Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tízéves az Evilági

Tízéves az Evilági Kultúra

Idén lett 10 éves a sepsiszentgyörgyi Evilági zenekar: lapunknak Orbán Ferenc, a zenekar megálmodója, csapatvezetője foglalta össze dióhéjban az eltelt esztendők történéseit, továbbá arról is faggattuk, hogy miként ünnepelnek, a járványügyi helyzet tükrében milyen kivitelezhető terveket dédelgetnek.

– Tízéves az Evilági. Felelevenítené, miként alakult a zenekar?

– A kezdet egy formabontó történet: miután Sepsiszentgyörgyre költöztem, megtapasztaltam a városban pezsgő zene-életet, érdekesebbnél érdekesebb zenei stílusokkal szembesültem, amelyeket akkor képviseltek a helyi muzsikusok, zenekarok. Adott volt az ötlet – annak apropóján, hogy Sepsiszentgyörgy éppen a városként való említésének 550. születésnapját ünnepelte –, hogy ennek a zenei életnek a sokszínűségét próbáljam lemezre rögzíteni. Ezen több mint 120 fő működött közre. A kezdetben csupán lemezben, egy nagyobb előadásban gondolkodtam, ám remek volt a fogadtatás, hamar megfogalmazódott az igény, hogy egy szerényebb felállásban, koncerteken adjuk elő a rögzített – vers és népdalok összefonódásán alapuló – dalokat. Így született meg az Evilági zenekar.

Hirdetés
Hirdetés

– Mi jut eszébe elsőre, amikor visszaemlékszik az eltelt tíz évre?

– Tíz év alatt tíz lemezt sikerült rögzíteni, mindenikre büszke vagyok, továbbá eszembe jutnak a koncertek, hiszen mindegyik találkozás fontos, emlékezetes számunkra. Nagyon komolyan vesszük, ugyanakkor szeretjük a közönséggel való együttlétet. Nem tudnék csupán egy pillanatot kiemelni.

– Az Evilági gyűjtőnév alatt másik két zenekar is működik. Mesélne ezekről?

– Ugyan szervesen kapcsolódik az Evilágihoz, de az utóbbi időben a tematika meg a célközönség miatt leválasztottuk, és a Mozsikácska, illetve a BRVLG (Borvilági) elnevezésekkel jeleztük a közönségnek, hogy éppen milyen repertoárral szeretnénk játszani. A Mozsikácska elsősorban gyermekeknek szól, de a szülök is végigmókázzák ezeket a koncerteket, a Borvilági pedig jelzés a borhoz való kötödéshez.

– Hogyan ünneplik a tizedik születésnapot?

– Az ünnepi évre több különlegességet terveztünk. Megszólítva az elmúlt évben velünk gyakran közreműködő zenésztársakat, egy nagyobb sepsiszentgyörgyi koncertet szeretnénk tartani, persze ezt a járványügyi helyzet egyelőre bizonytalanná teszi. Ami biztos, az a pénteki meglepetésdal-sorozat: felkértünk tíz erdélyi magyar zenekart, hogy tíz Evilági dalt adjanak elő a saját zenei világukkal színezve, ezeket tesszük közzé minden pénteken. A sorozat bemutatása már elkezdődött, egy dalt megosztottunk múlt pénteken: az Evilági Facebook-oldalán lehet követni, visszanézni a sorozatot. És persze dédelgetünk még terveket, de ezekről később. Nagyon várjuk a közönséggel való találkozásokat! Leghamarabb február 7-én, vasárnap a sepsiszentgyörgyi, szemerjai református templomban – a 11 órás istentisztelet után – láthatnak az érdeklődők, ugyanis itt jótékonysági koncertet tartunk Kovács Eszterért.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás