„Sikerült jól ráéreznem a színház stílusára”

Barabás Örs 21 éves, Gyergyószentmiklóson született, 12 évig profi szinten kosárlabdázott Gyergyóban és Sepsiszentgyörgyön, jelenleg zenei producerként tevékenykedik. Az Udvartér Színház Lélegezz! című produkciójának zeneszerzőjét kérdeztük. 

– Úgy tudom, a pandémia hatására kezdtél komolyabban foglalkozni a zenével. Miből állt az életed azelőtt, és hogy történt a zene felé fordulás?

– A zene előtt 12 évig kosárlabdáztam, a suli mellett minden időmet ebbe fektettem, mivel nagy álmom volt, hogy profi és elismert kosaras legyek, hatalmas szerelem volt a sport az életemben. Aztán a vírus miatt sajnos minden lehetőség megszűnt az edzések folytatásához, így hirtelen rengeteg szabadidőm lett. Mindig is szerettem a zenét, igazából csak ez érdekelt a kosár mellett, és tudtam, hogy érzékem is van hozzá, ezért elkezdtem feltérképezni, hogyan is működik ez az egész.

– Merre vezetett az utad a járvány óta eltelt években, hogyan kamatoztattad a zeneszerzéssel/zenével kapcsolatos tehetséget?

– Az első két évben csak „szórakozásból” csináltam, nem gondoltam, hogy a zenei producerkedés amolyan munka is lehetne számomra. Aztán szép lassan beindult a dolog, ezért a kosárcipőt szögre akasztottam és teljesen a zenére fókuszáltam. Az utóbbi pár évben rengeteg emberrel dolgozhattam együtt, több híres amerikai előadónak is készítettem már alapokat. Mellesleg már szerencsére eljutottam arra a szintre, hogy másoknak is átadhatom a tudásom, kurzusokat tartok külföldi kezdő zenészeknek, akik fejlődni szeretnének. Ezeket mind összevetve mostmár ez az elsőszámú bevételi forrásom.

– Volt-e színházi felkérésed korábban, vagy a Lélegezz! az első?

– Még nem, a Lélegezz! az első darab, amin dolgozok. Még a vírus idején apa említette (Barabás Árpád rendező. Szerk. megj.), hogy majd egyszer jó lenne együtt dolgozni, ha eljutok arra a szintre, és ez most, három évvel később végre megvalósult. Elég nagy kihívás volt, mivel a színházi zeneszerzés nagyon elüt attól, amit én elsődlegesen csinálok, de a visszajelzések alapján sikerült jól ráéreznem a színház stílusára.

– Milyen tapasztalatot jelent számodra a színházi közeg, a színházi munka, hogyan éled meg a Lélegezz! próbafolyamatát?

– Maga a színház már egy elég ismert közeg számomra, mivel apa révén kiskorunk óta betekintést nyerhettünk a kulisszák mögé is, de teljesen más érzés volt egy próbafolyamaton részt venni úgy, hogy én is az előadáson dolgozok. Különleges élmény ennek a részese lenni, látni, ahogy az egész kibontakozik és ahogy a színészek, a rendező, a zene, meg minden egyszerre összhangba kerül. Nagyon hálás vagyok édesapámnak, hogy megadta ezt a lehetőséget, szerintem elmondhatom, hogy életünk egyik legszebb közös élményét adta ez a darab. Szeretem zeneileg kipróbálni magam minél több téren, és rendkívül élveztem az egész folyamatot, remélem, lesz még lehetőségem előadásokon dolgozni.

– Ebben a munkában előnyként vagy hátrányként jegyzed, hogy a rendező édesapád?

– Mindenképp előnynek mondanám, mivel sokat segített a munkafolyamaton a családi kapocs, egyrészt rögtön egymásra hangolódtunk és már majdhogynem szavak nélkül is értettük, hogy mi a másik elképzelése, másrészt meg szerencsére teljes bizalmat és szabad kezet kaptam mindenkitől, teljesen nyitottan fogadta apa és mindenki más is az én elképzeléseimet, ez nagy segítség volt abban, hogy gördülékenyen dolgozhassunk.

– Mit mondott neked a Lélegezz! első olvasatra, mi maradt meg benned?

– Első olvasatra nagyon megfogott a darab, mivel egy viszonylag kényes, megosztó témát jár körül, mindenkinek különféle véleménye van róla, de mégis egyszer minden embernek át kell esni azokon a dilemmákon, amiket a darab feszeget. Elgondolkodtató, mély előadás, és egyből tudtam, hogy apa sajátos stílusát hozzáadva, maradandó élményt nyújthat minden néző számára.

– Mi az, amit te szeretnél „elmondani”, hozzáadni az előadáshoz az általad szerzett zenével?

– A fő célom az volt, hogy minél jobban nyomatékosítsam a darab komolyságát, életre keltsem a hangulatot, ami által az előadás száz százalékig magába húzza a nézőt és egy valamiféle „földönkívüli” élményt ad, egy burkot, amiben az ember elfelejt mindent és csak a darab témájára koncentrál. Emellett meg helyenként próbáltam belevinni a saját stílusomat is, olyan elemeket, amelyek az én munkámat jellemzik.

– Milyen élménnyel maradsz az Udvartér Színháznál való első munkád után, milyen benyomást tett rád?

– Az Udvartér Színháznál mindenképp pozitív benyomást tett mindenki, akivel együtt dolgoztam, befogadóan álltak hozzám, jó hangulatban telt az egész próbafolyamat, hálás vagyok nekik, hogy bíztak a képességeimben.

Farkas Imola