Roncs és ragyogás – Adyról másként

Három olyan óriási tehetségű magyar költő volt az elmúlt 500 esztendőben, akinek önromboló életmódja miatt nagyon korán kellett sírba szállnia, és aki életének utolsó 10-15 évét a legnagyobb testi és lelki nyomorúságban töltötte: Balassi, Ady és Pilinszky – hangzott el Reisinger János irodalomtörténész nemrégiben megtartott előadásán a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.

Reisinger szerint az éppen 100 évvel ezelőtt elhunyt Ady Endre (1877. november 22–1919. január 27.) legalább öt területen olyan önsorsromboló életmódot folytatott, amelyek közül egy is elég lett volna a korai halála előidézéséhez. Hiszen kicsapongásai során nemi bajt kap, alkoholistává válik, különböző kábító- és ajzószereket használ, vagyonokat ver el szerencsejátékokon, és a dohányzás rabjává válik. Mindezt számba véve valóságos csoda, hogy megélt 42 esztendőt.

Az emberi életnek két nagy értéke van, a tehetség és a jellem. Tehetség szerint Ady az első sorban állt, a már említett költőtársaival együtt, a jellem tekintetében viszont nagyon hátul. Nem véletlen tehát, hogy életvitele, munkássága és életműve a mai napig szélsőséges indulatokat gerjeszt a magyar nyelvterületen, amely következtében egyesek magasztalják, mások támadják és elítélik.

Roncs és ragyogás – ezzel a két szóval lehetne Adyt a legtalálóbban jellemezni, az előadó azonban inkább tehetségére kívánta felhívni a figyelmet, ami nagyobb volt az Arany Jánosénál és a Petőfiénél is. Nagyságának egyik összetevője az emberiség és a magyarság sorsproblémáira való ráérzésében rejlik. Köztük olyanokra is, amelyek mellett nála sokkal képzettebb és tanultabb költők szótlanul mentek el. Ő az egyetlen például, aki az első világháború kitörésekor prózában és versben egyaránt megfogalmazza, akárki is nyeri azt meg, a magyarság mindenképp vesztesen kerül ki belőle. Ha ugyanis a németek győznek, akkor rövidesen bekebeleznek bennünket, ha pedig nem, akkor feldarabolják az országot.

A továbbiakban Reisinger rámutatott, Ady a poétizált beszéd szintjén olyan versnyelvet fejlesztett ki, ami nem csak Magyarországon páratlan, hanem a világirodalomban is. Minden nyelvnek van ugyanis ritmuselve, és amit ebből fel tud használni, azt verselésnek vagy versrendszernek nevezzük, ami egyúttal a poétizált beszéd fokmérője is. Egy nyelv általában csak 2-3 versrendszer művelésére alkalmas, a magyar viszont ötre, és Ady mindegyiknek mestere volt. Erre rajta kívül csak Berzsenyi Dániel volt képes.