Szabadságharc Háromszéken

Mit tettek Romániában azok, akik az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal együtt éreztek? Volt, aki egyszerűen „csak” együtt érzett, és drukkolt a forradalom sikerének: annak, hogy Magyarországon bukjon a gyűlölt rákosista vezetés, az ország szabaduljon fel a szovjet megszállás alól. Volt, aki tovább lépett, és hasonló elvárásait nyilvánosan is kifejezésre juttatta…

Háromszéken voltak, akik kisebb csoportokba verődve semmi mást nem tettek, mint a magyar kultúrát, ezen belül az irodalmat és történelmet igyekeztek ápolni és népszerűsíteni. Ilyen volt a Nagy László nevével fémjelzett Kossuth Kör, amelynek tagjait bebörtönözték. A nagybaconi Boda Gyula egyszemélyes forradalma annyiból állt, hogy az október 23-án kirobbant forradalom hírére örömét fejezte ki.

Sepsiszentgyörgyön is az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatására, a Székely Mikó Kollégium néhány diákja kezdeményezésére jött létre létrejött Székely Ifjak Társasága (SZIT). A tizenéves diákokból verbuválódó csapat a valamit tenni kéne-elhatározástól addig jutott, hogy – tevékenysége csúcsaként és egyetlen mozzanataként – 1957. és 1958. március 15-én titokban, az est leple alatt koszorút helyezett az 1848/49. évi magyar forradalom és szabadságharc hőseinek a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban álló emlékművének talapzatára. Az akkori Autonóm Magyar Tartomány politikai titkosrendőrségének sikerült elérnie, hogy a maréknyi gyerkőchöz két felnőtt korú fiatalembert is „hozzácsatoljanak”, így hozva létre a demokratikus népi államrend aláásására összeesküdött titkos szervezetet. A SZIT tagjait letartóztatták, a kolozsvári katonai törvényszék pedig súlyos börtönévekre ítélte őket. A két felnőtt korú ifjú, Ütő Szabó Lajos és Szalay Attila közül utóbbi 18 év börtönbüntetést kapott.

Az 1932. május 22-én Brassóban született Szalay a sepsiszentgyörgyi textilgyárban volt géplakatos, amikor 1958. március 30-án letartóztatták. 1959 augusztusában halt meg máig tisztázatlan körülmények között a szamosújvári börtönben. Gyertyánosi Csaba 10, Gyertyánosi Gábor 12, Bordás Attila 12, Jancsó Csaba Levente 10, Jancsó Sándor 8, Molnár Béla 6 év börtönbüntetést kapott – a teljes vagyonelkobzás mellett.

A Kádár-rezsim „gesztusa”

De nem voltak, mert nem lehettek közömbösek a magyar forradalom iránt az erdővidékiek sem. Ezt igazolja az is, hogy eddigi kutatások szerint hatvanegy erdővidéki kötődésű embert hurcoltak meg és börtönöztek be a megtorlás során a hatóságok. Erdővidéki, azaz bibarcfalvi volt az a Tordai Ferenc tanító is, aki a nagyszalontai iskola igazgatójaként eltűntette ugyan néhány diákja röpcéduláit, de mert a dolog mégis kitudódott, magára vállalta a gyermekek „bűnét”, és emiatt börtönbe került.

1956. november 8-án este négy baróti középiskolás diák, név szerint Bíró Benjamin, Józsa Árpád Csaba, Kovács János és Moyses Márton Érmihályfalváig vonatozott, hogy a román-magyar országhatáron átszökve a magyarországi szabadságharcosokhoz csatlakozzanak. Bírónak és Józsának sikerült átszöknie, de csak Debrecenig jutottak, ahol előbb otthonban, majd magyar családoknál kaptak menedéket, mindemellett tovább tanulhattak és dolgozhattak. A kádári hatóságok azonban a Securitatéval közreműködve azonosították őket, a magyar belügyiek pedig 1957. március 15-én visszaadták őket Nagyváradon a román hatóságoknak. Mindkettőjüket börtönre ítélték.

Elsőéves egyetemi hallgató volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán, amikor 1960. november 22-én a szekusok az egyetem padsoraiból elhurcolták a sikertelen határátszökés után hazatérő Moyses Mártont. Őt azért ítélték előbb hét, majd a fellebbezés után kétévi börtönre, mert miként a marosvásárhelyi és kolozsvári magyar írók, költők és szerkesztők 1956. szeptember 29-30-án a Kolozs tartományi pártbizottság székházában lezajlott gyűlésen többen, maga is arról beszélt: a népi demokratikus rendszer nem hozta el a megnyugtató megoldást, a kollektivizálás során túlkapások történtek, a munkásokat nem fizetik megfelelőképpen. „Ráadásként” pedig a Dobai-, illetve Fodor Pál-csoporthoz hasonlóan maga is légiesülő országhatárokat, egyesült Európát emlegetett.

Hetvenhét EMISZ-es a börtönben

Szabadulása után Moyses nem folytathatta egyetemi tanulmányait, a kiváló képességű, egyebek mellett verseléssel, magas szintű matematikával, találmányokkal, társadalmi kérdésekkel, folklórgyűjtéssel foglalkozó fiatalembert bekényszerítették a nagyajtai mezőgazdasági termelőszövetkezetbe napszámosnak – az ellehetetlenülést nem bíró fiatalember számára innen egyenes út vezetett az öngyilkosságba. 1970. február 13-án Moyses Márton a brassói pártszékház előtt benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát, így követve az 1969 januárjában önkéntes tűzhalálba menekült cseh Jan Palachot és a budapesti Bauer Sándort.

Szorosan kötődik Háromszékhez az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége is. A néhány fiatal által 1956. november 4-én Brassóban létrehozott EMISZ volt a legnagyobb valamennyi erdélyi szervezkedés közül. A brassói, Homoród menti és erdővidéki fiatalokat is tömörítő EMISZ dacolni akart a kommunista neveléssel, a szervezet alapszabályát ugyanis – a titkári tisztséget betöltő Lay Imre szerint – az Ifjúmunkás Szövetség statútuma alapján állították össze, de mindent meg-, illetve kifordítottak: míg az IMSZ-szabályzat például a kommunista ideológia iránti hűséget írta elő, saját statútumukban Layék ennek a tagadását rögzítették.

Az EMISZ… tevékenysége néhány kulturális eseményre korlátozódott. Ezen belül arra az 1957. március 15-i, fehéregyházi megemlékezésre, amelyen egy-két szónoklat és szavalat után a fiatalok koszorút helyeztek el a Petőfi-emlékmű talapzatán. Egy év múlva tömeges letartóztatásokkal, és hetvenhét EMISZ-es fiatal bebörtönzésével válaszolt a hatalom…

(Részlet Benkő Leventének a nagyajtai unitárius erődtemplomban 2006. október 28-án elhangzott beszédéből – Keresztény Magvető, 2006/3.)

A Szoboszlai Árpád temesvári plébános nevével fémjelzett, a kommunista rendszer, illetve egyeduralkodás megdöntését célzó csoportnak is számos háromszéki tagja volt. Bár a diktatúra megdöntésére mindössze egy rozsdás pisztoly állt a rendelkezésükre, és semmiféle cselekvésre nem került sor, a hírhedt Szoboszlai-perben ötvenhat elítéltnek összesen közel 1300 évnyi börtönbüntetést és tizenegy halálos ítéletet osztottak ki, tíz kivégzést pedig végre is hajtottak. Az 1958. szeptember l-jén a Securitate temesvári börtönében – más források szerint Aradon — agyonlőttek között szerepelt a sepsibükszádi születésű Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébános és Kónya István Béla gyergyószentmiklósi származású, Szentkatolnán élő ügyvéd is.