Soó-Zöld Margit és művészete

Péntektől Soó-Zöld Margit (1931, Kolozsvár) grafikus, festőművész, illusztrátor alkotásai is helyet kaptak az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) kiállítóterében Sepsiszentgyörgyön, azonban a koronavírus okozta kényszerhelyzet miatt csak a virtuális térben tekinthetők meg, az intézmény közösségi oldalán. A Vécsi-Nagy Zoltán által rendezett tárlatot bemutató filmet Vörös T. Balázs készítette Székely Sebestyén György művészettörténész katalógusszövegének a felhasználásával.

Soó-Zöld Margit a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán végezte tanulmányait (1950–56), és 1957-től nyugdíjazásáig a Napsugár gyermeklap grafikai szerkesztője volt. Ifjúsági regényeket, meséskönyveket, versesköteteket, tankönyveket illusztrált lírai hangvételű, a tiszta rajz és a színek erejére építő szövegképekkel. Az ő Duna-deltai ihletésű grafikasorozata szemlélteti Palocsay Zsigmond Nádiringó – Kákaláz című könyvét (Kolozsvár, 2002). Munkái metaforákra és szimbolikus képzettársításokra alapoznak – olvasható a művészről a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban.

Amint Székely Sebestyén György méltatásából megtudhatjuk, ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely a „pontos tematikus és ábrázolási előírások” terhével a vállain, vagyis a „szocialista realizmus megkötései között” végezte a főiskolát. Az akadémiai oktatásnak viszont sikerült átörökíteni a letűnt korszak anatómiára, perspektívára és rajzra nagy hangsúlyt fektető elvárásait, így a hallgatók megalapozhatták mesterségbeli tudásukat. Ez pedig szakmailag lehetővé tette a megújítás szándékával folytatott kísérletezést a szobrászattal és festészettel szemben némi mozgásszabadságot nyújtó grafika területén. Így nem véletlen, hogy számos festészetet végzett művész itt hasznosította tehetségét és képzőművészeti végzettségét, köztük Soó-Zöld Margit is.

Az 1960-as, ’70-es években az erdélyi szellemi és művészeti élet fellegvárának számító Kolozsváron az írók, költők és grafikusok összejártak, szoros baráti és intellektuális kapcsolataik a műveikben is visszaköszöntek. Szilágyi Domokos például Plugor Sándor rajzsorozatának illusztrálásaként írta meg az Öregek könyve című költeményét, de a jelenség fordítottja is igaz. Ugyanakkor a lap- és könyvkiadók mindennapi feladatokkal látták el a grafikusokat, ami hozzájárult a szövegek és rajzok közötti kapcsolat elmélyüléséhez, az elbeszélő grafika fejlődését és ezen belül új stílus kialakulását eredményezvén. Banner Zoltán ezt a jelenséget „kolozsvári grafikai iskola”-ként határozta meg. A Napsugár gyermekfolyóirat művészeti szerkesztőjeként és illusztrátoraként Soó-Zöld Margit is e folyamat részese és alakítója volt.

Az irodalom és grafika sajátos kölcsönhatásának gyümölcseként értékelhető 1976-ban született, Kényszerleszállás címet viselő, nagyméretű tusrajza is, amelyet Szilágyi Domokosnak ajánl. Ezen egy „kiégett facsonkból „mintázott” emberfigurát láthatunk, csonka ág-szárnyakkal, arctalanul, amint – átrepül „e pókhálós századon”, ahogy maga a költő határozza meg a korát” azonos című versében. Mintegy bizonyítván, hogy akkori, „irodalomközpontú kultúránkban a grafika is a mondanivalót, a tartalmat helyezte első helyre.”