Régi idők farsangjai Kézdiszentléleken

A farsang ünnepe vízkereszt és hamvazószerda közé esik, és számtalan népi hagyomány, rítus és hiedelem kapcsolódik hozzá. A legtöbb ember ma a bálozással, a jelmezbe bújással azonosítja a farsangot, az alapvetően pogány eredetű szokások nagy része az évek során homályba veszett. Sőt ma már több az olyan település, ahol egyáltalán nem szerveznek farsangi mulatozást. De vajon régen hogyan volt? Gergely Zoltánt, a kézdiszentléleki Apor István Általános Iskola egykori igazgatóját kérdeztük a rendszerváltás utáni farsangokról, annak örömeiről, nehézségeiről, illetve arról, hogy vajon miért szűnt meg ennek a hagyománynak az ápolása a faluban. Bár nem Gergely Zoltán volt a falusi farsangi főszervezője, de nagyban kivette a részét ezek megszervezésében, hiszen a Perkő Néptáncegyüttes akkori vezetőjeként ő készítette fel a táncosokat.

– Hogyan zajlott a rendszerváltás utáni farsangi ünnepség a községben?

– Akkoriban a farsang ünnepe egybeesett az egyházi jubileumi ünnepséggel. A farsangi menet a papi lakon kezdődött, majd ellátogattak a kántori lakra is, és ezt követte a községben élő, 25. és 50. házassági évfordulójukat ünneplő családok felköszöntése. A házigazdák számítottak is a látogatásra, így mindig vidám vendéglátást csaptak, hol az udvaron, hol az utcákban kínálták meg a lovasokat, táncosokat. Köményes vagy szilvapálinkával, kürtőskaláccsal, pánkóval, és persze a bor sem hiányozhatott a szekérről, a táncosok jókedvét biztosítandó. A farsangi menet általában felment Kiskászonba is, késő este, már sötétben értek vissza a faluba, majd a kultúrház előtt elégették a bábut, és azután kezdődött a bál.

– A szentléleki farsangnak volt helyi jellegzetessége?

– A táncos szekér annak számított, amelyre színpadot fabrikáltak, korláttal, amit fenyőágakkal díszíttetek, és a színpadon fiatalok táncoltak. A résztvevők között voltak lovasok, maszkosok és természetesen a székelyruhába öltözött táncosok. Akkoriban nagyon sokan kimentek az utcára, követték a mulatozó szekeret. 1990 után ez az úgynevezett mozgalom felpezsdítette a település lakosságát, mert szinte csodaszámba ment az akkori megszokott, monoton életvitelhez képest.

– Minden bizonnyal merültek fel nehézségek is.

– Természetesen ez az ünnepséggel járt. Abban az időben, a faluban 25–30 jubiláló család is ünnepelt, akik lelkesen kínálták pálinkával, borral az érkező csapatot, így estére mámoros állapotba kerültek a telet kergető fiatalok. A másik kellemetlenség legfőképp a szekereken lévő táncosokat érintette, ugyanis hiába öltöztek fel, hiszen egy-egy tánc után jobban érezhető volt a több réteg ruhán át is a hideg hatása.

– Ön szerint miért maradt ki ez a hagyomány a falu életéből?

– Egy idő után a jubilálók és a falu közössége nem volt annyira lelkes, mint a kezdetekben: nem jöttek ki az utcára, nem fogadták a fiatalokat, így a motiváltság megszűnt bennük. Ez nem meglepő, hiszen, ha nincs kinek, akkor nincs is amiért. Egy ilyen esemény megszervezéséhez szükség van egy olyan személyre, aki ráhatással tud lenni a fiatalokra, és fel tudja venni a vezető szerepet. Talán ennek a hiánya is vezetett idáig. Bízom benne, hogy a közeljövőben lesz valaki, aki újrateremti ezt a szép magyar hagyományt.

A székelyföldi farsangi játékokban egy megszemélyesített figurát büntetnek meg és utasítanak ki a faluból. Jellegzetes a bábuégetés. A farsangi játékok, a bálozás hagyománya is megmaradtak. Néhány településen egyedi és különleges farsangi szokások maradtak fenn dacára annak, hogy a kommunizmusban tiltották ezeket.

A farsangi menetek jellegzetes szereplői a gólya vagy a kecske, a pap, a rendőr, a cigány, a zenész és a siratóasszonyok. A dolgok kigúnyolására az élet nagy átmeneti rítusai szolgálnak: az álesküvő vagy áltemetés tele van humoros jelenetekkel. Gyakori a szerepcsere: a fordított jelek is folyamatosan megjelennek, ami mindig magában hordozza a komikumot. Ugyanígy az áltemetésen is, amikor a megszemélyesített figurának felsorolják a bűneit, amelyek a mulatozáshoz, a jókedvhez, a pajzánsághoz kapcsolódnak, és ezeknek a félig kötött szövegeknek a stílusa sikamló, folyamatosan jelen vannak a szexuális utalások is. Jellegzetes ilyenkor a mértéktelenség: sokat mulatni, enni, inni, táncolni, a mértéket túllépni. A néprajzosok által leírt faluképpel, hangulattal a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években találkozhattunk, de sok helyen a kommunizmus, majd a rendszerváltás is – mint minden közösségi megmozdulásban – változást hozott.

Bartok Barbara, Tamás Réka