Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Toplászat: másfél évszázados mesterség színes kötetben

Toplászat: másfél évszázados mesterség színes kötetben Kultúra

A toplászat mint népi mesterség mintegy másfél évszázaddal ezelőtt honosodott meg Udvarhelyszéken, azon belül főként Korondon. Zsigmond Győző témába vágó könyvét kedden mutatják be a Székely Nemzeti Múzeumban.

Hirdetés
Hirdetés

Zsigmond Győző A korondi toplászat. Egy hungarikum képeskönyve című kötetét december 3-án, kedden 18.30-tól mutatja be Kinda István néprajzos a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, a házigazda intézmény és a László Kálmán Gombászegyesület szervezésében. A könyvet gondozó baróti Tortoma Kiadó igazgatója, Demeter László ugyanakkor más kiadványaikat is magával viszi a bemutatóra, és amennyiben az időkeretbe belefér, egy, a tárgyalt mesterségről szóló archív kisfilmet is levetítenek a közönségnek.

A Kárpát-medencei gombák világának, feldolgozásuk, hasznosításuk történetének egyik legszakavatottabb jelenkori ismerője, a tordai születésű (1959), Sepsiszentgyörgyön élő Zsigmond Győző néprajztudós, etnomikológus, egyetemi tanár lapunknak elmondta, könyve ízelítő a toplászatról, eme hungarikum, szikulikum rövid és főleg képes ismertetése. A taplógomba-feldolgozás mestersége és művészete címmel számos előadást tartott, illetve kiállítást hozott tető alá itthon és más országokban, leginkább két, nemrég még élő szakértő, a korondi István Lajos és Szőcs Lajos segítségét élvezve. 1996 és 1998 között a szerző felkérésére ők gyűjtötték össze a korondi taplófeldolgozás teljes anyagát egy országos méretű kiállítás céljára, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum részére. Ez a kiadvány tulajdonképpen a munkájuk folytatásnak is tekinthető – tette hozzá Zsigmond Győző.

Fotó: Tortoma Kiadó

Korondi taplósapka a főherceg fején

A taplófeldolgozást mint népi mesterséget Borszéki Lina tanítónő honosította meg Udvarhelyszéken az 1870-es években. A taplót természetesen korábban is ismerték eleink, hiszen az Erdélyi Szótörténeti Tár tanúsága szerint már 1595-ben így nevezték a Fomes fomentariust. Sőt, taplow formában már 1395-ben szerepel leírva, és 1506-ban taplóból készült tűzgyújtót említenek. A szó vélhetően török eredetű, és a taplót nemcsak tűzgyújtásra használták, hanem – Erdélyben legalább hat évszázada – a népi gyógyításban is alkalmazták vérzéscsillapítóként, sebtapaszként, fejfájás, izzadás, gyomorgörcs ellen, aranyér gyógyítására, szélütés megelőzésére; a méhészek pedig füstöltek vele.

Székelyföldön főként Farkaslakán, Csíksomlyón, Székelyudvarhelyen, no és természetesen Korondon kezdtek különféle tárgyakat, használati eszközöket készíteni belőle. Ez utóbbi faluban az elsők között egy bizonyos Filep János nevű postamester, aki 1893-ban már 9 embert foglalkoztatott taplógyűjtésre. A régiek úgy tudják, az erre használatos zsákot azért nevezik még ma is Bancza-zsáknak, mert a legelső taplógyűjtőjét Bancza Palinak hívták. A fáma szerint egy itteni taplókereskedő, Pándi Balázs az I. világháború előtt még a budapesti Lánchídon sétáló József főhercegre is rátukmált egy jóféle taplósapkát, azzal érvelvén, hogy télen fűt, nyáron meg hűt…

A korondi toplászkrónikából a máshonnan oda telepedő Gál Sámuel nevét is kell kiemelni, aki már-már művészi szintre emelte a „bükkfabársony” megmunkálását. Nem csoda, hogy az 1930-as években számos erdélyi kiállításról tért haza arany- vagy ezüstéremmel.

Szék is készülhet belőle

Zsigmond Győző könyvéből megtudjuk, magyar jellegzetességnek tekinthető taplóból dísztárgyakat készíteni, „a világon sehol nem találtunk a székelyföldihez hasonló etnomikológiai felhasználásra adatokat.” Ugyanakkor több taplóféle ízletes, sőt gyógyhatású tápláléka az őt ismerőnek, becsülőnek, mint például a kései laskagomba (Pleurotus ostreatus), de egyes helyeken a pisztricgombát is így nevezik a nép ajkán. Éhínség idején meg is ették az egész fiatal nyírfatapló-példányokat!

Régebben az öregek a bikkfatoplót pipatűzre használták.

Mostanság a fiatalok más egyébre használják.

Táskát, sapkát és sok mindent készítenek belőle.

Elviszik és a fürdőkön jó pénzért majd eladják,

Mer a világon máshol sehol csak Korondon csinálják.

Korondi toplászdal, 1997-ben énekelte az akkor 55 éves Máthé Árpád (lejegyezte Zsigmond Győző)

A dísztárgyak és használati eszközök mellett éjjeli lámpa, virágváza, lábbeli, kalap, övszíj, táska, iratfedél, mellény, műlégyszárító és még kitudja mi készíthető belőle, olykor „előfordult, hogy a nagyobb taplógombát lábakkal ellátva széknek használták.” Nyersanyag volt bőven, hiszen az ország bükkerdői a korondi toplászok „kiosztott” területének számított.

Sajnos, ez a mesterség is kihalófélben van. 1997-ben még 76 korondi toplászmestert írtak össze, akik 190 besegítővel dolgoztak (közülük 28-nak a fő jövedelmi forrását jelentette), „2007 novemberében már csak 20 családban foglalkoznak toplászattal, és ez a mesterség már egyikük számára sem jelenti a fő jövedelmi forrást, noha a 76 mesterből 57 még élt akkor.” Tíz évvel ezelőtt 7 toplászcsalád esetében számított ez a mesterség kizárólagos jövedelemforrásnak és egyetlen foglalkozásnak.

Fotó: Balázs Ödön/Székely Kalendárium

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük