem, amikor először elvittek cirkuszba, és akkor a cirkusz még cirkusz volt, nem úgy, mint most, hogy az oroszlánszelídítő árulja a pattogatott kukoricát. A Magyar Állami Nagycirkusz évente kétszer is eljött, óriási volt a nézőtér, hatalmas lelátó, több tucat ember lépett fel, és nagyon megszerettem az egésznek a légkörét, és elképzeltem milyen jó lenne artistának lenni, fellépni a porondon, a rivaldafényben. Aztán 15–16 éves koromban kezdtem el színházba járni, egy-egy előadást többször is megnéztem, akkor már a színház felé vonzódtam, főleg a vígjátékok, bohózatok felé, és kezdtem azt érezni, hogy talán bennem is van ilyen adottság, amellyel mosolyt tudnék varázsolni az emberek arcára.

– Háromszéken leginkább a Hahota elsőszámú nevettetőjeként ismert, mire jut ideje ezen kívül?

– Az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban van a főállásom, amit a gyerekek miatt nagyon szeretek, de természetesen a szívem csücske a Hahota. Szerencsés helyzetben vagyok, mert ilyen munkahelyeim vannak. Azonkívül bedolgozom a World Travel Shop utazási irodába, amelyet két legjobb barátom és kollégám indított útra, ami azért jó, mert nagyon szeretek utazni, világot látni.

– Van-e kedvenc helye, ahová szeret visszatérni?

– Igen, van. Nyilván az a célom, hogy minél többet lássak, de azt azért nem tudom kivédeni, hogy az általam megszeretett helyekre időnként ne térjek vissza. Ilyen például Bali, ahol már kétszer voltam, és nem lehet oda sűrűn járni, mert messze van, de Thaiföldet, vagy a Maldív-szigeteket is említhetném. A legszebb város Rio de Janeiro, valóban igaz, amit az útikönyvek írnak, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot, a hetediken pedig Rióval foglalkozott. Balit például azért szeretem, a paradicsomi idillen kívül, mert az emberek olyanok, mint az angyalok. Aki sokat utazik, az egykettőre rájön, hogy a leghelytelenebb társadalmi közeg az, amiben mi élünk, a fogyasztói társadalom csak a versengésről szól. Ha összeül egy társaság, mindenki először a wifi-kódot kérdezi meg, megdöbbentő és elszomorító.

– Mit kíván magának a következő ötven évre?

– Sok-sok egészséget kérnék a jó Istentől, egyéb különleges kívánságaim nincsenek, mert mint mondtam, szerencsés vagyok, mert sokat adott nekem. Ha abban segít, hogy minden így menjen tovább, ahogy eddig, elégedett leszek.

– A kabaréválogatás a Játszd újra, Győző! címet viseli. Az ön kedvenc jeleneteit tartalmazza?

– Mivel nemrég ünnepeltük a színtársulat 30. évfordulóját, akkor színpadra került több kedvencem is, emiatt most picit nehezebb dolgunk volt, így megpróbáltunk más kedvencek között választani. Olyan bohózatokra esett a választásunk, amelyeket már több éve játszottunk, Kovács Levente átrendezte ezeket, más szereposztásban lesznek láthatók. Nyilván, ha mi – akiknél jobban senki sem ismeri ezeket – is tudtunk nevetni ezeken a próbaszakasz során, akkor biztos vagyok abban, hogy a kedves néző is tud rajta szórakozni, mert ha emlékszik is a jelenetre valamelyest, a poénokra azért mégsem.

– Azért a hagyományos szilveszteri kabaréról se feledkezzünk meg.

– Már össze van állítva az anyag, nemsokára ki is nyomtatjuk, és október 31-én kezdjük az olvasópróbát. Feszített tempó lesz novemberben, mert akkor játsszuk a mostanit, egyelőre csak 30 előadást tudtunk beütemezni azért, hogy ne menjen a szilveszteri rovására, amelyet közben készítünk, de az Arielben is dolgozunk egy színdarabon.