Pénteken a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban vetített képes előadás keretében mutatták be a Szent Anna című könyvet.
A Boér Hunor muzeológus és Tamás Sándor megyetanácselnök, térképgyűjtő szerzőpáros által jegyzett, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Székely Nemzeti Múzeum közös kiadásában megjelentetett könyvet – amelyből 50 példányt ingyen szétosztottak a jelenlévők között – korábban Dálnokban már bemutatták, ám a kulturális intézmény kiállítóterme így is megtelt érdeklődőkkel. Dimény Attila múzeumigazgató köszöntője után Tamás Sándor mutatta be az igényes kivitelezésű, térképekkel, látképekkel és képeslapokkal sűrűn illusztrált könyvet. Előadása kezdetén hangsúlyozta, prezentációjával szeretné köszönteni „az évről évre megújuló, 10 ezer éves tengerszemet, Annát”, amelyre, bár fizikailag más megyében van, mindannyian úgy tekintünk, mint sajátunkra.
A jelenlévők megtudhatták, a Szent Anna-tó első, 1349-es okiratos említésében még Toberch (Tóbérc) néven szerepel, az első leírása 1696-ban, Lakatos István tusnádi plébános kéziratában jelenik meg, míg az első ábrázolása (1699) Hevenesi Gábor kéziratos térképéhez köthető. Történelmi térképen elsőként Baptist Homann (1720) jelölte meg a tavat, Videlt palus (Valószínű-tó) néven, míg Ignaz Műller 1769-es térképén már Lacus S. Anna néven jelenik meg. Közigazgatási térképen először Carl Wappler jelöli be 1785-ben, Lac Santa Anna néven, és az első szakmai leírás (1909-ben) a tóról dr. Gelei József nevéhez fűződik.
A tó melletti kápolnát jelölő kereszt először egy 1908-ban készült osztrák katonai térképen jelenik meg. „Korabeli leírásokból kiderül, hogy 1764 előtt, amikor kő kápolnát építettek, már állt a tó partján egy fa kápolna, amelyet Szent Anna tiszteletére állítottak”, hangzott el az előadáson. A kápolnát a tusnádiak javaiban évente kárt okozó, a tó felől érkező vihar megszüntetése céljából építtették Szent Annának, ahogy az évente rendezett búcsús ünnepen – amelyet két ízben is betiltottak – hálájukat fejezték ki a szent által nyújtott segítségért. A látképek bemutatásakor kiderült, többek között Jókai Mór is megrajzolta (1853) a tavat, Gyárfás Jenő pedig 1893-ban a tó legendáját festette meg. Az előadás az 1905-ig összegyűjtött képeslapok bemutatásával ért véget.
A folytatásban Dimény Attila A kézdivásárhelyi polgárság szabadidős tevékenységei 1850–1944 között címmel tartott előadást, hangsúlyosan a víz téma köré építve mondandóját. Megtudhattuk, a céhes városban és környékén a 19. században kezdték használni az ásványvizeket, egy 1915-ös hidrológiai térkép tanúsága szerint Kézdivásárhelyen a borvizet ivóvízként használták. A népi fürdőzés térhódításáról is szólt az előadó, többek között bemutatva a céhes városban létrehozott két gőzfürdőt, továbbá az egykori Török-tóról is láthattunk fotót, amely, amellett, hogy a belvizek összegyűjtésével lakhatóvá tette a környéket, télvíz idején sokáig korcsolyapályaként szolgálta a lakosságot.
A korospataki to miert lett mostohagyermek ,hiszen jo par eve ott vagytok a hatalom oldalan ?