„Soha nem vonzott a festészet” – interjú Máthé László képzőművésszel –

Máthé László a rendszerváltás hajnalán, Kézdivásárhelyen született. Ötödikes korában került a Nagy Mózes Elméleti Líceum rajztagozatára, ahol tanára, Vetró András kalauzolta a tehetséges gyermek lépéseit négy éven át. 2005-ben elsőként nyert felvételt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumba, ahol festészetet, grafikát és performanszművészetet tanult. Azóta eltelt 15 év, és mára a nagyvilág különböző pontjain jelen vannak munkái. A képzőművésszel a kezdetekről, mindennapjairól és műveiről beszélgettünk.

– Meséljen arról, mikor és minek a hatására döntött úgy, hogy ezt a pályát választja!

– Gyerekkoromban mindig vonzott a rajzolás, ezért rengeteg időt és energiát áldoztam rá. Amikor az idő végtelennek tűnik, az ember csak azzal foglalkozik, ami igazán érdekli. Volt egy jó kis kopott Batman képregényem, aminek a rajzai nagyon tetszettek, ezért szinte minden egyes jelenetet lemásoltam belőle. Aztán a televízióban közvetítettek egy filmet, a Batman 1989-es kiadását, amiben a Jokert Jack Nicholson alakította. Észrevettem, hogy nagyon hasonlítanak a képregényben szereplő karakterek a filmben szereplőkkel, tetszett, hogy a megrajzolt verzió pont olyan, mint a film. A természethű ábrázolás innentől kezdett érdekelni. A festészet soha nem vonzott igazán, grafika és szobrászat volt az, amivel szívesebben foglalkoztam a líceumban is, bár festészet szakon voltam. Festészetből soha nem voltam jó, azon kívül, hogy hűen tudtam ábrázolni bármit, de a festészet lelke a színek, és ez az, ami nekem soha nem ment, de ennek ellenére úgy láttam, hogy a festészetben több kihívás van.

– Szabadúszó művészként dolgozik? Milyen egy átlagos napja?

– Csak azért vagyok szabadúszó, mert még nem kaptam munkát. 2018 végén elköltöztem Kolozsvárról Nagyszebenbe, és a tervem az volt, hogy mint szabadúszó fogok élni. Ment is, minden meglévő munkát eladtam szerte a nagyvilágban, viszont ez ahhoz vezetett, hogy kifogytam a képekből, és ezután már stressz alatt dolgoztam, mert amit festettem, azt el is kell adni, aminek viszont eladhatónak kellett lennie. Ez így már nem művészet, és nem örömteli az alkotás, inkább kényszer. Én úgy fogalmaznék, hogy munkanélküli vagyok.

– Franciaországi tanulmányúton vett részt, majd egy berlini galériánál két hónapot gyakornokoskodott. Mi a különbség az itthoni és a nyugati művészet, festészet között?

– Montpellier-ben és Berlinben is Erasmus-ösztöndíjasként tartózkodtam, majd harmadszor is voltam tanulmányúton, ezúttal Budapestre szólt a szerződés. De mivel nem volt sok tennivaló, így tettünk egy kis európai körutat a kollégáimmal. Montpellier nagy csalódás volt, a berlini galéria még nagyobb. De legalább láthattam, merre megy, és miről szól a „nagy művészet”, mint viszonyítási pont mindkét tapasztalat nagyon hasznos volt. Világot láttam, de szakmai fejlődéshez egyáltalán nem segítettek hozzá. Hatalmas volt a kontraszt köztem és az ottani felfogás között, ezért mindvégig idegennek éreztem magam. Talán beképzeltnek fogok tűnni, de az ottani gyümölcspiac nagyobb élményt nyújtott, mint az iskola.

– Több művén is állatfigurák láthatóak. Ezek mit jelképeznek?

– Szeretem a természetet. Csodálatos megfigyelni, hogy mennyire összhangban van egymással a természet és a benne lévő élőlények. A természet mindenáron arra törekszik, hogy megtarthassa az egyensúlyt. Az ember csak haszonélvezője a természetnek, amit az állatok, növények, rovarok, gombák és baktériumok biztosítanak nekünk. Ha igazán fontos dolgot szeretnék megörökíteni, akkor azt a természetben kell keresni.

– Mit jelent számára a művészet?

– Számomra a művészet önmegismerés, kreativitás, a belső énnel való szoros kapcsolat, aminek a végkifejlete maga az alkotás. Egy művész kezét, hangját csak az érzelmek irányíthatják alkotás közben. Ha ez nem így történik, akkor hiányzik a kapcsolat az énnel, ami már iparjellegű mert azt jelenti, hogy az illető csak gyárt alkotás helyett.

– Mit fest szívesen? Miből merít ihletet, kik hatnak önre?

– Nem szokásom bonyolult koncepciókban gondolkodni, egyszerű dolgok érdekelnek. Leginkább a festészet mint eszköz érdekel, ha szobrászkodom, akkor az agyagban rejlő lehetőségek vonzanak. Szeretem a tanulmányszerű dolgokat, mint például a portrét. Ez viszont nem jelenti azt, hogy engem az a bizonyos személy érdekel, hanem a rajta megjelenő formai és festészeti lehetőségek, a fény-árnyék játék a felületeken, és ezáltal a figura mint átértelmezhető forma.

– Mesélne az olvasóknak a terveiről?

– A tervekkel az a nagy baj, hogy görcsösek, még akkor is, ha az a tervünk, hogy szabadok legyünk, mert így már mereven gyakoroljuk azt. Reményeim vannak csak, hogy mindig lesz idő és energia az alkotáshoz.