Hogyan tudna foglalkoztatni a megyei tanács egy Franciaországban élő tornászedzőt? Azonkívül, hogy sportcsarnokot neveztek el róla, könyvet adtak ki az életőről, hétfőn könyvbemutatatűt szerveznek számára, mit tehetnének még?
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A világ- és négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katiról írt könyvet Csinta Samu. Az ötödik szer – Szabó Kati életei című könyvet hétfőn 18 órakor, Szabó Kati ötvenedik születésnapján mutatják be a Tamási Áron Színházban az „érintett” és a szerző jelenlétében.
A kötet mindenképpen hiánypótlónak nevezhető, hiszen – talán amiatt, hogy Franciaországban él – minden idők egyik legjobb (nem csak magyar) tornásza, Szabó Kati méltánytalanul „kikopott” emlékezetünkből, és ha néhai Áros Károly kezdeményezésére nem nevezték volna el a háromszéki bajnokról a régi sportcsarnokot, még a médiában sem fordulna elő a neve.
A könyv végigköveti a már a világra sem „rendesen” érkezett, kiskorában már csak Utcakati névre hallgató kislány útját, akinek „felépítéséből” kimaradt a veszélyérzetet hordozó gén. A kapuláb tetejére (hova máshová?) „létesített” babaházától az „energiabombaként” állandóan ugráló kisóvodásig, akiben kovásznai tanárnője felismerte (micsoda bölcsesség!), hogy ő már képtelen rajta fejleszteni, az onyesti „tornakombinátig”, ahová édesanyja beadta az alig hatéves kislányt, aki egy árva szót nem tudott románul; az éhezésből és edzésekből álló hétköznapokon át a budapesti világbajnokságig; és végül a „világ tetejéig”, a Los Angeles-i olimpiai pódium legmagasabb fokáig.
Az írás vélhetően a tudományos fantasztikus irodalom kategóriájába tartozik a mai, kissé elpuhult fiatal nemzedék szemében, de még tán azokéban is, akik nem ismerik a magas szintű versenysport háttérvilágát. Mert az a mennyiségű munka, amennyit ezek a lányok anno elvégeztek, annyi nincs is! Jellemző példa, hogy az állandóan a „mérleggel küzdő” Katit Károlyi Béla Németországban odatette, hogy egy külön teremben, több rend tréningben fusson, hogy adjon le még néhány száz grammot, ám – szó szerint – ott felejtette. Fel sem merült, hogy megálljon, órákon keresztül futott egyedül, mígnem valaki véletlenül rátalált, és szólt, hagyja már abba.
Bár meghamisították a születési adatait, hogy idősebb lehessen, átírták a nevét, hogy román lehessen, lefagyasztották a talpát, hogy lábra tudjon állni, ő mindig csak tette a dolgát, és kizárólag arra koncentrált, hogy a következő gyakorlat tökéletesen sikerüljön.
– Nem csak azért fontos ez a könyv, mert Szabó Kati a miénk, mindannyiunké, hanem mert fel kell mutatnunk, különösen ebben az esztendőben, hogy a román torna legsikeresebb képviselője, aki amúgy több tízest kapott, mint maga Nadia Comăneci (akinek érdemeit ez semmivel sem csökkenti), akit egyszer csak Katiból Ecaterinává kereszteltek át, amúgy háromszéki magyar – mondja a könyv szerzője.
Csinta Samu „váltásán”, aki mostanában nemesekről írt könyveivel lett népszerű, csak az lepődik meg, aki nem ismeri, hogy korábban az egyik legjobb tollú magyar sportújságíróként járta néhányszor körbe a világot, és még azelőtt maga is aktív sportolóként, ha nem is „olimpiás fokon” tapasztalta meg, hogy mennyi munkával jár egyetlen tizedmásodpercet javítani a százméteres síkfutás idején. Üdvözlendő, hogy a Háromszék Vármegye Kiadó helyénvalónak látta egy ilyen könyvet – egyébként kitűnő nyomdai minőségben – megjelentetni.
Hogyan tudna foglalkoztatni a megyei tanács egy Franciaországban élő tornászedzőt? Azonkívül, hogy sportcsarnokot neveztek el róla, könyvet adtak ki az életőről, hétfőn könyvbemutatatűt szerveznek számára, mit tehetnének még?
Dehogy felejtettük el mi, az egyszerű polgárok! Mai napig büszkék vagyunk rá! Az más dolog, hogy a megye vezetői esetleg több figyelemmel kitüntethetnék, esetleg foglalkoztathatnák.