Kettős kiállítás a Vigadó Művelődési Központban
Rangos képzőművészeti esemény helyszíne lesz a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Köz...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A komálást nevezték mátkálásnak, vésározásnak is, a kora keresztény keresztelési szokásokig nyúlik vissza. Ez a fiatalok, főleg a lányok jellegzetes, sokszor egész életre szóló barátságkötése, amikor gyakorlatilag megjelölték a majdani keresztszülőket, és ezt szertartásosan tojástál- vagy komatál-cserével pecsételték meg. A moldvai magyarok körében, ahol a szokás huzamosabb ideig fennmaradt, a komatál többnyire hímes vagy piros tojást, süteményt, ritkábban gyümölcsöt, cukorkát és bort tartalmazott, szép kendővel letakarva. Ezt általában kisebb lányok révén juttatták el a kiszemelt barátnőnek mátkáló dal vagy rigmus kíséretében. Székelyföldön radina, komakosár, komatál néven ismerték.
Bimbóból lett virág, virágból lett alma,
Eljöttem, hogy öntsem a lányok ruhájába.
Aranyos kislányka, tartsad a ruhádat,
Hogy üresítsem ki tele tarisznyámat.
(Komatál-versike Marosmagyaróról – Kissné Portik Irén gyűjtése)
A kiszemelt barátnőnek illett elfogadnia, sőt viszonoznia a gesztust, s egyes vidékeken innentől kezdve mátkának szólították egymást, sőt előfordult, hogy életük végéig magázódtak. „Természetesen jelen voltak egymás életének minden fontos eseményén, például a menyasszony-öltöztetésnél, valamint a menyegzőn első koszorúslányként. Később általában ők lettek egymás gyermekeinek keresztszülei, ezzel egyúttal azt is felvállalták, hogy baj esetén felnevelik árván maradó keresztgyermeküket. A mátkálás emlékére piros tojást adtak keresztfiaiknak húsvétkor a keresztanyák. Némely vidékeken a mátkálás csak egy esztendőre szólt” – írja Gábor Adrienn.
A komázást az egyház 1685-ben betiltotta ugyan, de a nép körében a 20. századig fennmaradt. A moldvai magyaroknál úgy is „unokatestvérré” válhattak a fiatalok, ha fehérvasárnap két piros tojást összeütöttek, miközben következőt mondták egymásnak: „Vére, vére, hótig vére, hótunk után testvér.” Utána az összetört tojások elfogyasztásával szentesítették az „összevásárkodást” – a kifejezés mögött vélhetően a román „verișoară” rejtőzik.
Azok a lányok, akiknek unokatestvére nem volt, azok vésárosságot, akiknek barátnője nem volt, azok pedig mátkaságot kötöttek. Ezt követően egymást mátkámnak vagy vésáromnak szólították, és ritkán tették hozzá az illető keresztnevét. A szokás része az is, hogy tudomást szerezzenek arról, hogy ki éli túl társa halálát: „Akinek a tojása elébb összetört, azt mondták, az hal meg elébb.”
Iancu Laura: Jeles napok, ünnepi szokások a moldvai Magyarfaluban (2011)
Magyarfalu kapcsán jegyezzük meg, hogy a Szerettől keletre eső csángómagyar településeken a fehérvasárnap előtti hetet tekeres (tekeresz) hétnek nevezik, amikor is nem szabad tyúkot ültetni. Ha mégis megtennénk, a kotlót nem a végleges helyén kell megültetni – oda csak egy hét múlva költöztetjük, hogy „ne tekereseggyék meg a csürke”. Szabófalván a tekeresz szeredát és a tekeresz csütörtököt ráadásul dologtiltó napnak tartják!
Árapatakon még a második világháború előtt is dívott a legények ama szokása, hogy ezen a napon ismét elmentek a szeretőjükhöz locsolni, ám most már egymagukban. Ekkor pontosan 21 írott tojást kaptak ajándékba, közülük egyet azonban lúd tojt. Ha nem is vették el mind a huszonegyet, azért párat hazavittek magukkal, elsősorban a szimbólumok aprólékos tanulmányozása céljából, de jóslásra is alkalmasnak bizonyultak. Ha ugyanis valamelyik eltörött, abból nagy bajra lehetett következtetni, például a jegyesség vagy a majdani házasság felbomlására; ha elszíntelenedett, az a leendő feleség beteges voltára utalt, ezért a babonásabb legények ilyekor más lány után néztek. Ha csak a szerelem nem bizonyult erősebbnek…
Székelyvarságon a komolyan udvaroló legény, aki húsvéthétfőn nyolc tojást és csütkés zsebkendőt kapott a szeretőjétől, ezt most büszkén a felső kabátzsebébe tűzte, és úgy ment templomba, hogy mindenki láthassa, milyen szintre lépett a kapcsolatuk. Régen a vadasdi gyerekek, ha egy héttel korábban piros tojás nélkül maradtak, most ismét szerencsét próbáltak a keresztanyjuknál, és ha maradt belőle, húsvéti kaláccsal is megkínálták őket. Akkoriban a házi sütemények nem penészedtek meg két-három nap után, mint manapság! A cigányok is tettek még egy kört kis harapnivaló reményében.
A ravai és a szabédi gyerekek jobban jártak: nekik a keresztanyjuk maga vitte el az ajándékot, amennyiben húsvéthétfői kötelezettségének valamilyen okból nem tudott eleget tenni (ez abból állt, hogy a délelőtti istentisztelet után, a templom előtt adták át, illetve Szabédon a délutáni templomozás után személyesen vittek piros tojást el keresztgyermeküknek).
A fehérvasárnap ugyan a katolikusoknál lezárja a húsvéti ünnepkört, de azért a rákövetkező hétfő sem múlt el eseménytelenül a régiek életében. A fentebb említett tojásösszeütés ugyanis más helyeken erre a napra esett, és már a középkorban is virágzott. Egy 1380-as oklevélben minden esetre szerepel a „dies concutionis ovorum”.
A Felső–Maros mentén ütőzésnek vagy tojásütőzésnek, a Nyárád mentén koppantásnak, a Görgény völgyében kokózásnak, Csík-, Gyergyó-, Kászon-, Udvarhelyszéken türkölésnek, Istensegíts székelyeinél kosolásnak, a moldvai csángóknál csokkantásnak, Magyarózdon töröközésnek, Hajdúdorogon cucázásnak nevezték, és folytathatnánk a sort a törekezéssel, csakkozással, koccantással, ütéssel, nyerősdivel, ticcseléssel, kókányozással… „Alkalmával a fiúgyermekek, legények páronként ütögették össze a keresztszülőktől, illetve a locsolásért kapott hímes tojásokat. Amelyiké végül épen maradt, annak mutatott a sors termékeny, hosszú életet. Később aztán versengéssé, a múlt században már nyerészkedő játékká változott ez a szokás” – foglalja össze a lényegét Salamon Eszter.
Fehérvasárnappal (a reformátusoknál már húsvét második napján) kezdődik a zöldfarsang, amely hagyományosan áldozócsütörtökig, más értelmezések szerint egészen advent első vasárnapjáig tart, tehát a fehér farsangkor hoppon maradt lányok ismét bizakodva leshetik a legények kacsintásait. Bizonyára a székelyvarságiak Bárth János által lejegyzett mondása is erre utal: „A farsangon nem vala lakodalom, de lesz a ződ farsangon. Jó hosszú.”
Címlapfotó: Hétfalusi csángó múzeum (Szabó Katalin)