Marilyn Monroe székely felfedezőjére emlékeznek
A ki tudja hány férfi fantáziáját megmozgató Marilyn Monroe-ról bizonyára sokan hall...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Sandra és Kevin 1967-ben együtt hallgatták a The Beatles örök slágerét, a Love is all you need-et, és boldog hippiként egy szebb világot vizionáltak maguk előtt. A jelenben pedig kénytelenek feltenni a kérdést, hogy sikerült-e mindezt örökbe adni a következő nemzedéknek. Az Orlai Produkciós Iroda darabja, a Love, love, love kényes kérdéseket vet fel. Milyen a világ ma ahhoz képest, amire számíthattak? Milyen lehetőségek maradtak? Mit sikerült megvalósítani? És mi lett a szabadsággal? A darab rendezőjével, Réthly Attilával beszélgettünk.
– Csak szeretetre van szükségünk – a mai világban is aktuális ez a kérdés. Ez azt jelenti, hogy reménytelen, hogy minden rendbe jöjjön?
– Nem reménytelen, de sokat kell tenni érte! Ma általában azt tapasztalom, hogy az emberek kevés energiát fektetnek a kapcsolataikba. Ha nem működik a porszívó rendesen, le kell cserélni. De biztos, hogy így van ez a házassággal, a családdal is?
– A színdarab több évtizedet ölel fel. Mekkora kihívást jelentett ez?
– Itt egyszerűen arról van szó, hogy az 1967-es tinédzsernemzedéknek szembe kell nézni a gyermekeivel, azokkal, akik 1990-es években voltak tinédzserek, mára azonban felnőtté váltak. És ez az, ami nagyon érdekes. Olyan, mintha Magyarországon a rendszerváltás fiataljai néznének szembe ma a szüleik nemzedékével. A különleges kihívás az, hogy Péter Katának és Schruff Milánnak 40 évet kell öregednie másfél óra alatt. Ez izgalmas feladat nemcsak a színészeknek, hanem nekem is. De erről többet nem szeretnék elárulni.
– A darab két angolról szól, akik 1967 óta merően más utat jártak be és mást láttak, mint a magyarok. Mi a közös élménye a magyar és a brit, vagy akármelyik más nemzedéknek?
– Miben jártak be más utat? Anglia belerokkant a második világháborúba, nagy nehezen kikecmergett belőle, erre jöttek a fiatalok, beintettek mindenkinek, meztelenül hemperegtek a parkokban, és füvet szívtak. Felépítettek egy világot a saját elképzeléseik szerint, de ez a világ mára elbukott, életképtelen. Ezt számon kérik rajtuk a gyermekeik, mellékesen megjegyzem: joggal. Ez ne lenne Magyarországon ismerős? Aki azt hiszi, egy hamisítatlan angol sztorit fog látni, az meg fog lepődni, mennyire egy tőről fakad az az európai neurózis, ami mindannyiunk életét fojtogatja.
– Milyen gondolatokkal jöhetnek ki a nézők? Vidám plakát, vidám cím, The Beatles… De az ember mégis egy üzenetet sejt.
– Aki eljön, sokat fog nevetni, de lesznek pillanatok, amiket nem lehet megúszni, szembe kell nézni önmagunkkal.