Természet és irodalom

Muzsnay Ákos grafikus, Murányi Sándor Olivér író és Jász Attila költő társaságában az elmét jó szóval, képpel, érzelemmel kényeztető könyvbemutatóra került sor kedden este a Tein teaházban. Az est vetítővásznára felkerült az irodalom, a művészet, a természet, a medve, de valami láthatatlan is ott lebegett, mindez annak kapcsán, hogy bemutatták a közönségnek a Muzsnay-grafikákat tartalmazó míves életmű-albumot és Murányi Sándor Olivér A medvék nem késnek című kötetét, melyet Matza Teréz képzőművész illusztrált.

Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója azzal vezette fel az estet, hogy a jelenlevőket a természet és az emberi természet köti össze. Ezt ők maguk is jóváhagyták. Tulajdonképpen ezt demonstrálná az is, hogy indián nevet vettek fel, a beszélgetés moderátoraként is működő Jász Attila, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője, a Csendes Toll nevet viseli, míg Murányi Sándor Medvéket Ölelő Testvér, Muzsnay Ákos pedig Fehér Sólyom, mindannyian kollégák az Új Forrás törzsben.

„Szeretem az olvasóimat, ezért vékony könyvet írtam” – viccelődött Murányi, akit könyve borítóján így jellemeznek: „volt ferences szerzetesjelölt, országos karate- és néptáncbajnok, kabátvasaló munkás, óraadó egyetemi tanár és kukta a budaörsi Ikeában. A hargitai medvék és a dunai harcsák között ingázik.”
„Mindenki élete egy regény, vagy egy novella” – hirdeti a székelyudvarhelyi, többszörösen díjazott író, aki saját bevallása szerint hét évig élt a vadonban, a medvék között, vélhetően azért, amit Fried István irodalomtörténész így fogalmaz meg a könyv ajánlójában, „a medvés erdő egyszerre szűk tere a kíváncsiskodóknak és tág tere azoknak, akiknek a természet, csendjével és félelmetességével, a meghitt, otthonos létezés felejthetetlen helye.”

Murányi kötetecskéje hét novellát tartalmaz saját és fiktív néven szereplő, többnyire székely – vagy elszékelyesedett – emberekkel (utóbbi esetén a Medvepásztorra gondolunk, aki valóban igen fordulatos életet vallhat magáénak), illetve a novellákhoz illeszkedő, „22. századi barlangrajzokat”, melyek azt próbálják sugallni, nem fog kihalni az ember, csak megtisztul.

A láthatatlan, mely az est egyik fő témája volt, Muzsnay Ákos grafikus jellegzetes ábrázolásmódú képein jelenik meg, amelyek jelmondataik, ajánlásaik által Tarkovszkij-, Pilinszky János-, József Attila-, Dosztojevszkij-gondolatokhoz kapcsolódnak. Muzsnay gyolcsba tekert figuráinak nincs arca, így próbálják a láthatón túli történetet, drámát megmutatni. Ennek gyökere egy fiatalkori eseményhez, egy maradandó tapasztalathoz nyúlik vissza: a szeméttelep melletti csövesről, Muzsnay portréjának egyik alanyáról derült ki, hogy ötgyermekes irodalomtanár. „A fejét rajzolom, de nem tudok róla semmit”. Egy még korábbi élmény is erre az útra vezette: az 56-os sortűz egyik tanújáról, egy zokogó nőről készült képpel egy egész tragédiát kellett elmondani. Tarkovszkij mondatai teljesen igazak a Muzsnay-életműre: „abban, amit látok, jelen van valami, amit nem látok közvetlenül. A kép nem más, mint a láthatatlan dolgok közvetítése, vagyis láthatóvá tétele.” Az életmű-kötet ezért nem egyszerűen átlapozható, inkább meditatív szemlélődésre késztető.