Sajnálja a sárkánydombot

Alkotói, elméleti kutatói és oktatói munkásságáért a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti díjjal tüntette ki Kovács Kázmér sepsiszentgyörgyi építészt, aki október közepén vette át a kitüntetést Budapesten. Ennek apropóján kérdeztük az ismert szakembert, egyetemi oktatót mindarról, ami a múltban és ma foglalkoztatta, foglalkoztatja.

– Három területen elért kompetenciáját ismerték el a díj méltatásában. Megosztaná velünk, melyiken érzi magát leginkább elemében?

– Úgy alakult, hogy mindig is érdekelt összevetni tervező–építő munkámat az építészetről elmélkedésemkor megfogalmazott gondolatokkal, következtetésekkel. A kettő egymásra gyakorolt hatását igyekeztem leírva is kibontani. Ennek következményeképpen kevesebbet írtam és olvastam, mint a csak elmélettel foglalkozó szakemberek, és kevesebbet építettem, mint a főképpen tervezéssel foglalkozók, de sohasem unatkoztam. Ami az oktatást illeti, a korral is jár, hogy az ember tovább­adja a többieknek, amit megtanult. Meglep és örülök, hogy ezt figyelemre méltónak találják. Az utóbbi időben a tanítás nyert nagyobb teret az életemben, egyébként 2008 óta főállású egyetemi oktató vagyok.

– Tanulmányokat írt a népi építészet, a műemlékvédelem és a tájépítészet témakörében. Ezek közül most melyik a legkedvesebb?

– Az építészeten belül a műemlékvédelem mindig is érdekelt: sosem fogom megunni, ahogy egy épület jelentése és funkciója változik az idők során. Ezen belül a népi építészeti műemlékek olyan jelentést hordoznak, amely által egy különleges építészeti kategóriába sorolhatók. De most a növényi építészet, a tájépítészet jobban érdekel, mint az ásványi. A Sapientia Egyetem marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszékén a tájépítészet szakon belül tanítok táj- és kertelméletet, de kulturális örökségvédelmet, általános építészetelméletet is. Azonban nem mondtam le az új tervekről és a restaurálásokról sem. A Planshow tervezőirodába máig bedolgozom, nagyon jó munkaközösség van ott.

– Úgy tűnik, 66 évesen nem foglalkoztatja a nyugdíjba vonulás…

– Remélem, nem fogok rászorulni, és nem jutok oda, hogy ne győzzem a munkát, elég izgága természetű vagyok. Inkább szeretném a cselekvő életet folytatni, amíg csak lehet.

– Melyek azok a munkái, amelyekre mindig különösen jólesően gondol?

– Nincs túl sok ilyen, de egyik a Zakariás Attila barátommal közös munkánk, az illyefalvi vártemplom felújítása, azon belül a vakolt mennyezet helyére kerülő fakazetták megfestése, amit nagy élvezettel csináltam. Most műemlék-helyreállításban szakosodott építészként úgy gondolom, ez nem volt egy 100%-ig szófogadó hozzáállás, de megtörtént, és 30 éve nem akarta senki leszedni.

Nagyon szívesen gondolok vissza a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom belső terének sikeres helyreállítására is, mely Szabó Lajos kanonok gondoskodásának köszönhetően történhetett meg. Összetett és nehéz feladat volt, de jól sikerült, hála a harmonikus csapatmunkának.

– Mi a helyzet az ún. sárkánydombbal?

– Az is kedvencem… lett volna, ha megépül. Azt a tájépítészeti és városrendezési tervet Zsigmond Pál építésszel együtt találtuk ki (az építészet amúgy sem vegytiszta műfaj, ugyanakkor emberi és közügy), szakmán kívüli okokból nem épült meg, de ilyen előfordul. Pedig a térhatást lényegesen javította volna, a megyeháza is kissé érdekesebbé vált volna általa. Ha valaki tudja használni a szemét és nem csak az előítéleteit, rájöhet, hogy a Mihai Viteazul-szoborcsoportnak is előnyösebb térbeliséget adott volna. Különben sem létezik olyan szakmán kívüli szempont, amiért én egy szakmailag nem vállalható tervet elkészítenék, aláírnék. Amúgy nem építettem túl sokat, ezen a terven kívül több is a fiókban maradt, de azokat nem sajnálom. Az ember változik, az ismeretei bővülnek, nem biztos, hogy egy 30 éve megtervezett épületemre ma szívesen néznék rá.

– Inkább lakóházakat vagy középületeket tervezett?

– Inkább az előbbieket, illetve jobban érdekeltek a mindennapi, kevéssé nagyszerű építmények. Amikor a 20 évvel ezelőtt leomlottak a New York-i ikertornyok, megkérdeztek, pályázom-e az újak megtervezésére? De nem, semmilyen indíttatást nem éreztem-érzek, hogy felhőkarcolókat tervezzek.

– A Malom Egyesületnek is alapító tagja. Mi ennek a célja?

– Ezt az egyesületet Zakariás Attila alapította, akinek a népi építészet iránti érdeklődésemet köszönhetem. Egy nagyon különleges célért jött létre ez a kezdeményezés, mely a népi építészet megőrzését tűzte ki feladatául: Borospatakán magánbefektetésből jött létre egy skanzen, ahol újraépítettük a Gyimesek bontásra ítélt faházait. Gyönyörű példája annak, hogyan lehet megőrizni a népi építészeti kulturális örökséget. Még nem tudjuk, hogyan tovább, de reméljük, jövője is van e kezdeményezésnek. Nagyon szívesen dolgoztam és vendégeskedtem itt, tanulságos tapasztalat és élmény volt szakmán belül és kívül, az emberi kapcsolatok tekintetében is.